Bejegyzések a(z) Személyes kategóriában

Logitech billentyűzet takarítás

Amióta a számítógép az életünk szerves részét képezi a billentyűzetünket egyre több szerves és szervetlen anyag lepi el. Ezt az ember egészen addig nem veszi észre, amíg nem kezd el ragadni valamelyik billentyű, vagy éppen nem lehet lenyomni, mert alatta van valami plusz anyag. Ilyenkor a legtermészetesebb dolognak tűnik, hogy leszedjük a gombokat, de ennek nem mindig van jó vége.

(tovább...)

Tervek 2018-ra

Újra január, újra évnyitó bejegyzés. Tavaly csak vázlatosan írtam néhány célt, amikből nem sok valósult meg. Idén inkább pontokba szedve, SMART célokat írok le, hátha nagyobb arányban sikerül teljesíteni a terveket. 5 fő kategóriába sorolom a pontokat. Ezek a kategóriák lefedik a teljes életemet, és segítenek, hogy semmi ne maradjon ki.

(tovább...)

A játékboltok kényelmes élete

A videojáték iparban két hír volt az elmúlt időben, amik egy érdekes trendet mutatnak. Augusztus végén a Half-Life játékok írója kitette blogjára a harmadik epizód cselekményét. Ez egy elég erős jele annak, hogy már ő sem hiszi, hogy a folytatás valaha elkészül. A másik hír pedig az, hogy a Humble Bundle csatlakozott az IGN-hez. Nagyon úgy fest, hogy a fejlesztők szívesen hagynak fel a játékkészítéssel, ha jól jövedelmező boltokat futtathatnak helyette.

(tovább...)

Évzáró-évindító

2016 egy nagyon jó év volt nekem. Új munkahely, első autó, nyaralás, nagyobb albérlet, 3 új cert, újra egyetem. Jobb nem is lehetett volna, ennyi fért bele az időbe és energiába. A következő évet megtervezni nem lesz nehéz, csak folytatni kell ezt a megkezdett sort. Újévi fogadalmak nincsenek, csak vázlatos célok.

(tovább...)

Budapest, te csodás

Budapest egy külön országrész. A vízfejű Magyarország sajátossága, de az ok nem is olyan érdekes mint a tény. Vidéki szempontból egy félelmetes dolog, amitől jobb tartani és idő kell a megszokáshoz. Az áprilisi munkahelyváltás óta szokom, egész jól sikerült alkalmazkodnom a szokatlan, vagy egyenesen furcsa dolgokhoz.

(tovább...)

Az első autó

Néhány éve már gondolkoztam az autóvásárláson. A megtakarításnál is felmerült, hogy tök jó dolog a lakástakarék, csak hát autót nem lehet belőle venni. A munkahelyváltásnál is felmerült a dolog. Aztán kiderült, hogy a kezdés után 1 hónappal már be kell tudnom reggel 5-re járni Budapestre, ami tömegközlekedéssel lehetetlen. Rögtön létfontosságú lett az autó.

(tovább...)

Munkahelyváltás

Március 31-én volt az utolsó napom az előző munkahelyemen, április 1-én már kezdtem is az új helyen. Kettő hónap híján 4 évet töltöttem az előző helyen. Meggondolt váltás volt, már egy ideje a fejemben járt. A váltás sosem könnyű, de vannak helyzetek, amikor megéri.

(tovább...)

10 éves osztálytalálkozó

Szeptember 26-án volt a 10 éves érettségi találkozónk. Nagyon jó középiskolai osztályunk volt, ritka az ilyen. Mindig szívesen megyek egy ilyen alkalom miatt haza, a volt osztálytársak miatt érdemes, a városért már egyre kevésbé. Egy ilyen 5 évenkénti alkalom arra is jó, hogy az ember magával is találkozzon, őszintén, leplezetlenül.

(tovább...)

Subscribe utolsó fehérvári koncert

Idén megvettem a FEZEN hetibérletet. Három év után újra. Még nem tudtam eldönteni, hogy érdemes volt-e az egész hetit, valószínűleg a holnapi lesz a döntő nap. Viszont a mai nap teljesen megérte a Subscribe zenekar utolsó székesfehérvári koncertje miatt. 16 év együtt zenélés után a srácok úgy döntöttek, hogy határozatlan időre abbahagyják ebben a formában.

(tovább...)

Bértábla

A közelmúltban édesanyám azt mondta, ha nem a fia lennék, akkor irigykedne a fizetésemre, de így büszke. A két kereset között összegben kicsi, de a hátterét tekintve óriási különbség van. Én kicsivel több mint 3 évet, ő kicsivel több mint 30-at dolgozott le. És ami a lényeges: én versenyszektorban, ő közalkalmazottként.

(tovább...)

Xbox 360 vezetéknélküli vezérlő

Elhatároztam, hogy nekem ki kell próbálnom az ágyból való játékot, ehhez pedig vezetéknélküli vezérlő kellett. Az Xbox 360 kontrollerére esett a választás, mert Windows és Linux alatt is jól támogatott, talán jobban mint a PlayStation vezérlője. Múlt héten meg is jött a rendelés, átvettem a két darab gamepadet, majd a kicsomagolás és a kipróbálás következett.

(tovább...)

Terek, keretek, poszterek

Amikor tesóm Tapolcán és környékén dolgozott, egyedül maradtam Vesz­prém­ben, és a lakásban igyekeztem helyet felszabadítani. Ennek az eredménye az lett, hogy az ágyaknál megbomlott a szimmetria, és a két felfúrt polc között maradt egy üres hely. Akkora hely, ami egy festménynek vagy képnek pont elég.

(tovább...)

999

2011 nyarán szüleimnek nem csak azért kellett aggódniuk, hogy mi van velem Németországban. Az aggódásból lett egy szobabicikli, amibe 2011 ősze óta tesszük a kilométereket tesómmal. Mivel idén vészesen közel kerültem ahhoz a bűvös számhoz, amitől férfinek számít a férfi, fel lett hozva a gép, és azóta is megtekerjük esténként.

(tovább...)

HP Microserver N40L

  1. november 17-én megérkezett a 3 nappal előtte rendelt HP Microserver N40L. Azóta szorgosan dolgozik a szekrény sarkán fejlesztő, torrent és backup szerverként. Az év utolsó bejegyzéseként egy hosszabb, képekkel megtűzdelt beszámoló következik.
(tovább...)

Huszonhat

Tegnap múltam huszonhat. Nem egy jelentős szám, és különösebben nem érintett meg, hogy újabb évet hagytam a hátam mögött, de legalább páros szám, azokat szeretem. Az viszont jó hír, hogy képtelen vagyok beleférni a 24 órás napokba, így az éveimet is teljesen kihasználom.

(tovább...)

Majomkodás

A tavalyi év egyik nagyobb sikerfilmjének számított a Majmok bolygója sorozat újraindítása. Lehetett volna aktuális is ez a bejegyzés, de így egy évet megkésve sem lesz haszontalan egy összeállítás arról, honnan is indult 44 éve a sorozat.

(tovább...)

Make things

“Get excited and make things.” Először James May Man Lab című műsorában láttam ezt a feliratú pólót. James May pedig vitathatatlanul a Modern Férfi (így, nagybetűvel) egyik archeotípusa: végzett zongorista, tiszteletbeli doktori fokozata van, a Top Gear műsorvezetőjeként 430-cal vezetett egy Bugattit, 2000 óta jár Sarah Frater tánckritikussal, és egyelőre nincs tervben az esküvő. De ez a bejegyzés nem Jamesről szól.

(tovább...)

Szelektív hulladékgyűjtés Veszprémben

Még a gimnáziumi években ebéd után tartottunk hazafelé a koleszból, és az útközben megevett banán héját vagy 200 méteren keresztül vittem, de mihelyt megláttam egy másik eldobott héjat, én is mellédobtam az enyémet. Holcz meg is jegyezte, hogy mennyire becsülendő dolognak tartotta, hogy még a lebomló cuccot sem dobom csak úgy el, erre mégis eldobtam. „Betört ablak”-elv. Aztán néhány évvel később bevezették Tapolcán a szelektív hulladékgyűjtést, olyan sűrűn elhelyezett gyűjtőpontokkal, hogy papucsban bejárható a távolság még télen is. Aztán eljöttem Veszprémbe, és a környezettudatosság megint takaréklángon lobogott bennem, egészen néhány évvel korábbig.

(tovább...)

Helyszűkében

A múltkori memóriabővítés előtt megnéztem a Windows 7 64 bit rendszerkövetelményeit, és kicsit könnyelműen nyugtáztam, hogy a minimum 20 GB-os partíció feltételnek is megfelelek. A Microsoftnál viszont nem viccelnek, és a rendszer telepítése után valóban csak 995 MB szabad hely maradt.

(tovább...)

Németország 2011

A nyári németországi kukoricaporzásnak nagy hagyománya van a baráti körünkben, már-már legendás. Gergő mondta, hogy tavaly sem tudta ki az az Olivér, akiről mindenki beszél. Most is Olivér segített nekünk újoncoknak a jelentkezésben, állítása szerint utoljára, mert mindig sok kavarás van a pályázás és az indulás körül. Most sem volt ez másképp, kiutazás előtt egy héttel tudtuk meg a végső időpontot, ami nekem nem volt gáz, mert a vizsgaidőszaknak már vége volt, egyéb teendőim pedig engedtek egy hónap csúszást. Az utolsó hét tehát a szükséges cuccok megvásárlásával telt, de csak módjával.

(tovább...)

Eurovíziós Dalfesztivál 2011

Utoljára 2009-ben írtam az Eurovíziós Dalfesztiválról, tavaly nem volt magyar induló, ezért elkerülte a figyelmemet, de idén nagyon lelkesedtem az eseményért. Utoljára 2007-ben került be magyar versenyző a döntőbe, akkor Rúzsa Magdi a 9. helyen zárt. Wolf Katit is a legjobb tízbe vártuk idén, mivel valóban egy nagyon jól összerakott dallal indult, ráadásul Németországban a rádióhallgatók a legjobbnak választották, ezért reménykedhettünk egy szép helyezésben. Végül apa információi bizonyultak helyesnek: az Eurovíziós Dalfesztivál egy giccsverseny, és a diplomáciának hatalmas súlya van.

(tovább...)

Húsvéti Alkotmány

Tegnap az országgyűlés 262 igen, 44 nem és 1 tartózkodással megszavazta az új alkotmányt. Hatalmas visszhangja van a dolognak, bírálják itthon, bírálják hazaiak külföldön, és bírálják külföldiek is. Az egyik párt félve ügyelt a szimbolikus időpontra, nehogy lecsússzon a feltámadás ünnepéről, a másik pedig kőbe vésett emléktáblát állított a köztársaságnak. Még egy alkotmányozó passiójáték kellene, és akkor a hétköznapi polgár végképp nem tudná, hogy ujjongva örüljön a történelmi eseménynek vagy sírva gyászoljon. Esetleg egyik sem?

(tovább...)

Memóriabővítés

Múlt hét közepén megint tettem egy kört a laptopom teljesítménytartalékainak kiaknázása érdekében. Eljutottam arra a pontra, hogy vajon miért ATA módban megy a merevlemez, mikor pöröghetne AHCI módban is. Aztán rájöttem, hogy az XP telepítéskor kellett átállítani (de rég telepítettem Windowst). Elvileg át lehetne telepítés után is bűvölni egy kicsi regisztrációs adatbázis varázslattal, de fél óra alatt sem sikerült eredményt elérnem, és az a felismerés lett a vége, hogy tulajdonképpen miért is reszelek én egy 10 éves operációs rendszert? Gyorsan megnéztem a Windows 7 rendszerkövetelményét, és gondolkodóba estem.

(tovább...)

Sikerre nevelés

Ma megint egy nagyon jó cikkel találkoztam a szánin. (Ezt már korábban kifejtettem, hogy bámulatos változás ahogy egy fikablog a törzsközönség érésével is egyre érettebbé válik, és lassan minőségi vitablog lesz belőle.) A Wall Street Journal leközölt egy cikket, amit Amy Chua jogprofesszor hölgy követett el a nyugati és keleti (kínai) gyermeknevelés különbségeiről. A tőlünk egyaránt távoli amerikai és kínai felfogásra könnyű elfogulatlan és tárgyilagos gondolatokat szövögetni, de benyilallt a felismerés, hogy a leírtak esetleg a saját esetemre (vagy akár a magyar helyzetre) is érvényesek lehetnek.

(tovább...)

Facebook

Ma már kikerülhetetlen az arcoskönyv, minden rendes webfejlesztőnek illik követni a diadalmenetet, sőt az olyan rendetleneknek is, mint én. 2010 egyértelműen róla szólt, vajon 2011 is tőle lesz hangos? Meg lehet-e állítani, meg kell-e állítani, örök életű lesz? Nincs egyszerű válasz a kérdésekre, talán megfelelő sincs, de legalább körbe lehet írni egy kiadós bejegyzésben.

(tovább...)

2011 – célok, tervek

Ma, azaz január 5-én kiderült, hogy az “ezentúl minden jobb lesz” típusú fogadalmak semmit nem érnek. No nem azért, mert a “jobb” egy gumifogalom, hanem mert ha bármikor beüt a “rossz”, akkor máris úgy érezzük, hogy összedőlt az egész, pedig még hol van december 31. Sok pici, de pontos fogadalmat kell tenni, és az sem árt, ha valahova kifüggesztjük, hogy aztán jövőre vállon veregessük, vagy éppen szemen köpjük magunkat (durvább szilveszteri bulikon más kombinációk is elképzelhetők). A rövid és pontos megfogalmazás segít abban, hogy nagyrészt objektív legyen a célkitűzés, másrészt egy kaparós sorsjegy gyorsaságával lehet eldönteni, hogy nyert, vagy nem nyert. A sok kicsi persze csak akkor megy sokra, ha egy célt szolgál, ezért mindenképpen kell egy kitűzött cél, stratégia, avagy szakdolgozat előtt álló korosztályomnak súgva: tételmondat.

(tovább...)

Webfejlesztő civilben

Túl vagyok a 3 hetes tanfolyamon, valamint a mai utazás annyira lefárasztott, hogy mást nem igazán tudok csinálni, ezért gondoltam szólok a gömbölyűbb látogatóimhoz is. Olivér már mondta, hogy nem sokat értett az utóbbi bejegyzésekből. Egyrészt házifeladat volt megírni ezeket, másrészt karrierépítés miatt sem bizonyult hasztalan időtöltésnek. A tanfolyamon egy raklapnyi tanácsot kaptunk, ebből az egyik az volt, hogy inkább ritkán, de tartalmas bejegyzéseket publikáljunk, ne pedig gyakran, de lapos irka-firkákat. A látogatói statisztikán ez kezd is látszani:

(tovább...)

Őszi változások

(Szerk. az írás szeptember 8-án született, a honlapom elérhetetlensége miatt később publikáltam)

(tovább...)

Szülinapi ajándék

Mivel nekem nincs erre kialakított polcom, de cserébe van 150GB tárhelyem, ezért az ajándékomat itt örzöm meg:

(tovább...)

24

Első ránézésre nem egy különleges szám a 24. Aztán beugrik a vicc a napok órái és a tálca sör számmisztikájáról, de valami több rejtőzik azért itt meg. Ma van a jelentkezési határidő a pótfelvételi eljárásra, mivel elektronikusan jelentkeztem, csak a kinyomtatott hitelesítő lapot kellett elküldenem 12-éig. De ezt még ma megtettem. (2010-ben elég sokat kell várni egy magyar kisváros postáján, vagy a posta nem halad a korral vagy a többi ember, aki mindenféle ügyes-bajos dolgot ott intéz.) Augusztus 27-én derül ki, hogy felvesznek-e a GDF-re (valószínűleg igen), utána regisztrációs héten derül ki, hogy a nemzetközi tanulmányok szakot befejezhetem-e egy, esetleg két félév alatt. Az angol szakot menteni reménytelen és értelmetlen. GDF mellett valószínűleg lesz időm befejezni az NT-t vagy ha azt nem, akkor munkát kell keresni.

(tovább...)

Javított noti

Most olyan 2,5 éves a notebookom. Amikor kicsivel túllépte a 2. évét a kijelző felmondta a szolgálatot, túlsúlyban volt a piros szín és teljes fényerőn hamar meghalt. Egy darabig hajlandó volt alacsony fényerőn működni, utána az is megszűnt és külső monitorra kényszerültem. A vizsgaidőszak miatt nem akartam elküldeni a szervizbe, aztán kiderült, hogy a garancialevél nem itthon van, hanem annál a pesti cégnél, akitől vettük, ezért csak most sikerült elküldetni javításra. De 1 hét alatt megtörtént a csere, szóval nem lehet semmi panaszom rájuk. A kijelző teljesen új, bár matt helyett fényes lett.

(tovább...)

Szavak és jelentések

Youtube-on le akartam cserélni a korábbi UdiHun nickemet. Leginkább azért, mert a Hun részéből eddig senkinek sem a Hungary jutott róla eszébe, hanem a hunok, akik felgyújtották fél Európát. Ez amolyan zsigeri félelem a jobb és szélsőjobbtól, ha nem érted, nem baj. Ameddig össze van kötve a Google fiókod a Youtube fiókkal, addig nem tudod törölni magad tecsőről, a szétválasztáshoz pedig le kell olvasni egy képet. És itt jön a poén:

(tovább...)

Azért a víz az úr

Apa szokott mondogatni egy bölcsességet, ami elvileg dédapámtól származik. Annyira frappáns, hogy én is tovább fogom adni a családban, sőt most veletek is megosztom: “Fiam, mindig csak annyi eszed legyen, ha esik az eső, beállsz egy fedett helyre!” (Lehet, hogy “eresz alá” szerepelt az eredeti szövegben, de így általánosabb.) Ebben a bölcsességben az egész élethez való útmutató rejtőzik, de a hétvégén és még ma is szó szerint is érthetjük.

(tovább...)

Magyar vagyok nem trappista

Visszatérek a gyökerekhez. No nem ahhoz, hogy minden bejegyzés a helyén van, mert még lógok egy VEN beszámolóval, hanem ahhoz, hogy még részegen írok az estéről. Persze mit érnek a hagyományok, ha nincs bennük előrelépés, ezért ahogy a címben is látni, kicsit kalandozok másfele is. Szívesen nyilaznék közben hátrafelé, de sajnos a problémák előttünk állnak.

(tovább...)

Talált dolgok az érettségi találkozón

Elmaradást pótolni kell! De azért haladjunk időrendben és rendezett gondolatokkal. Első mulasztott beszámolni való az április 24-ei 5 éves érettségi találkozó volt. Igen, én is öregszem. Vessük papírra, ha már olyan sokan mondták. Izgalommal töltött el a várakozás, pedig nem volt más feladatom, csak jelen lenni.

(tovább...)

Vírus üldözés

A ma reggel tesóm panaszával kezdődött, hogy nem indul a gépe. Hamar ideges lettem, mert pont a múlt héten halt meg az én gépem kijelzője, de tesóm még tudta dramatizálni a dolgot. Viszonylag hamar kiderült, hogy nem a gép nem indul, hanem a Windows. Olyan korai elhalálozást produkált, hogy meg sem próbáltam F8-cal kiválasztani egy másik indítási módot (ez a hiba 8 órámba került).

(tovább...)

Hű adathordozó

Az informatikában van egy olyan alaptétel, hogy amiről nincs két másolat, az nem is létezik. Mint minden rendes bölcsesség ez is csak akkor kerül szóba, ha baj van. A laptopommal most baj van, haldoklik a kijelzője. Méghozzá elég drámaian, vérvörös színben köpi leheletnyi mondandóját. Szervizbe be, szervizből vissza, no de a varázslat után megmaradnak-e az adataim?

(tovább...)

Egy orosz űrhajós blogja

– Mit csinál az asztronauta űrséta közben, ha viszket az orra?
– Ha szerencséje van, el tudja fordítani úgy a fejét, hogy megvakarhassa a sisak bélésén, ha nem, akkor türelmesen megvárja, míg elmúlik.

(tovább...)

Borban a vigasz

Vulgárisan tudnám legjobban kifejezni az állapotom, de legyen annyi elég, hogy csak a combom nem fáj. Apa mai bölcsességét egy életre be fogom vésni a kobakomba: “a szőlő az a növény, amit nehéz telepíteni és nehéz kivágni is”. Eladni meg pláne. Apa felhívta keresztpapit, akitől még soha nem hallotta, hogy a szőlő eladást tervezi, tavaly még tőkét is vitt apától. A páli fordulatnak még Húsvétkor is nagyon prózai oka van: a tavaly szüretkor leadott szőlőért csak jövőre kap pénzt, a teleket traktorral permetező fickónak viszont most kell 100.000 forintot fizetnie. Meg még néhányszor az év során.

(tovább...)

Küszködés

A küszködés az, amikor a márciusi napsütésben sapkát, sálat, kesztyűt kell húznod.

(tovább...)

Szoftver, mint bor

Tavaly jelent meg a Windows 7, de én csak ma telepítettem apának. Talán negyed óra lett volna az egész, ha a Vistáról való frissítést választom, de a telepítő állította, hogy a lemezen van 64 bites verzió is, ezért hogy apa ki tudja használni a 4 giga ramját, az formázást és újrahúzást választottam. 20 perc alatt fent is volt egy verzió, ami viszont 32 bites volt. A sajátgép (most már számítógép) szépen ki is írta, hogy fizikailag 4 giga ram, amiből 2,9 elérhető. Gondoltam elsiklottam valami felett a telepítőben, ezért ráküldtem újra. Nem siklottam át semmit, maradt a 32 bit.

(tovább...)

Karácsonyi készülődés

Nagytakarítás volt, no nem a lakásban (még nem), hanem a gépemen. Laci hívott XP-t telepíteni, és a készülj a legrosszabbra, reménykedj a legjobban szabály bejött. Kellett az a 40 giga, amit fölszabadítottam a gépemen. Videók, zenék kiírva és várva, hogy elhagyjam a DVD-ket, régi ócska program telepítők törölve, nyílt forráskódú telepítők szintén, GOG.com-os játékok bármikor újra letölthetőek, azok is mentek a kukába, és a különböző szemetek szintén kiszórva. A localhostom 5,6 gigát nyomott, gondoltam azt is kihányom egy lemezre, aztán elkezdtem törölni a nem kellő forrásokat, és hirtelen 2,6 lett. Tehát azok egyelőre maradnak.

(tovább...)

Twitter

Én is beálltam a sorba. Ha valaki még nem lépett volna bele, de még csak nem is szagolta, annak elárulom, hogy a Twitter egy olyan szolgáltatás, ahol különböző felületekről lehet max. 140 karakteres üzenetet küldeni. Az alap gondolat az volt, hogy mindenki megosztja éppen mit csinál, de a Twitter őrület már odáig fajult, hogy működő programokat zsúfolnak bele 140 karakterbe. De biztos van oka annak, hogy 18 millióan használják, a Google meg akarta venni és nagy hírértéke van a T-Mobil leállásra twittelő vodás srác kirúgásának.

(tovább...)

Sereg

Megérne egy külön bejegyzést vagy akár még egy elmélyültebb eszmefuttatást is, hogyan alakulnak a látogatók által szerkesztett oldalak színvonala. A szánalmas.hu valamikor nevéhez méltó hely volt, ma már teljesen elitnek számít a napiszar és puruttya tini blogokhoz képest. Nagyon jópofa és színvonalas dolgok vannak rajta. A következő anyagot is ott találtam.

(tovább...)

Spamek, férgek, vírusok, rendszerek

Kaptam. Bele az arcomba. Egy jó nagy figyelmeztetést. Hogy én lennék a spammer! Most akartam hozzászólni a szelkakas.freeblog.hu blogon egy bejegyzéshez, mire közölte velem az Enyim Birodalom, hogy én bizony spammer vagyok. Magyarul az IP címem szerepel egy adatbázisban. Gyorsan le is ellenőriztem, és valóban. Az 50 listából egy piros. Viszont nem az én IP címem, hanem a tartomány. Amit én nem tudok megoldani. Illetve 150 euro ellenében igenis meg tudnám oldani, de inkább omoljon össze az Enyim Birodalom ha már ennyire megbízik az ilyen listákban.

(tovább...)

Nincs de

A “Nincs de” kampány már egy picit régi, de marha jó szerintem.

(tovább...)

Pasik és csajok

A pasik és csajok különböző módon zuhanyoznak. Igazából mindent különböző módon csinálnak, élnek át, stb. Ma kedd volt, Jam és Olivér feljöttek Veszprémbe, DC estnek ígérkezett a buli, de kibővült egy picit. Méghozzá egy szülinappal. Hölgy szülinappal ráadásul, amit meg kell ünnepelni. Szerintem kicsit túlságosan belenőtt az albérlet az Andi barátnői körébe, de ezt most hagyjuk.

(tovább...)

Egy önrajz fejlődése

Kell, mert jópofa. Kell, mert azt mondják rá, milyen kreatív és ügyes vagyok. Kell, mert amíg rajzolom, addig sem csinálok mást. És végső soron egy új kell. Azért kell új, mert a régit még Macromedia Flashben rajzoltam, és habár vigyáztam a forráskódra, lusta voltam előkeresni. Meg amúgy is már csak akkor piszkálok kereskedelmi (most már Adobe) cuccot, ha nagyon muszáj. Ezért nekiálltam újrarajzolni magam Inkscapeben. Íme:

(tovább...)

Szépség

A vasárnapi 17:15-ös járatra fel szokott szállni egy csaj Kapolcson. Nem tudom, hogy tényleg azért ismerős, mert már láttam máshol vagy azért, mert teljesen megkavar. Egyébként nem tudnám felidézni az arcát, sötét barna vagy fekete haj és talán zöld szem. Mennyire érdekes, hogy a sötét hajon kívül nem sok részletet tudok felsorolni, de mégis tetszik a lány.

(tovább...)

Pocaaak!

Nos, eljött az idő, hogy a nyilvánosságot hívjam segítségül! Egyedül már február óta küzdök a pocakommal, ami így fél év múltával tarthatatlan. Ugyanis most hévégén a mérleg nyelve a 91 kilót nyaldosta falánkan. Ma innen indulok:

(tovább...)

A jófiúk

Levelem kelt az Úr MMIX. évében, Juliánus hónap 12. napján. Csak azért publikálom most, mert a domain nevem DNS redirektje még nem történt meg :). Kutyából nem lesz lókolbász, pont úgy, ahogy egy jófiúból sem lesz tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász. Körülbelül fél évente becsúszik egy alkalom, amikor különböző színes italok csúsznak ki a számon, másokéból pedig éppolyan színes káromkodások. A rendszeresség akár zavaró is lehetne, de pont a rendszeresség miatt nem rökönyödöm már meg, ha lelocsolok valamit.

(tovább...)

Projektek a nyárra

Az egyetemmel az a baj, hogy júliusra van vége, így csupán két hónap marad a nyárból. 60 nap elég ugyan a Föld megkerülésére, de nem biztos, hogy másra is elég. Sokan hívtatok ilyen-olyan Balaton parti bulira, de sajnos nem lesz időm több napos kempingekre :(. Egyedüli kivétel a szüleimmel való nyaralás (apukám 50 éves lesz), és a wesnothos találkozó, ami egy hétvége lesz. Talán még lesz egy német tábor, ha tesómnak be kell segítenem. A többi időmet a gép előtt fogom tölteni a következő projektek keretében:

(tovább...)

Telefoncsere

Az első, és legfontosabb, hogy a számom nem változik! Ugyanazon a jó öreg számsoron tudtok elérni, mint eddig, csak ezentúl nem fog a telefonom a zsebemben kikapcsolni, így nagyobb az esély rá, hogy beszélni is tudtok velem :).

(tovább...)

Ász Acer?

Csütörtökön vette meg apa tesóm laptopját. Szintén Acer, mint apáé, de más típusvonalat képvisel. Az Aspire gépek szépre és kecsesre sikerültek, ami a családban nem erényként, hanem gyengeségként csengett le, ezért egy erősebb váz felé kerestünk. A Travelmate sorozatot kivonják, de az Extensa sorozat teljesen ugyanaz a kinézet. Tehát tesóm gépe egy Acer Extensa 5630g.

(tovább...)

Eszközhasználat

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem az evolúció egy fontos mérföldköve volt az eszközhasználat. Okos dolog fabrikálni valamit, amivel messzebb érhetünk, erősebbet üthetünk, tépés helyett felvághatunk dolgokat és hasonlók. Ebbe még az is beletartozna, hogy ne a saját testrészeinket használjuk csalinak.

(tovább...)

Gabonakarika

HVG-n olvasok egy cikket az orosz gabona körökről. Haláli :). Talán a hidegháború alatt alakult ki egy misztikus kép a nagy orosz anyácskáról, hogy az ismeretlen repülő tárgyak, bizony az Urálon túlról érkeznek. Az emberen túli és természet fölötti látszatot nem igyekeztek orosz barátaink túlságosan feloszlatni, mivel az emberek hülyítése egyrészt jó móka, másrészt pénzt is lehet keresni vele. Ezért általában másra marad a lepel lerántása.

(tovább...)

Az arcátlan, a törvényenkívüli és a lusta

A vadnyugati címhez, egy vadnyugati cselekmény illene. De az sajnos nincsen. Talán egy tétet tudok mondani: 235. Aranyrúd vagy zseton? Ki-ki döntse el, hogy az elhagyott bányát vagy züllött várost szereti jobban helyszínnek. Szóval apa vett egy új Acert (155 az alap), amin Vista érkezett. Ezt az Acer féle Vistát rettegve csak arcátlannak suttogják a népek. Nem várt harsány reklámokkal érkezik és néhány programot muszáj fent hagyni, különben nem nyíl ki a DVD meghajtó. És ami ennél is arcátlanabb, az hogy nem támogatja a HP Deskjet 825c nyomtatót!

(tovább...)

Képregény

Gróf Balázs honlapja még mindig fejlesztés alatt van. Ez nem akkora baj, hiszen szinte minden második nap új rajzot tesz ki a főoldalra, hogy ezzel is csillapítsa az emberek vágyát a karikatúrák, őszinte képregények iránt. A mai kép az alábbi:

(tovább...)

Új Hiszekegy?

Ma volt elhunyt György nagyapámért mise Kisapátin, ezen részt szoktunk venni nagymamámmal. Sok újdonság nem volt, talán csak az idő számlájára írható kevesebb gyerek (de két ennivaló kisbaba, az egyik apukája hasán egy hevederben), és szelek által egyre jobban kínozott idősek. Azonban volt egy merőben új dolog: a Hiszekegy!

(tovább...)

Szopó

A Drupal nem mászik fel a mod_security-vel ellátott Apache-ra. Ez azért szopó, mert az új tárhelyemen be van ez állítva, .htaccess-sel birizgálva 500-as belső hibával elhasal, ezért a Drupal kilőve. Most abszolút nem lesz időm egy új CMS keresésére vagy egy saját CMS kifejlesztésére (ha ilyenre vetemednék, kizárólag haXe-szal), ezért legalább egy hónapig maradok itt.

(tovább...)

Kínzó kérdések

Subbán szoktak lenni kínzó kérdések, csak aztán kicsit megdöglött az a blog. Most ezt a régi hagyományt eleveníteném fel, rögtön két kínzó kérdéssel is. Mert ugye párosan szép az élet, avagy zsák a foltját. A megfejtések hozzászólásban jöhetnek, az első helyes beküldő és köztem egy korsó sört fogok kisorsolni közjegyző jelenléte nélkül.

(tovább...)

Tejeskávé

Amikor a kávésdobozért felnyúlva erőtlennek érzed a karod, majd kilöttyinted a tejet a mikróban, majd még egyszer az asztalon, és a másfél teáskanálnyi kávé mellé nem kell cukor, mert már megszoktad az ízt, na akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy valami nincs rendben…

(tovább...)

Rend a lelke

Rend a lelke mindennek! Ezt anyu szokta mondogatni, mostanában pedig én szoktam idegesíteni tesómat ezzel. De nagy igazság. Ha gugliban rákerestek, akkor többek között feng-shuit, projekt menedzsmentet és párkapcsolati témát is találtok. Magyarul bármire rá lehet húzni, ami az emberekkel vagy amúgy az élettel kapcsolatos. Én most a digitális életvitelre fogom ráhúzni, mint minden normális bölcsész.

(tovább...)

Ügyintézés

Az ügyintézés az egy olyan dolog, amire fel kell készülni, mert időt és energiát rabol. “Szabadságot vettem ki, mert ügyintézek”, “nem értem rá, mert ügyintéztem”, “elfáradtam, mert egész nap ügyintéztem” gyakran hallani ezeket. Én ma délután két helyen voltam csak, és 2 óra alatt meg is fordultam, de mint kiderült hiába.

(tovább...)

Gőzerő

Hétfőn annyira kiestem a zónából, hogy fél óra alatt két sor programkódot sikerült írnom. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni, ezért valami kikapcsolódás után néztem. Találtam is egy pofás torrent képében, de a 6 gigára még mindig azt írja ki, hogy majd 10 nap múlva leér, szóval valami gyorsabb megoldást kellett keresni. És itt pattant ki a fejemből, hogy ha már elkezdtem a neten fizetni pici szívem vágyai után, akkor igazán folytathatnám a sort.

(tovább...)

FizessHaver

Az úgy történt, hogy március 30-ától fizetős a Last.fm. Aztán nem történt semmi, mert egészen április 28-ig tudtam zenét hallgatni. Aztán már nem. Aztán úgy döntöttem, hogy valahol el kell kezdeni az internetes letöltések kifehéredését, ezért miért ne tenném. És különben sincs de! Csalni lehetett volna, mint ahogy annyiszor máskor, mivel Deutschland, Ámériká és az Egyesült Királyság nem fizet. Az összes többi kevésbé egyesült és király országban havonta 3 USD-ért megvehető a szolgáltatás.

(tovább...)

Elixír

Tavaly felfedeztem, hogy a redbull-vodka csodát tesz velem. Semmilyen másnapos tünet nincs, ha az este folyamán azzal zártam. Egyedül az émelygő utóíze, ami egy fogmosással megszüntethető. A DC-t idén a burn támogatja, ezért a vodka mellé más energiaital került, de a hatás ugyanaz. Olvastam néhány cikket, de nem bírok rájönni, hogy melyik összetevője teszi katonás rendbe a gyomrom és a fejem. Persze a csodagyógyszerekkel nem szabad visszaélni, kevesebb alkohol fogyasztása is ugyanilyen megnyugtató eredményeket hozhat. Majd igyekszem. Ma pedig élvezem, hogy hajnali 4-es lefekvéssel 9-kor gond nélkül tudok programozni…

(tovább...)

Szoftverré tétetik

Kedves olvasóink, most szoftveres híreinket olvassák. De ígérjük rövidek leszünk, mert nem mindenki bírja a kockákat.

(tovább...)

Háburogatós

Arra biztos emlékeztek, hogy megveszek az animációs filmekért. Azt viszont már kevésbé tudom, hogy a Tom Baginski 2005-ös Fallen Art filmjére emlékeztek-e még. Korábban talán beraktam a blogra, de most nem találtam meg a bejegyzést, sőt a kisfilm címére is nehezen emlékeztem vissza.

(tovább...)

Nyuszi ünnep

Idén a gazdasági világválság miatt a tavasz elmaradt! De nem csak ezért izzadtam meg pénteken, hanem anya a tervezettnél 4 órával előbb hazarendelt, aminek a vége kapkodás lett. A megállóban szemeztem egy zöld kosztümös lány légyszerű napszemüvegével, de utána már felvetődött bennem, hogy ez nem csak divatból van rajta, hiszen Ughy Gergő is napszemüvegben nézte a laptopján pörgő filmet a buszon. Ilyen az erős fény, óvni kell a szemet.

(tovább...)

Spam

Gyűlölöm a spameket. A viagrás, gyógyszeres, gép által fordított szeméttel nincs sok bajom, mert megfogja a gmail, és maximum csak az SMTP szolgáltatók feje fáj tőlük, mert a kiküldött levelek több, mint 80%-a kéretlen levél. De vannak olyan startup dolgok, amik még szűzen nagy orgiát csapva ki tudnak küldeni egy csomót, mielőtt listára kerülnek.

(tovább...)

Rémi Gaillard

Mikor kicsi voltam, anyuék elvittek minket a KISZI-be mikulásosozni. Azt már nem tudom, hogy a többi bácsitól vagy a télapótól, de rendesen féltem. A télapót teljesen igazinak hittem, és valamikor a gyerekkor végén vesztjük el azt a képességünket, hogy a beöltözött emberekről tényleg azt hittük el, aminek be voltak öltözve. Szerintem ezt nagyon jól tükrözik Rémi Gaillard videói.

(tovább...)

Útsimítás

Veszprémbe való készülődés közben arra lettem figyelmes, hogy egy ezüst színű autó áll a frissen leterített aszfalton, és előtte egy úthenger járkál fel és alá. Egész nap aszfaltozták a korábban felmart utat. Bár az autóba nem láttam be, de a munkások idegesen csapkodták a kezüket, valószínűleg nem higgadt, tárgyilagos eszmecsere folyt a lehúzott ablakon keresztül.

(tovább...)

Föld órája

Ma volt a Föld órája rendezvény, amikor is kicsi bolygónkon sok helyen (idénre 1 milliárd embert és 74 országot becsülnek) oltja le a villanyt egy órára 20:30 és 21:30 között, mindig helyi idő szerint. Ez főként látványos figyelem felhívás, de nagy spórolás ezzel nincsen, mivel egy óra alatt nem tudják az erőműveket ehhez igazítani, így az áram megtermelődik, de nem használjuk fel, tárolása pedig nem megoldott.

(tovább...)

Első lépés a felismerés

Tudjátok mi a közös a szerelemben, súlyos függőségben, részegségben és elmebajban? Te nem, csak mások látják rajtad, hogy nincs minden rendben. Egy teljesen más szemszög kell hozzá. Néha az ironikus humor is rávezető lehet.

(tovább...)

Interpretáció

Az angol és nemzetközi szakkal párban egész jó esélyem lenne nemzetközi szinkrontolmácsként elhelyezkedni. Bár németből is van egy gazdasági felsőm, de arra rendesen rá kellene gyúrni. Esetleg egy harmadik nyelv még jöhetne. Az EU-ban minden tagország nyelve hivatalos nyelv, ezért ebben a Bábeli zűrzavarban a tolmácsokat egész jól megfizetik. Az előző bejegyzésből viszont láthattuk, hogy a tengerentúlon azért nem minden úgy van, ahogy az öreg kontinensen.

(tovább...)

Ámériká

Mókás dolog, hogy amerikában a football (láb labda) azt a sportot takarja, amikor tojással a kézben rohangálnak a pályán. Amerikában a wrestling, tehát a birkózás pedig ezt takarja:

(tovább...)

Felismerés

Mások blogjait olvasni néha megnyugtató dolog. Főként akkor, amikor a tollforgató az alkohollal, második házassággal, a családdal és amúgy az élettel vív férfias küzdelmet:

(tovább...)

Mindfuck

A címben szereplő kifejezés angolul frappáns csak. A magyar agyrém nem igazán fejezi ki a borzalom teljes mélyét. Bármikor és bárhonnan ránk törhet! Na jó, nem bárhonnan, mert azért mégiscsak a bolond lyukakból fúj a bolond szelek többsége.

(tovább...)

A válság

Szombaton egész nagy koncert volt a Fa-Lóban, 6-7 zenekar is játszott, köztük a veszprémi More Drive. Dávidék lejöttek játszani, megnéztem őket, 1 sört letoltam, és aztán haza is vittek, mert a többi zenekarra nem voltam kíváncsi. Úton hazafelé mesélték, hogy mikor beértek a városba, akkor szólta le az egyik bandatag csaja kis városunkat: “cigányváros”. Akkor jót mosolyogtunk rajta, de senki nem gondolta szombat este 9-kor, hogy mi fog történni Veszprémben vasárnap hajnalban.

(tovább...)

Nosztalgia

Egy szerdai nap: barátok, muzsika, sör és CS.S. A sorrend nem felcserélhető, bár a végéről talán el lehet hagyni néhány dolgot, és Jani kiragasztott fényképei is sokat segítenek. Hogy miben? 6-7 évvel fiatalabbnak érezni magam.

(tovább...)

1 éves a notim

Egy éves múlt a notebookom. Igazából több, mint egy. Én azt hittem februárban kaptam, aztán visszanézve a tavalyi bejegyzéseket január 27-ei bejegyzésnél bukkantam rá.

(tovább...)

Az ember a leghülyébb

Egy korábbi bejegyzés gondolatmenetét folytatva beismerném, hogy az ember a leghülyébb állat. Egyetlen pohár pálinka és mintegy 20 méter választja el olykor az embert megszégyenüléstől. Igazából nem tudom megmondani, hogy miért léptem át ezt a vékony határt, de megtörtént, és most már ideát kell élnem.

(tovább...)

Gyengeség

Mikor literszámra iszod a forró teát, egyszerre két C vitamin tablettát veszel be, és nem kívánod a Fornettit, csak a mandarint, akkor elég beteg lehetsz. De ez még semmi, mert jön az esti fürdés, amikor annyira remegsz egész testeddel, hogy a hátadba görcs áll, és zihálni sem tudsz, mert rögtön fájdalmas köhögő roham tör rád. Az éjszaka négyszer kelsz fel, és mindig rádöbbensz, hogy ugyanazt a hülyeséget álmodod, valami területi vita, egy kis katonai ízzel, de meg nem tudnám mondani pontosan, hogy mi. Aztán felkelsz másnap, és egy kis szédülésen kívül kutya bajod.

(tovább...)

Ahány ház, annyi flame

Az ember szeret acsarkodni. Még ha nem is az utcán köt bele mindenkibe, de az interneten előbb-utóbb biztosan beszól valakinek. Hogy miért van ez, pontosan nem tudom. Szabinak nagyon tetszett az idézet, ami néha megjelenik az oldalamon, hogy “A világon az ész van a legigazságosabban elosztva, mindenki úgy érzi, neki egy kicsivel több jutott”. Talán ez áll minden mögött. Ál-tudományosan bizonyítva, Aral Balkan flashguru blogján egy átlagos bejegyzésre 3 komment jut. Azonban arra a bejegyzésére, hogy a ColdFusion (az Adobe saját szerveroldali nyelve) halott, rögtön 87 hozzászólás érkezett, hogy megvédje kedvenc technológiáját a gonosztól! De hazai távlatokban gondolkodva a HUP mostani rekordját kétségkívül a Microsoft vs. EU tartja a maga 305 hozzászólásával, de hogy az elnöki választást a Silverlight technológiával közvetítik, arra is 98 szövegecske érkezett, csupa online videó szakembertől.

(tovább...)

Hádé

Helló HD! Ezzel a kicsit Motorolától nyúlt szlogennel nyomul a Balatonalmádiba bejegyzet HD Platform Kft, hogy elterjessze a HD televíziókat. A bulvár pavlovi reflexszel nyúlt utána, és rögtön ijesztegette az amúgy is eladósodott plebszt, hogy innentől nem tudják fogni az adásokat, vagy kell egy új készülék vagy egy átalakító, ami 40.000 forint. A valóság szerint az átalakító 5000 tallér, és nem mindenhol jön a mennyei manna. Megváltást pedig ne várjunk, ugyanis a HD megjelenítéssel csak akkor kapunk jobb minőséget, ha a felvétel és a feldolgozás HD kamerákkal és eszközökkel történt. Tehát ha nem vettek fel legalább 8 sávot a színpadon, akkor hiába költesz százezreket egy hangcuccra, csak arcoskodni tudsz vele, de fülelni nem érdemes.

(tovább...)

Matrózok és matracok

Talán a legérdekesebb dologba ütköztem ez évi vizsgaidőszakra készülés közben! Tudvalevő a legnagyobb fogas cet neve angolul sperm whale. Na most ez nem egy olyan egyszerű felkiáltásból született, hogy “ez g*ci nagy”, hanem a bálna fején lévő ragadós fehér anyag alapján kicsit emberi tulajdonsággal ruházták fel őket. De hát tévedni emberi dolog! De ha többször és folyamatosan, az azért már mást mond nekünk. Ugyanis a 19. század elején Chile partjainál élt egy ilyen fajú albínó bálna, ami egyes állítások szerint több, mint 100 támadást túlélt, és igen erős volt. Szerintem rögtön kitaláljátok, hogy milyen regény született ebből a … ejj, de ízléstelen poén lenne. Herman Melville Moby-Dickjét ez az élő fehér szörny, igazi nevén Mocha Dick ihlette. Nem fogom az angol szavakat lefordítani, mert nem akarom a poént a szátokba adni (ez sem a legszebb, de már kicsúszott), de nem hinném, hogy a Dickinson becsületes név szépsége miatt választották volna a Dick nevet egy ilyen elnevezésű bálnafaj egyik méretes példányának. Mielőtt valaki abba is beletűnődik, hogy a mocha az sötétbarnát jelent, de a mi bálnánk hófehér volt, és ez mit jelenthet, hát ne tegye! Ugyanis a bálna Mocha szigetének közelében élt, onnan a név, nem a fekete kávéról.

(tovább...)

Terhelő súlyok

Ebben a téli hidegben nem érzem jól magam. Talán azért nem, mert a kósza napsugarakat eltakarják az előttem tornyosuló feladatok. Mégpedig, hogy jön a 8. félév, ami már nagyon közel van a 10. félévhez, amikor is diplomát kellene szereznem. És lehetőleg törvényesen. Ezért jön majd iskolai gyakorlat, szakmai gyakorlat, valamint össze kell számolnom a krediteket is. A nyelvvizsgákkal nincs ilyen jellegű gondom, azokra csak kérvényt kell írogatnom :).

(tovább...)

Szél a Balkánról

Ha elhangzik a Balkán szó, a legtöbb ember egy lepusztult, barbárok lakta vidékre gondol, és én is használtam pejoratívan Magyarországra ezt. Hogy valóban ilyen-e a Balkán, azt személyes tapasztalatból nem tudom, történelmi tanulmányaim sem tiszták és makulátlanok, de az elmúlt hónapokban szépen lángba borult Görögország, és nem az olimpiai fáklya miatt. Hanem azért, mert miután közel 30 fiatal elkezdett dobálni egy rendőrautót, az őrizetbe vételkor az egyik rendőr három lövést adott le, ami egy 15 éves fiú életét oltotta ki. A zavargások több görög városra kiterjedtek, több tucat sebesült lett, és még külföldön lévő görög képviseleteket is elfoglaltak a görög vándorok mindenféle faló nélkül. És most villantsuk meg mai témánkat képben:

(tovább...)

BUÉK 09

B.U.É.K! Vagy bú ék? Bizony nem tudom rácsukni az ajtót 2008-ra, valamivel ki van támasztva. Ezzel a bejegyzéssel szeretnék pontot tenni a végére, ezért legalább akkorát fog szólni, mint egy betiltott, illegális petárda. Legalábbis remélem, hogy nem a kezem száll le tőle.

(tovább...)

Ügyes MSN vírus

Az MSN vírusok fejlődnek! Na persze nem evolúciós úton, és nem is marhákról terjednek át emberre. Bár ha jobban belegondolok…

(tovább...)

Informatika 08

Ilyenkor bejglitől megülten általában mindenhonnan az egész év áttekintése zúdul ránk, akár egy decemberi lavina. Én sem hagyom ezt ki, a jégcsapuborka szezon miatt nekem is kell valami témát kiásnom a hó alól, ezért a 2008-as év informatikai történéseiből kortyintgatok, de persze csak abból, amihez értek, mert hát suszter maradjon a kaptafánál.

(tovább...)

Karácsonyi show

Biztos láttatok már legalább egy olyan amerikai karácsonyos filmet, amiben a szomszédok ádáz csatát küzdenek, hogy kinek szebb a karácsonyi világítása. Először azt hittem, hogy ez egy olyan hollywoodi mítosz, mint ahogy a jó nők lenge öltözetben derítik fel a baltás gyilkost. De nem! A jelenség valós, és rémisztő! De szavak helyett az első riogatás:

(tovább...)

Hatodik kontinens

Nem, nem találták meg Atlantiszt, és nem is kolonizálják a Holdat. Még! A hatodik kontinens névvel az internetet illetik. Kicsit mitologizált megfogalmazás, akik ilyen neveket aggatnak rá, azok valószínűleg még mindig nagy kezdőbetűvel írják. De belegondolva tényleg olyan, mint egy külön kontinens, sőt ország, és lehet párhuzamot vonni a kettő között.

(tovább...)

Sors vagy sorsolás?

Előre tudtam, hogy erről a témáról írni fogok a hétvége után. Talán rendelhetnék egy I’m blogging this pólót figyelmeztetve a környezetem, hogy naplózva lesznek az események, persze átszűrve a néha igenis szita jellegű emlékezetemen. Vagy talán tényleg kezd értelme lenni A List Apartot olvasni, ahol is arra ösztönzik az embert, hogy a weben fellelhető szövegek elkészítésébe is öljünk annyi energiát, mint a kódra, vagy dizájnra. Valamint ez a tervszerűség félelmetesen passzol a mostani témába.

(tovább...)

A részegség luxusa

Egy átmulatott éjszaka ára nem csak az az elköltött összeg, amire rádöbbensz a nyomtatásnál, mikor az üres pénztárcád néz vissza rád, hanem az az időmennyiség is, amit utána alvással töltesz, vagy regenerálódással. De nem tudsz tanulni, dolgozni, sportolni mert a világ körtáncot jár, a végtagjaid bénák, a gyomrod pedig szinte folyamatosan egy pofás fehér csésze kutatására ösztönöz, aminek a szélében olyan biztosnak esik a fogás…

(tovább...)

PEBDAC

A PEBDAC jelentése: problem exists between desk and chair, tehát a probléma a széke és asztala között keresendő, nem a számítógépében, és nem is a programozási nyelvében amit használni tetszik. Életem egyik legnagyobb homlokra csapása lett volna ez a mostani, ha egyáltalán a homlokomra csaptam volna, de még csak fel sem kiáltottam, hogy te hülye, mert apa itt gépel előttem, és hiába hallgat fejhallgatóval zenét, szerintem ijedtében leesett volna a székről.

(tovább...)

Sportszerűség

Szép ez a novemberi napsütés! Kellemes idő van, a tél közeledtére még csak a ködös reggelek intenek. Ilyenkor mindenki egy utolsót szippant a langyos friss levegőből, szemérmetlenül legelteti szemeit az aranyló falaveleken, és egy kis testmozgás is belefér. A motorosok egy utolsó útra indulnak a tél előtt, a kirándulók egy utolsó túrára, és a huligánok egy utolsó verekedésre!

(tovább...)

Élet értelme

Figyelmeztetés a nyájas olvasónak: most 5:02-őt mutat az óra, és eltévesztem a betűket a sötét billentyűzeten, és nem pusztán a fény hiánya miatt. Amennyiben nem vagy kíváncsi egy 22 éves részeg srác gondolataira az életről, úgy gyere vissza később, mikor esetleg a nyílt forráskódú programokról regélek, ez tényleg nem az a bejegyzés lesz.

(tovább...)

iwiw

Néha felmegyek iwiwre elolvasni az üzenőfalon kivel mi történik. Másra nem nagyon használja már senki. Ma újra megpillantottam egy üzenetet, ami már vagy fél éve is felbukkant, tudjátok, amiben eltűnik egy 5 éves kislány, és “a rendőrségre nem lehet számítani”! Valamint egy link valami Óbudai honlapra, ami persze semmit nem dob ki, de a kedves emberek reflexből továbbítják, mert hát eltűnt egy 5 éves kislány, és a hatóság balfasz, majd a sok iwiwes megtalálja. Na mindegy, de a következő mindenképpen díjnyertes :D!

(tovább...)

A halott menyasszony

Ma reggel amerikai irodalom órán Paul Titchmarsch azt fejtegette, hogy min alapul Edgar Allen Poe munkássága. A halott nőkön :). Ez így kora reggel nagyon vicces lett, de aztán belegondolva van benne valami. Először is az, hogy ha egy nő meghal, akkor nem öregszik meg, szépsége és fiatalsága örökké él, mert arra emlékezünk. Aztán meg az, hogyha szívünk hölgye meghal, akkor bánat költözik egyik legfontosabb szervünkbe, és van miről írnunk. A harmadik pedig az, hogy mivel meghalt, nem rágja a fülünket a vásárlással, és nyugodtan tudunk aprólékos mesterművet alkotni. És ez tök komoly, hogy a professzor úr szájából hangzott el, és Edgar Allen Poe gondolta így.

(tovább...)

Őszi szünet

Bizony, bizony. Nekünk ez a hét szünet volt. Szeretjük is érte rektorunkat :). Vegyes volt ez a szünet, le kellett mondanom egy pókert gépelés miatt, és lett volna honlapszerkesztési munkám is, ami sajnos csúszik még. De nem tudok mit tenni, másfél napot szoptam egy probléma megoldásával, éljen az Action Script 3! De már minden rendben van vele. Mindjárt kinyomom a gépet, beülök a TV elé, aztán lefekszem, alszom egyet, szerencsére időt is állítunk, aztán visszamegyek Veszprémbe, ahol egyedül leszek egész héten, mert apának a következő hét lesz szünet. Bizony.

(tovább...)

Kedvtelenség

Mindenkivel rájön valamikor a kedvtelenség, persze, na de ha 1 hónapig nincs kedve az embernek semmihez, csak játékhoz és filmnézéshez, céltalan netvándorláshoz, akkor ott kicsit baj van.

(tovább...)

Télifón

Az iskola összevonással olyan nagyszabású tervek is születtek, hogy minden vezető kap egy új mobilelőfizetést, amivel egymást olcsóbban tudják hívni. Ez amolyan járulékos költség, hogy más is megszedje magát a kizárólag szakmai döntésből. Tehát anya kapott két új mobilt, egyet saját használatra, egyet pedig a munkahelyi ártalom miatt. Az új készülékbe át kell rakni a régi készülékből a számokat, ezt pedig anya egy szakemberre bízta, mivel ő szegény nem ért hozzá. Persze akkor még nem tudta, hogy a szakember sem ért hozzá :). Az úriember szólt anyának, hogy látta, amint megszakad a folyamat, de csak néhány szám nem került át az új készülékbe. A szakembernek furcsa arányérzéke van, mivel a számok A-tól K-ig kerültek át, ami 61 szám, és mivel anyának van egy papíron vezetett telefonkönyve is, ezért ránézésből megmondta, hogy az a néhány telefonszám, az bizony a számok 2/3-a! A szakember nevét nem tudom megmondani, ezért csak óvatosan bánjatok minden tapolcai mobilos szakemberrel!

(tovább...)

Magántulajdon

Richard M. Stallman, a GNU atyja (vagy már egyre inkább teremtő remetéje) nyilatkozott a Guardiannak a Cloud Computingról alkotott véleményéről. A Cloud Computing nem azt jelenti, hogy sok-sok pénzért egy daru felemel, és a magasban, remélhetőleg galambmentesen tudsz számítógépezni, hanem hogy egyetlen szál böngészővel és internettel levelezel, szöveget szerkesztesz, meg ki tudja még mit művelsz. Tehát:

(tovább...)

A digitális világ állása 08

Ez amolyan alibi bejegyzés lesz, gyakorlatilag semmi nincs a fejemben, amiről írhatnék, de egy ilyen hideg, téli vasárnap délután azért kell valamiről írni. Ez pedig a blogomon unalomig ismételt számítógépes témáról lesz. Ebben a témában ugyanis nagyokat tudok füllenteni úgy, hogy senki sem ír olyan kommentet, miről is beszélek :).

(tovább...)

Nyelvvizsga

Megvan a német gazdasági felsőfokú nyelvvizsgám eredménye, tehát:

Szóbeli:

(tovább...)

Web bekötés

Tegnap bekötötték a netet hozzánk Veszprémben. Valahogy nem lehetnék olyan büszke rá, mivel már 3 éve élek itt. A 3 elmúlt év alatt elég sokszor jártam az egyetemi M épületben a gépteremben, amit lehet, hogy meg is szűntetnek, mivel az utóbbi időkben csak 8 gépet kapcsoltak be, idén pedig 16 óráig lehet gépezni, nem a korábbi 21 óráig. A tendencia tehát az, hogy mindenkinek van az albiban, koliban netje, akinek nincs, az meg könyvtárban fér hozzá.

(tovább...)

Ész != Erkölcs

Hans Reiser életfogytiglant kapott, amit 15 év múlva felülbírálnak. Ez még annyira nem nagy cucc, nem minden gyilkos kap helyet a blogomban, csak hogy Hans Reiser egy Linux rendszermag fejlesztő, és róla kapta nevét a ReiserFS fájlrendszer is. Szóval ez a nem hétköznapi programozó matematikus 2006. szeptember 3.-án először szájba verte, majd megfojtotta feleségét, és testét utána 2 napig tartogatotta a kocsijában, amíg rejtekhelyet keresett neki. A történetet, tárgyalásról készült képeket, videót és a bűnös vallomását megtaláljátok Wired Blogon. A címnél többet nem akarok hozzáfűzni a történethez, így csak megismétlem: az ész nem egyenlő az erkölccsel.

(tovább...)

Digitális dopping

Van egy interjú Alex Walker ausztrál WCG (Világ Cyber Játékok) ligaszervezővel a digitális játékoknál használt drogokról. Igazából a cikk nagyon kis része foglalkozik magával a doppingokkal és drogokkal. De ami ide tartozik, az az, hogy Alex látott már befüvezett játékost, és olyanról is tud, hogy valaki 1 órával meccs előtt amphetamint vett be, hogy csökkentse a reakcióidőt. A srác csapata végül vesztett, de a 3ból 1 kört biztosan a dopping miatt nyertek. A szervező még kitér arra is, hogy inkább a digitális csalásra koncentrálnak, nincs pénzük biológiailag is szűrni a csalókat, valamint egy-egy ilyen rendezvény olyan sokáig tart, hogy képtelenség végig bedoppingolva lenni. Ugyanis magán a helyszínen már tilos mindenféle drog és más szerek. Tehát az elektronikus sport sem mentes ettől, de biztos nem lesz akkora színtere a kis bogyóknak, mint mondjuk a 100m sprint.

(tovább...)

Ágycserés támadás

A szálak mozgatója, mint egy rendes gengszterfilmben itt is a család. Két igencsak állandó és gyökeres változás is történt, az egyik az, hogy nagymamám eltörte a lábát, a másik pedig, hogy apa Csóron szerzett állást. Most sablonosan azt mondhatnám, hogy egyik szemem sír, a másik üveg, de apa újbóli munkába állása sem felhőtlen, de mindenképpen örömteli. Tehát a feladat az, hogy napközben 3, hétvégén 5 embert kell elhelyezni egy 2,5 szobás lakásban lehetőleg úgy, hogy 2 hét után senki se tébolyodjon meg, és ne egymásba mártogassuk a szelőkést. Mivel nagypapa már korábban elhunyt, ezért a nagyi már vagy 5 éve a teleket nálunk tölti, de ez az állapot állandó lesz, mivel nem tudja magát ellátni. Az 5 év során a nagyszobát kapta meg, mivel a számítógépek a másik két helyiségben voltak, és az ágyak is többségben voltak a szobán kívül. Így este 8 után 4 ember volt elhelyezve 12 négyzetméteren. Ez folyamatosan tarthatatlan, ezért került sor a címben is említett ágycserés támadásra.

(tovább...)

Nyár vége

Nyár vége van. Persze még ősszel is lesz legalább ennyire jó idő, de a nyárnak már vége van. Kiskoromban sosem szerettem ezt, mivel szeptemberben kezdődött az iskola. Aztán felnőttem.

(tovább...)

Tapolca büszkeségei

“Felháborítónak tartom, hogy a tapolcai rendezvényeken nem léphetnek fel a város büszkeségei, például Tóth lányok, Postás Józsi stb. Ez szégyen, és én sajnálom őket!”

(tovább...)

Szoprendszer

Még múltkor, mikor a karcos CD megszakította a Zenwalk telepítést, és a Windows sem volt hajlandó újra talpra állni, egy itthon lévő SP1-es XP-t tettem fel. Utána azt két folyamatban SP3-asra frissítettem, és azt hittem minden szép és jó.

(tovább...)

Szülinap

Se nem kerek, se nem sok,
De azért 22 éves vagyok. 😀

(tovább...)

Ördögi kör

A nagytakarítás miatt nem találom a fényképezőgép adatkábelét, így nem tudom letölteni a nagytakarításról készült képeket :?. Ördögi kör… Úgy néz ki teljesen be kell fejezni a pakolást, hogy végre meg tudjam írni a beszámolót az 1 hónapig tartó takarításról. Nem vicc! Tényleg 1 hónapja pakolunk, a könyvespolc, amit legelőször takarítottunk le már poros, pedig még jócskán van mit pakolni rá…

(tovább...)

Felvételi

Uborkazeszon van. Ez mindenhol meglátszik, számtalan olyan blog van, amelyik ritkábban frissül, bár elég sok olyan weblog is van, amely abszolút halott. Bár azt nem hinném, hogy a blog az csak egy divat, ami jött, most meg megy, de a környezetemben észrevettem néhány olyan naplót, ami az írója elhatározása miatt megszűnt. Én uborkaszezon ellenére is boldogítalak titeket frissen nyírt hajam mögötti kevésbé friss szürkeállományom rémképeivel :).

(tovább...)

Már semmi sem a régi

Hát bizony, már semmi sem a régi. A kapitalizmus semmit nem kímélő rendszerében sajnos a tárgyaknak beépített, megtervezett életciklusa van, méghozzá úgy, hogy 3-4 évente azt cserélni kelljen. Ezzel nincs is addig baj, amíg pl. a 3-4 éves telefonoddal bemész a boltba, mikor ráérsz, aztán veszel egy újabbat, korszerűbbet, szebbet. Vagy pl. a ruhánál is előnyös az, hogyha egy divatosabb darabra kényszerítenek.

(tovább...)

Ájfón

Az egész világ meg van őrülve. Mikor az iPhone első verziója kijött, akkor is meg volt már őrülve, de most mégjobban, mert ez egy fejlesztett verzió! És ez a verzió már kis hazánkban is kapható lesz! Micsoda hír! Milyen jó, hogy engem hidegen hagy :).

(tovább...)

Kisbetű-nagybetű

<Fashykekes> Capitalization is the difference between "I had to help my uncle Jack off a horse.." and "I had to help my uncle jack off a horse.."<br />

(tovább...)

Nyár van, nyár!

Ma 10 órakor keltem. Ami nem olyan késő, de ahhoz képest, hogy tesóm és anyám is mászkált reggel a szobában, elég jó idő. Kicsit fájt a hátam, így reggeli után visszafeküdtem a szivacsra, aztán apa behozta a mai naplót és a HVG-t, hogy olvassak egy kicsit. Így a délelőtt a hátfájást gyógyítgató, érdeklődő olvasással telt :D. Úgy a negyed 2-es ebédig nem is csináltam mást, az uborkapucolást, szemétlevitelt, boltbamenést kivéve. És most sikerült egy olyan régen vágyott állapotba elérnem, hogy hiába minden gond és probléma, tök vidám vagyok, rengeteg munkám ellenére ráérek, szól a SKA a hangszóróból :). Mindenkinek hasonlóan szép nyári napokat ;)!

(tovább...)

Közoktatás politika

Kis városunkban, Tapolcán megtakarítási célokból egybevonják a három általános iskolát. Ez önmagában még lehet egy jó ötlet, és a bejegyzés címéről ilyen szemszögből ténylegesen oktatási kérdéseket feszegethetnénk.

(tovább...)

A világ 10 legnagyobb hadserege

Általános gazdaság és társadalom földrajzból választott témám volt ez, a dolgozatom minőségéről, és magáról a beadás körülményeiről nem akarok nagyon írni, volt más is, aki túlizgulta a dolgot, nem vagyok egyedül :).

(tovább...)

Szeretnék

  • Szeretnék kevesebb dolgon izgulni az életben, hogy ne legyen több ősz hajszálam
  • Szeretnék lefogyni, hogy ne legyen kényelmetlen a farmerban a hasam miatt.
  • Szeretnék izmosabb lenni, hogy ne szenvedés legyen a fizikai munka
  • Szeretnék fittebb lenni, hogy ne fuldokoljak futás közben
  • Szeretnék szorgalmasabb lenni, hogy ne szenvedés legyen a tanulás
  • Szeretnék többet tanulni, hogy jobbak legyenek a jegyeim
  • Szeretnék megtanulni főzni, hogy finom kajákat tudjak magamnak csinálni
  • Szeretnék megtanulni mosni és vasalni, hogy függetlenebb lehessek
  • Szeretnék érthetőbben beszélni, hogy ne kelljen mindent többször mondanom
  • Szeretnék többet beszélni, hogy ne érezzétek úgy, nincs mit mondanom nektek
  • Szeretnék egy sört, otthon van egy, szóval most abbahagyom ezt a listát, és megyek haza 😉
(tovább...)

Élet a monitoron kívül

Olyan nincs :D. Viccet félretéve persze hogy van, meg vagyok róla győződve, hogy Guszti nem tud arról, hogy neki van iwiwen profilja :).

(tovább...)

Akkor szép az élet…

A bejegyzés címét Kovács Tamás blogjáról kölcsönöztem, ami most újult meg, szóval nem csak a plágium gyanúsítás elkerülése miatt linkeltem be, hanem tessék megnézni!!! Mellesleg ő magyar szakos, szóval ha elfáradtatok az én szűk kis szókincsemtől, akkor Tominál fel lehet frissülni :).

(tovább...)

Youtube

A legújabb South Park részben a srácok csinálnak egy videót, amit felraknak a You Toob-ra, és pénzt várnak tőle. Amikor a pénzre várnak, akkor egy csomó más Youtube sztár is feltűnik, akik közül sok a 2007-es legjobb videó díj győztese. Ezek közül kiemelném a nevető babát, akinek a videó leírásában látottak alapján szülei külön honlapot is szándékoznak/tak készíteni. Részesei voltunk egy csomó olyan tragikus élettörténetnek, amikor a szülők ész nélkül egy csipetnyi hírnév miatt tönkreteszik gyerekük életét, remélem a csöppségnek nem lesz ilyen élete. Ilyenre jó példa akár Britney Spears is lehetne, akire a South Parkosok szintén rászántak egy egész részt, és egy elég kétségbeesett rajongói videó is felkerült szintén a híres videó megosztóra. Meg amúgy a fenti baba nevetésén nem találok semmi különöset, nekem egy másik baba jobban bejött :).

(tovább...)

Kernel Panic

Hogyha ingyenesen letölthetnétek a világ legfejlettebb operációs rendszerének kikiáltott Solaris egyik verzióját, és hozzá olyan programokat, amik a legnépesebb felhasználói tábort szolgálják ki, akkor nem tennétek azt meg gondolkodás nélkül?

(tovább...)

Nőnap

Megint itt a március 8., megint eljött a nemzetközi Zoltánnap :).

(tovább...)

Január vége

Jaja, bármily hihetetlen is, már január vége van. Ez minden embernek örömhír, mert január a leglehangolóbb hónap elvileg, egyetemistáknak meg különösen örömhír, mivel vége a vizsgaidőszaknak. Ha megvannak a tárgyak, ha nem akkor is vége. Ez valakinek felemelő, valakinek kevésbé. Nekem igazából mindegy, be tudtam húzni minden vizsgámat időre. Poór Zoltán tanárúrat idézve: “…elég alkalmat biztosítottam a vizsgára. Önök nem gazdálkodtak jól az energiáikkal.” Szerencsére még nem hallottam nagyobb bajról, hogy valamelyik ismerősöm bánná, hogy nem jól gazdálkodott az energiáival, sőt, egyedül a Pannonos polgártársak szenvednek még mindig jövő héten is, egy csomó zenekaros aki máshol tanul már rég kétszer nagyobbra issza a máját. Tisztelet persze a kivételnek ;).

(tovább...)

Minden kezdet nehéz

Ez a hét vagy talán év egész mókásan kezdődött, a hétvégém egész tűrhető volt, leszámítva azt, hogy megint 4 órát töltöttem el a vasárnapomból egy honlap szerkesztésével, és ezzel nem lenne gond, ha nem mögöttem ülne a megrendelő… De a nagyja szerencsére már készen van. Vasárnap hívott minket keresztanyám, hogy Veszprémben teljesen lefagytak az utak, ő nem fog hazamenni az irodából, ezért csak hétfőn délben mentünk fel tesómmal. Én a telefonom, nővérem a telefon töltőjét hagyta otthon. Anya nagyon repesett a boldogságtól, mikor tesóm az utolsó aksi tölöttséggel elmondta neki, hogy nincs telónk.

(tovább...)

Hajrá 2008

Boldog új évet mindenkinek! Batyu szerint Karácsonyt csak sablonosan lehet kívánni, akkor ezek szerint BUÉK-ozni is csak így lehet. Én azért őszintén kívánok nektek egy nagyon boldog és sikeres évet! Sikereset bizony! Kicsit pejoratív jelentése lett annak, hogyha valaki siker orientált, de én most erre fogok hajtani idén. 2007-ből vajon hiányzott? Ha visszanézek akkor nem. De ha visszanézek, akkor sajnos csak ez az egyetlen dolog ami örömet okoz, hogy magamhoz mérten jól teljesítek.

(tovább...)

Karácsony után

Elmúlt a Karácsony. Egyetlen számban kifejezhető eredménye talán csak a súlyom: 82kg :roll:… Ami emberesnek mondható, hallottam már sok olyat, hogy a férfiember 100 kilónál kezdődik, és régi vágyam volt elérni a 80 kilót, de sajnos nem a súlyzókkal sikerült ezt, hanem néhány rúd bejglivel és egyéb finomsággal :). Sajnos nővéremnek nem volt ilyen vidám ez a dőzsölős időszak, mivel krónikus csalánkiütése van. Ez kb. annyit tesz, hogy kicsit kipurcant a szervezete, valamire érzékeny lett, és most már szinte minden kiüti. Kapott egy listát, hogy mit nem szabad ennie, ami nagy segítség lenne, ha nem olyanok lennének rajta, mint pl sajt, tojás, hús, hal… A legrosszabb az egészben, hogy nem végezhetik el rajta az allergiás vizsgálatot, amíg ennyire kiütéses.

(tovább...)

Mosolygödröcske

10 napja nem blogoltam! Ez azért önmagában is nagy szám, de mostanában elég sokan nézitek az oldalt, szóval ez inkább hűtlénség az olvasókkal szemben :oops:. Egy csomó minden történt a 10 nap alatt, és most nem fogok kronológiai sort betartani, mert:

(tovább...)

A számítógépes játékok és az erőszak

Ma reggel 8-kor tartottunk előadást Tomival a média hátásáról a gyermeki agresszióra. Horváth. H-nak kicsit elege lehet már az agresszió témából, meg a 10 perc is elég kevésnek bizonyult, meg iszonyúan hadarok, meg amúgyis kell valamit írni a kedves blogolvasó közönségnek :D.

(tovább...)

Hosszú hétvége

Ez a hosszú hétvége egy olyan hétvége volt, amikor minden csináltam, de igazából semmit.

(tovább...)

Roger that

Most egy picit megint katonásdit játszunk :). Hát jah, a világgal nem is lenne baj, ha mindenki csak ülne a gépe előtt, és a monitoron nézné a sok vérvörös pixelt egy-egy lövésnél. Pedagógia szemináriumon majd tartunk Tomival egy kiselőadást, hogy milyen hatása van a gyermekekre az erőszak, de arról szerintem kerül majd ide is egy kis infó :).

(tovább...)

Csak az az egy

Rengeteg olyan dolog van, amiről azt hisszük, hogy tudjuk, de aztán eljön az éles szitu és kiderül hogy mégsem. Ilyenek a szódogák, vagy akár bármelyik számítógépes művelet, ami nem is olyan egyszerű, főleg ha melletted ül az, akit az előbb kiröhögtél érte :?.

(tovább...)

Izgalmas ősz

Vasárnap van, és én még mindig Tapolcán. Összeférhetetlenség? Hát még holnap este mennyire az lesz! Merthogy hazajövök délután kamarapróbára, mert október 1-e ugye a Zene Világnapja. De erről még megemlékezek úgyis… Hétvégén illett volna gyakorolnom, de nem jött össze :?.

(tovább...)

Egy ünnepi hétvége

Ma majdnem leestem a székről délután, annyira álmos vagyok. Az esős idő is betett, meg rendesen el is fáradtam a hétvégén. Szombat délelőtt anyám egy kisebb bútorrendezési feladatot adott, ez nyugtatja meg ugyanis. Ezt én is örököltem, ha valami járkál a fejemben, akkor inkább rendet rakok, vagy pakolászok egy új rendszer szerint, mert az lefoglal. Apa felvitte nővéremet Veszprémbe, mikor hazajött nem tetszett neki, hogy megint rendezgetjük a lakást. Neki a régebbi jobban tetszett. Anya azt mondta simán visszapakoljuk, csak mondja meg nyíltan, hogy a régebbi jobban tetszett. Azért azt nem szerettem volna, ha 4 órányi porszívózás és bútorcipelés után vissza a kezdetekhez vezényszó alatt minden marad a régiben. Apa legnagyobb ellenérve, hogy kiiktattunk 3 polcot. Amin csak szemét volt, amit ki kellene válogatni és máris nem kell az a 3 polc…

(tovább...)

Bornapok és miegymás

Jó lenne, ha lokálpatrióta módjára agyon dicsőíthetném a tapolcai bor- és ünnepi napokat, de sajnos csak módjával tehetem. Még úgy jó 4-5 évnek el kell telnie, hogy Tapolcára is kb. annyi ember özönöljön mint Utcazenére, vagy Völgybe. De lehet, hogy csak én nem látom átütő sikerét, mert pont itt élek. Ezért is fogom a mindennapjaimba beoltani a beszámolót.

(tovább...)

(Megint) költözés

Udi költözikMásfél év után újra költöztetem a honlapom, de most már az állandó helyére. Legalábbis néhány évre biztosan ezen a címen maradok. Az új cím alatt megbúvó honlap rögtön kapott egy új arcot is, természetesen a régi színek is elérhetőek továbbra is. A blogomat elláttam egy archívummal, és címke böngészővel, valamint elindítottam a honlap cikk részlegét, ahol most még csak egy, de hamarosan számos lefordított informatikai cikket lehet majd olvasni. A költözés részleteiről a blogomban olvashattok többet, remélem ezen a címen is legalább olyan sűrűn látogattok meg, mint a régin ;)!

(tovább...)

Völgy lezárás

Minden jó, ha a vége jó, tehát a Völgy így munkával nem volt jó. Ez talán még a logika tudományában is helyes kijelentés, de azért nézzünk mögé. Vasárnap 11:30-kor keltem, szerintem nincs mit ragoznom azon, hogy miért nem mentem vissza Völgybe bulizni. Az éjszakai őrzés előtt az a 12 óra alvás jót tett. Este lekéstem a 17:15-öst, illetve itthon hagytam a pénztárcámat, szóval 19:15-össel mentem vissza. Kapolcson kicsit ácsorgok buszmegben, a tömeg még változatlan, a Magyarországi bunkók száma egy főre még mindig két fő, jelen esetben egy hölgy személyében, aki nagy lendülettel akarta felvenni a körülbelül akkora táskáját mint ő maga, csak hát valahogy nekem vágta. Hangos ciccenéssel reagált erre, nem hiszem hogy nekem kellene bocsánatot kérnem, hogy miért nem léptem arréb, hogy fel tudja lódítani a táskáját nekifutásból.

(tovább...)

Völgyön túl

“Kavafisz, az alexandriai költő egy életre az agyamba véste, hogy a civilizáció a barbársággal szemben tehetetlen, afféle kifinomult dáma, aki az adott körülmények között lényegében elkerülhetetlennek tartja a megerőszakolását, úgyhogy nem is nagyon hadonászik ellene.” Ezt a mondatot Babarczy Eszter írta a mai Népszabadságban A köztársasági elnök védelmében című cikkben. Nagyon tetszik ez a gondolat, sőt az egész cikk, és úgy gondolom, hogy a fenti idézetet bátran használhatom ebben a bejegyzésben is.

(tovább...)

Élmények Völgyből

Ismét a Völgyről, nem olyan részletesen mind a Völgy Hírek, meg nem is olyan hosszasan mint az előző bejegyzésekben. Ezt át kell élni. A munkák egész jók, ahhoz képest, hogy Zozó már kétszer is éjjeli őrzésen volt, és esőben forgalmat irányított én igazán nem panaszkodhatom, mert eddig csak jegyeket ellenőriztem. Lehet, hogy nem lesz annyi munkaórám, mint neki, de erről jelen esetben le tudok mondani :). Anya aggódik, hogy nem tudnak kifizetni bennünket, mert a költségvetés nagyon gáz. Olyat is hallottam, hogy valakit hazaküldtek, mert nem volt munkája és csak álldogált. Ilyen nekünk is van, és akkor nagyon lassan vánszorog az idő a 10 fokban, egy szál pólóban. Mert a pulcsim például tegnap odaadtam egy csajnak, hogy ne fázzon. Aztán visszakértem, mihelyt előszedte a sajátját, és elment felvenni azt a Völgymunkás pólója alá.

(tovább...)

Völgy + Keresztúr

A Balatonkeresztúri szerepléssel kellene folytatnom, de kezdem onnan, hogy felkeltem Dörögdön 6-kor. Azért ilyen korán, mert gyalog mentem le Kapolcsra, mert onnan indul 7:40-kor a busz. Völgyben Batyu teljesen kiakadt, hogy gyalog akarom megtenni ezt az utat, és Zozónak is csak az olyan buszok jók, amik Dörögdről indulnak. Ejnye bejnye… Szóval 6:15-kor kimászok a sátorból, az asztalnál ül egy srác aki elmerenghetett valamin, bár már/még ébren van. Más is már/még ébren volt, érdekes hogy azzal fekszem le hogy valaki beszélget és azzal kelek, hogy valaki ugyanúgy beszélget. Mindegy. Az út egész jó volt, egy pulcsival magamon indultam, amit útközben levettem, mert olyan jó idő volt. Felhős, de azért jó. Útközben mennyi elfekvő völgylakót látni, az hihetetlen. Van aki hálózsákban fekszik ki, van aki csak úgy egymagában dőlt le és még a felkelő napocska is úgy találta. Kapolcs fele az út nagyon szép, erdő a jobb oldalon és előtte mező, sehol semmi épület, vagy hasonló csúfság, nagyon szép arra sétálni. Kapolcs közelében az erdő szélén észrevettem egy autót és mellette egy sátrat. A gazdája biztos azt gondolta, hogy olcsón megússza egy tulaj nélküli helyen, de gondolom nagyon örült neki, mikor 6:45 körül a gulyás arra hajtotta át a marha csordáját, és a tehenek békésen múzva, csilingelve mentek el a sátor mellett :). Egyébként ezt máshol is észre lehet venni, hogy az őshonosokat nem érdekli hogy mi zajlik a környezetükben, ők ugyanúgy tovább élik megszokott nyugodt életüket. De ez csak reggel látszik, a nap folyamán inkább visszahúzódnak.

(tovább...)

Első nap Völgyben

A csütörtöki hozzászólás óta ért egy egész nagy meglepetés: van munkám Völgyben. Aminek azért örülök, de kicsit érdekesen ért a hír. Batyu hívott pénteken fél 6-kor, hogy van melóm, és “információ elcsúszás” miatt nem sikerült értesíteni. Adott fél órát, hogy átgondoljam, mert mivel eddig nem szólt senki, és nem tudtam rákészülni vissza is mondhatom. Gyors telefon szülőknek, apa aranyos volt, mivel kb. 5-ször kérdeztem meg tőle, hogy tudok-e vele beszélni, mire azt mondta Utcazene Fesztivál kellős közepén, hogy várjál átrakom a telefont a másik fülemre, de aztán rájött, hogy messzebb kellene menni a színpadtól :). Szülői engedély megvolt, sms-t kaptam róla, de aztán anyám felhívott, hogy hogyan is lesz ez, az aggódó anyák már csak ilyenek. Aztán mentem zenesuliba, hogy vasárnap mikor indulunk Keresztúrra, mert attól függött, hogy a szombati beosztásom tudom-e teljesíteni. 9:30-kor indulunk Keresztúrra, ezt Melinda nénitől tudtam meg, szóval oké a dolog. Gyors telefon Batyunak, nevem kipipálva, és megígérte hogy szerez sátorhelyet.

(tovább...)

Counter Strike Alternatives

Mielőtt belekezdek a Finale Grandioso-ba egy kis reklám. Bármilyen vicces, hogy játék bemutatás előtt szemcseppet ajánlok, azért megfontolandó. Csütörtökön úgy keltem, hogy a jobb szemem teljesen vörös, a másik viszonylag normális. Fel kellett mennem anyámnak segíteni, de hát így nem lehet emberek elé kimenni. Kinnt van apám Visinje a tükör előtt, mert neki az allergia szárítja a szemét. Csöppintettem a szemembe, elmentem felöltözni (3 perc), visszamentem megnézni és máris hatott! Na jó, persze nem az a tiszta, értelmes tekintet, de legalább nem úgy nézek ki a felemás szememmel, mint egy zombi :). Persze az ébredés után 1 órával már gép előtt ülök, de hát ez van…

(tovább...)

Vadkemping 4

Július első bejegyzését július első bulijával kezdem. Vadkemping 4. Ez úgy néz ki, hogy 5 srác kiment Raposkára egy pincéhez és jól érezte magát 3 napig. Ez a buli nekem úgy volt betervezve, hogy 3 napig nem gondolok semmire, lenullázom az agyam. Hát, ma hajnalban sikerült mást is lenulláznom :?. De az megnyugtató, hogy mindegyik haver nem is egyszer benéz a sátramba, hogy meg van-e még az Udi :). Megvoltam. Elég nagy rutinom van már belőle, hogyha bortól rosszul leszek, akkor reggel úgy 4-szer le kell csapolnom a gyomrom epe tartalmát, de utána nem lesz semmi gond. Ezt hajnalban mondtam is Janinak, hogy azért megyek le a sátorba, mert reggel még lesz folytatása a rókamókának. A másik amiből megint nagy rutinom van, az a bokakificamítás. A ház mellett fel van törve a beton, sikerült úgy lépnem, hogy kiment a bokám. Persze nem kell itt semmi tragikusra gondolni, mert mivel footbagezem, a bokaszalagjaim extra lazák, szóval 1 szökkenés után ugyanúgy helyén volt minden, és folytathattam utam a szőlősor felé :). Kicsit fáj, de túlélem, meg hát tudok vele járni :). Első ilyen balesetemnél 2 hét fekvőgipszet kaptam rá, második hasonló szitunál 1 napig feküdtem otthon, most meg utána azonnal járok vele :D. Bocs a kicsit naturalisztikus bemutatásért, a buli többi része nagyon jó volt, és velem is minden rendben :). Kicsit fáradt voltam ma próbán, meg utána Stariban kólát kértem, hogy most este tudjam megnézni a netet.

(tovább...)

Kisebb vizsgaidőszakos kitérő

Egy rövidke helyzetjelentés/elemzés az uccsó vizsgaidőszakos nekirugaszkodás előtt. Egy hosszú kihagyás után hétvégén megint sikerült egy emotional hangovert beszereznem (a kifejezés Jacoby Shaddixtől nyúlva). Ez olyan jól sikerült, hogy megint az a tehetetlen düh volt a fejemben, amit ebben az évben már kétszer éreztem, és vérzett is az orrom tőle. Nem tudom ilyenkor elpattan-e egy ér a fejemben, vagy mi van, de biztos nem egészséges. Most a vérzés kimaradt. Igazából mikor mentem tegnap este a buszra, akkor a Kiszinél káromkodott egy nem éppen jól szituált alkesz kinézetű fickó, mikor odanézek, lába között egy jókora vértócsa. Nem tudom hogy tündőgondozóra szorul, vagy megverték, de akkor jöttem rá, hogy neki igazán van oka káromkodni, mert azért ő tényleg tré helyzetben van. Ahhoz képest én meg vittem a hátamon egy 10+ kilós táskát tele kajával, ruhával, tanszerrel. Szóval igazából nem panaszkodhatom. Azért erre jó volt a megtérésem, hogy minden este imát mondtam, mert az imának van egy hálaadás része, amikor elmondod, hogy aznap mi sok jó történt veled, és ezt megköszönöd Istennek. Benne mint a mindenhatóban, már nem hiszek. Kivéve akkor hogyha a neve egyenlő a szeretettel, és akkor azt köszönöm meg neki hogy vannak szeretteim akik szeretnek. Egy ilyen hálaadás most így nézne ki nálam: “Köszönöm a péntek estét Fülöp Dávidnak, az Eskabbe frontemberének, amiért szólt hogy lesz koncertük. Köszönöm szüleimnek, hogy biztosították, hogy péntek este fennmaradhatok Vp-ben. Köszönöm Péni Béla karnagyúrnak, hogy elengedett a péntek esti zenekarról. Köszönöm a szombat estét a Morality zenekar tagjainak, név szerint Csatári Máriónak, Májer Dánielnek, Lenner Máténak, Lovász Barnabásnak és Tankó Norbertnek. Köszönöm Májer Jánosnak és hugának Májer Editnek hogy kivittek Diszelbe és vissza. Köszönöm megint édesanyámnak, hogy főzött annyi kaját vasárnap hogy felhozhattam Vp-be, és nem kell nekem ezzel bajlódnom és tanulhatok. Valamint köszönöm Kovács Tamásnak, hogy vasárnap délután, meg szombaton is beszélgethettem vele msn-en és kicsit megkönnyelbülhettem.” Nyálas volt? Lehet… Talán ezért nézik le a kerókat annyian, mert ilyen imákat mondanak ráadásul egy emberfeletti személynek. Erre van egy jó kis O.C. Supertones idézetem: “Like drugs is for the strong and God is for the weak.” Pedig szerintem mindenkinek a környezetében van legalább ennyi név, akinek köszönetet tudna mondani egy jól sikerült hétvége után, és higgyétek el, hogy sajnos nem mindenkinek adatott ez meg.

(tovább...)

Egy jó kis buli utánérzete

Nos, hát sziasztok :). Aki meglepődne, hogy milyen gyorsan követik egymást a blogbejegyzések, annak elmondom hogy most 2:03-at mutat az óra :D! Jani bulijáról jöttem meg most, illetve nem most, vagy fél órája. Hazajövök, benézek szobába, megy a monitor, gondoltam anyám még dolgozik, közben nem, csak a Windows nem tudott kilépni, mert engedélyre várt, hogy bezárhassa az aMSN-t :roll:. Minusz egy pont, Windowsnak vagy aMSN-nek nem tudom. Gépet kinyomtam, lefeküdtem, 10 percet forgolódtam, aztán felkeltem mert úgy érzem most blogolnom kell. Ez egy jó dolog, kivéve, ha nem olyan rutinkörrel kezdtem volna, hogy Citromail és iWiW :D. Iwiwre kaptam levelet Csurgó Balázstól, hogy ma délelőtt oda tudja adni a Rutinműtétes koncit. Írtam sms-t neki hogy 11-re Vp-ben vagyok. Hülye dolog gondolhatjátok, még hülyébb dolog az, hogy 2 órakor úgy 5 perccel a küldés után választ kapok :D. Vagy vizsgára tanul, vagy ő is iszik nem tudom, de újabb plusz pont az amatőr zenekaroknak!

(tovább...)

Gondolatok egy rövid megtérésről

Nagyon régen írtam már olyan se füle, se farka, értelme nincsen, nagyon elvont, filozofikus ujjgyakorlatokat. Sokan szeretnek is ezért, de azért a saját blogomon néha megengedhetek egy ilyet :). Szóval most ez egy filós, talpig bölcsész bejegyzés lesz.

(tovább...)

Hospitálás

ÉS IGEN!!! Eljött március, az első tavaszi hónap :D! Elég szép időnk volt mostanában, ma egy kicsit esős, de hát ez van. Itt a képem amit igértem:
udi hajvágás

(tovább...)

BUÉK!!!

Nos, akkor hajrá 2007! Velem most annyi van, hogy pörög az élet 1000-rel: vizsgaidőszak tombol, szerkesztem a Morality honlapját, készülünk Újévi koncertre, szóval kijut a jóból ;)! De így szeretem az életem. Nem is érdekel ilyenkor ha kimarad valami, vagy valami nem úgy jön össze. Tapasztalatot leszűrjük, megrázzuk magunkat aztán megyünk tovább. Végül is fiatal vagyok vagy mi :lol:!

(tovább...)

Óévi gondolatok

Nos elérkeztem a 2006. uccsó blogbejegyzéséhez. Mit is írhatnék?! Mindenkinek boldog újévet és annyi sikert kívánok, amennyitől még nem száll el az agya ;)! Viccet félretéve: szerintem nagyon jó kis évet zártam és 2007-et is optimistán váron. Nem azért mert tervezek valami különlegeset, de úgy néz ki hogy rendben van most az életem, és így öröm minden nap. Persze nem azt mondom hogy a tökéletesség csodálatos állapotát értem el, továbbra is zárkózott, csendes és lusta vagyok, de majd próbálok ezen változtatni. Igazából csak 20 múltam, szóval még rengeteget fejlődhetek. És 2007-ben is fejlődhetek, szóval jó kis év lesz ;)! Na, viszlát jövőre :D!

(tovább...)

Piliscsaba és más tennivalók

Nos, múlt hétvége: IV. Nyílt Egyetemi Footbag Verseny Piliscsaba: kezdő kategória: 3. hely :D! Nem is rossz. Igazából nagy meglepetés nem történt, teljesen reális volt szerintem a rangsor. Lehet hogy érdemes lenne jobban ráfeküdnöm a témára, majd kiderül. Egy jobb bag-et biztos beújítok, új cipő az még nem biztos…

(tovább...)

Szünet utáni kilátások

Nos, így a négynapos szünet után nézzük hogy állunk. Kipehenve biztos nem, de azért picit másképp. Úgy néz ki, hogy a csajos témát azt hanyagolnom kell, így egy picit azért felszabadultabb vagyok :roll:. Nincs más csaj a láthatáron, nem is nagyon akarok keresni, de azért nyitva tartom a szemem.

(tovább...)

Őszi gondolatok

Hát ilyen későn vagy inkább korán még soha nem írtam blog bejegyzést, talán egy picit más is lesz mint a többi. A hetem nem volt valami túl jó, írtam egy nagyon rossz zh-t szerdán angol irodalomtörténetből. Még tudok rajta javítani, szóval az aláírás még nem szállt el. Még… Amúgy más nem nagyon történt úgy fizikailag, még mindig nem tudtam semmit lépni egy bizonyos csaj felé, de majd összeszedem magam…

(tovább...)

Nyárvégi összeállítás

Hűűűűűűha, kib***t régen nem írtam a blogomba, szóval nyugodtan lehet osztani az agyamat! 😉 De mentségemre legyen szólva jól néz ki a Tapolcai Ifjúsági Zenekar Honlapja (www.tif.extra.hu). Aztán az extrán is karbantartottak és elég volt a tif-et kimerni a citromból (meg nekem több gondom is akadt itt). Na mindegy nem panaszkodok, mesélek:

(tovább...)

Nyári elfoglaltságok

Múlt hétvégén volt a Rally Cross EB Nyirádon, Jani szerzett munkát szóval én is ott voltam. Igaz a versenyből semmit nem láttam, mert a jegyszedőknek kellett tolmácsolnom és segítenem . Hát nagy az Isten állatkertje, az biztos! Nagyon sok gond nem volt a külföldiekkel, csak azokkal akik nem értettek se németül se angolul. Volt ilyen is. Na meg volt olyan is, aki keverve beszélte mindegyiket, de mégis hülyének nézett :x. Na meg olyan is akadt, aki nem akarta elhinni, hogy 15 euro a jegy, és simán hazugnak nevezett. Na meg a magyarokkal is volt gond rendesen, velük szimplán a parkolással meg azért a karszalagok körül sem volt minden rendben. Mindegy túl vagyok rajta, Jani majd hozza a béremet valamikor.

(tovább...)

Nyári programozás dömping

Végeztem a vizsgaidőszakommal, a zenekarom honlapját is viszonylag rendbe raktam, most már rá fogok érni a saját lapomat is fejleszteni. Szóval látogassatok meg gyakran!

(tovább...)

Májusi beszámoló

Ezen is túl vagyok: Keszthely, és Almádi mindkettő ezüst minősítés. Ahhoz képest, hogy mindkétszer eltoltam a szólómat, nem is olyan rossz :?. A kamara csoport jövője még enyhén bizonytalan, mivel Nárcisz, a kürtösünk Pécsre megy egyetemre. De Gábor is azt mondta, hogy semmi kedve ehhez, szóval nem tudom. Mindegy, majd csak lesz valahogy.

(tovább...)

Húsvét után

Hát, túlvagyunk a nagy sonka és tojásevészeten, locsolásokon stb… Nándi bulija megint hatalmas visszhangot kavart a baráti körökben. Ma Kovitól hallottam, hogy mi is történt azután, miután eljöttünk hajnali 2kor. A mókás benne az, hogy ő nem is volt ott (a szerencsés…) :D.

(tovább...)

Végre egy kis szünet

Ez a hét iszonyúan sok szenvedéssel telt:.(. Nagyon hiányzott már egy olyan kicsivel hosszabb szünet, amikor csak lógathatom a lábamat, és semmire nincs gondom. Persze lehet, hogy nem ez a hétvége lesz az, majd a VEN hétvégéje. De annyira az sem, mert max. kedden, szerdán fönn leszek, aztán jövök haza. A VEN sem az a végre kialszom magam, rendbehozom a szervezetem dolog 😆 . Utána meg csütörtökön (04. 27.) Tp-ai zenesuliban kamarás koncert, előadjuk Rossini mind 3 tételét. Csak úgy gyakorlásképpen, hogy szokjuk a parát. A szólómat még mindig nem tudom normálisan 😳 . Pénteken aztán Keszthely – Helikon. Valahogy nem rajongok most annyira érte. Pedig biztos jó lesz, sok művészlélek egy helyen. Szombaton a turné zárásaként Balatonalmádi – Megyei kamrazenekarok találkozója. Addigra remélhetőleg már jól fogjuk tudni a darabot :).

(tovább...)

Egy érdekes nap

Tegnap érdekesen alalkult a délutánom. Mentem Vp-ben az Egyetem előtt, és leszólított két fekete öltönyös srác. Kivettem a fülemből a fülhallgatót és nem tudtam eldönteni, hogy angolul vagy magyarul beszél-e hozzám a srác. Aztán végül is megértettem annyit, hogy ők egy új egyháznak a misszionáriusai (Utolsó Nap Szentjei, Jézus Krisztus Egyháza) és hogy találkozhatnának-e velem a hétvégén 😯 . Hát mondtam, hogy sajnos (szerencsére) nem vagyok Vp-i, szóval nem. Azután még próbálkozott, és végül adott egy kis prospektust, rajta a nevével. És tényleg nem magyar. Aztán mentem tovább, angoltanszéken persze hogy nincs kinnt a zh eredmény és a nap zárásaként felhívott Fletó gépi hangja.

(tovább...)

1 éves múlt a Katona

Már valamivel több mint egy éve készült el a Katona legelső verziója. Ezt a verziót még csak néhány szerencsés (vagy kevésbé szerencsés) ember láthatta és tesztelhette, egészen eddig. Ugyanis hamarosan kikerülnek az egy év alatt kifejlesztett különböző verziók.

(tovább...)