Hajrá 2008

Boldog új évet mindenkinek! Batyu szerint Karácsonyt csak sablonosan lehet kívánni, akkor ezek szerint BUÉK-ozni is csak így lehet. Én azért őszintén kívánok nektek egy nagyon boldog és sikeres évet! Sikereset bizony! Kicsit pejoratív jelentése lett annak, hogyha valaki siker orientált, de én most erre fogok hajtani idén. 2007-ből vajon hiányzott? Ha visszanézek akkor nem. De ha visszanézek, akkor sajnos csak ez az egyetlen dolog ami örömet okoz, hogy magamhoz mérten jól teljesítek.

Ez kicsit fenekestül felforgatta az életemet már 2007 végén is, nem egyszer kerültetek ti is azzal szembe, hogy szünet nélkül oltok mindenkit. Egy Karácsony előtti visszaszólás kicsit ráébresztett arra, hogy ez nem lesz így a legjobb. Legalábbis akkor megijedtem, hogy mások olyannak látnak amilyen nem szeretnék lenni. De aztán lehet, hogy csak ezt a fajta dolgot is ki kell nőnöm és akkor nem lesz semmi baj. Persze másokat bántani nem a legjobb, de az őszinteség egy alapkövetelmény, és mint tudjuk az irónia a műveltek dúrváskodása, szóval biztosan alkalmazom még ezt a fegyvert ;). Persze azt most leszögezném, hogy pusztán azért b@sztatlak titeket, mert fontosak vagytok nekem, és aki fontos annak adok is, nem csak osztom az észt. Persze ha ez nem így lesz, azonnal sikítsatok :)!

A szilveszter csendesen, elég sok gondolattal telt, picit magam alatt voltam, mivel 30-án este rámköszönt valaki a múltból álmomban, és nem egészen úgy reagáltam rá, ahogy kellene most a jelenben. Ez azért problémás, mert az ember álmában nem tud hazudni. Kicsit át kellett értékelnem a helyzetet, de ezt elég jól sikerült estére egy kis képnézegetéssel és zenével javítanom. Újabb észrevétel magamon: ha találkozom valakivel, akkor alapból mosolygok, ami azt jelenti, hogy emberszerető vagyok vagy mi, és csak valami pici hiba, hogy gyakorlatilag legendás a hallgatásom. Ezen is idén kellene javítani valamit.

Mást most nem írnék, a technikai smafu majd úgyis jön, ha végre ráérek, most magamat kell öszzeszedni, ha ez megvan, akkor nagyon jó kis dolgok fognak idén, és mindekor máskor történni velem. És erről nem maradtak le ti is, ha 2008-ban is néha felkukkantatok ide ;). BUÉK mégegyszer :D!