FizessHaver

Az úgy történt, hogy március 30-ától fizetős a Last.fm. Aztán nem történt semmi, mert egészen április 28-ig tudtam zenét hallgatni. Aztán már nem. Aztán úgy döntöttem, hogy valahol el kell kezdeni az internetes letöltések kifehéredését, ezért miért ne tenném. És különben sincs de! Csalni lehetett volna, mint ahogy annyiszor máskor, mivel Deutschland, Ámériká és az Egyesült Királyság nem fizet. Az összes többi kevésbé egyesült és király országban havonta 3 USD-ért megvehető a szolgáltatás.

Ezért eldöntöttem, hogy megismerkedek a Pengős Pajtival. Rövid, körülbelül negyed órás ismerkedésünk alatt kicsit izgatott voltam, de már ismerős volt a helyzet. A PayPal ugyanis teljesen úgy működik, mint a Neptunos gyűjtőszámla. Csak a feltöltött összeget kicsit több és kellemesebb dolgokra lehet költeni, mint tárgy újrafelvétel, pótzh, és “elfelejtetted a vizsgát te barom” díjra. A tranzakciók lehetősége is sokkal szélesebb, de mivel nincs hitelkártyám, ezért marad a banki átutalásos töltögetés. Az átutalást követő napon már meg is jelent az összeg, amiből aztán ma kiváltottam az egy éves Last.fm tagságomat. Jipí!

A rendszer kétségkívül kényelmes, csak néha fintorgok. Pl. a PayPal honlapja nagyon szűkszavú ahhoz képest, hogy nagy összegek röpködnek rajta. A regisztrációkor, mint általában egybeírtam a telefonszámom. Aztán szólt, hogy nem tetszik neki, ezért megpróbáltam különszedni, amit már elfogadott. Ugyanez a fukarság a bankkártya elismertetéssel, nem veszi be, de meg nem mondaná, hogy milyen formában és mit kellene beírni.

A Last.fm díj valutaszámolása pedig kétségkívül érdekes, mivel vagy 3 USD vagy 3 Eurot fizetsz havonta. Na most 1 Euró az 1,3 USA dollár, nem nehéz kiszámolni, hogy 3 Euró az már közelebb van a 4 USD-hez, mint a háromhoz. Tehát gyakorlatilag, ha dollárban perkálsz, olcsóbban megúszod. Az én egy éves előfizetésem majdnem 3000 pengővel olcsóbb így. Jó kis Gresham-törvény kicsit megtámogatva. Az egyes országokkal való kivételezés pedig különösebben nem érdekel. Mivel most már subscriber vagyok, nekem több lehetőségem van, mint egy mezei regisztrált bárkinek, aki ingyen hallgatja a zenét. Geil.