Útsimítás

Veszprémbe való készülődés közben arra lettem figyelmes, hogy egy ezüst színű autó áll a frissen leterített aszfalton, és előtte egy úthenger járkál fel és alá. Egész nap aszfaltozták a korábban felmart utat. Bár az autóba nem láttam be, de a munkások idegesen csapkodták a kezüket, valószínűleg nem higgadt, tárgyilagos eszmecsere folyt a lehúzott ablakon keresztül.

“Mi a faszért?” – Állt le a gondolat a sofőr járó agyában, egyrészt nem értve, hogy a munkásoknak, vagy a megbízójuknak van egy kerékkel kevesebb? Először is az Y-ok környékén nem volt semmi gond az úttal. De akkor miért kellene a legkisebb területű, de legnagyobb sűrűségű lakóterületen lebénítani a forgalmat? A kérdésben bent is a válasz! A lehető legkevesebb anyagmennyiséggel lehetett ugyanis a legtöbb embert meggyőzni arról, hogy a város Fideszes vezetése karbantartja a dolgokat. A hétvégi választáson már szép új út várta a szavazni sietőket. Legalábbis egy részüket, akik nem a hétfőn borított útszakasz mellett laktak. Másodszor is, ha már újítanak, akkor miért nem lehet jelezni a parkoló autó tulajdonosainak, hogy ha ekkor és ekkor beáll az óvoda elé, akkor nem fog tudni azonnal kijönni, mert ugyan a parkolót azt nem fedjük újra, de az utat igen, amin el akarna hajtani. Talán mert csak arra jutott idő, vagy pénz…

A fentiek miatt lett alig 35%-os a részvételi arány. Mármint nem azért, mert rossz volt az út, hanem mert a vezetőink nem velünk, hanem csak a szavazatainkkal foglalkoznak. A mesét szó szerint értették, és nekik csak a királyság kell, a vele járó nép és üres kincstár már nem. Minden apró morzsáért, amit Jancsi és Juliska ejt el hatalmas harc folyik. Gyurcsány miniszterelnöki lemondása valami reménysugárt adott, de a káposzta mégsem maradt meg, és mivel egyetlen csillagszemű sem akart szerencsét próbálni, ezért már nem is pártelnök. Egy, csak egy legény maradt talpon a vidéken, aki felett rendesen virrasztottak tegnap, de mégsem vitte el az ördög. Bajnai Gordon vállalja, és az SzDSz elfogadja, a 600 milliós tervezett megszorítása talán elég is lesz. De két dudás kevés abban a csárdában, ahol a félelmetes Narancs Hengergetők lakoznak. Már a Sólyom is próbál előre tekinteni: eresszük a népet újra a Duna jegére kikiáltani a királyt!

Most már én is azt mondom, gördüljön tovább az úthenger, ne simítgassa már azt a nyamvadt utat, mert nem lesz jobb. Se neki, se nekünk, és ráadásul mi még le is csúszhatunk rengeteg dologról. Ha még az EP választásokig meg is lehet ezt tárgyalni, akkor egy füst alatt is meg lesz, nem fogy az aranytallér. És még a balosoknak is lehet esélyük Gyurcsány nélkül, a Bajnai Gordonnal az élen talán még a SzDSszel is egy tálból cseresznyéznek majd az urak.