Egy húzós hét, és egy spontán buli története

törött szemüveg

Ennyit előrevetítésnek hogy milyen volt a hétvégém. No, de nem eszik olyan forrón a kását!

Egész héten takarítottunk, mert tesómnak jött szaktársa táborba és nálunk ebédelt ma. A nagytakarítás eléggé ráfért már a lakásra, amióta leérettségiztünk és szüleim munkahelyet váltottak azóta nem volt takarítás. Szóval nem a por a legnagyobb gond, hanem az iszonyú mennyiségű papír, amit ki kell válogatni, hogy van-e valami fontos benne. Aztán mihelyt ki van válogatva valami, lehet lepakolni a polcról, áttörölgetni őket, még egyszer szelektálni és visszapakolni. Ez egész jó lett így vasárnap délutánra, tényleg sokkal jobb így. De egész héten kerülgetni a dobozokat, és folytatni minden nap a pakolást úgy, hogy be sincs fejezve az előző, az elég megterhelő számomra idegileg. Anyám szerint pedig porallergiám van, szóval plusz egy jó dolog, amiért szeretem ezt csinálni.

Esténként mondjuk kijártam, mert kamara próba volt, az egy kis felüdülés. Pénteken játszottunk Hévizen a korházban, volt egy-két ember, arra nem lehet panasz. 1 órás koncert volt. Illetve nem koncertnek nevezném én, hanem 1 óra tömör szenvedésnek. Az egy dolog, hogy azt az 1 órát én végigfújom, nem azzal van a gond, hogy szétmegy a szám. Zsolti volt nagyon aranyos egyik próbán, pont azt beszéltük, hogy 2-en vagyunk akik mindegyik darabban fújunk, de ő tanár, szóval tőle el lehet várni, hogy 1 órát végigtoljon, de előttem le a kalappal. A nádam megadta magát, kicsit erősebben ráfújok, már oktávot vált, vagy ha nem tud, akkor is kiakad. Piano mechanika billentyűm nem érte el az S cső nyílását, szóval lehet azért is kiakadtak hangok. De muszáj volt annyit kihúzni, mert hangolás csak úgy jó. Elvileg persze. A történet tehát a következő módon nézett ki: szenvedek a nád végén, fülelem hogy merre kell intonálnom, de nem tudok, mert hang kiakadhat, plusz fáradok, plusz nehéz a darab. És ez ment végig 1 órán keresztül. 2. számnál már letettem volna a hangszert. Többiek is hibáztak, közös megegyezéssel kimondtuk, hogy ilyet soha többet, többet kell gyakorolni együtt. Béla bával unikomoztam utána, felajánlotta hogy tegezzem, ami nekem nagyon nehezemre fog esni :?. Utána megittunk még 2 sört Keszthelyen, aztán lementem pénteken még Gösserbe, mert Szöllősi Tomi hívott, hogy lent lesznek a lányok. Ott 1 sör volt, meg fáradtság, éjfélkor haza, alvás, pakolás, de azt már ismeritek…

Aztán szombat! Este Tita szülinapi bulijára vagyok hivatalos, betöltötte a 18-at. 8-kor kezdődött elvileg a party, leértem 8:30-ra, lenn volt Dóri, Jucus, meg Feri. Bizony ám, Feri! Takáts Ferenc egészen pontosabban, aki a zenekar tiszteletbeli tagja, jó arc ütős gyerek, de csak néha áll be zenekarra játszani, szóval meglepődtem, hogy ott volt (később kiderült, hogy más is). Azon meg pláne, hogy bemutatkozott nekem :D. 2005 óta játszik velünk, és még mindig nem vágja az arcom? 1 héttel ezelőtt, meg Sárváron is ott voltam, meg ő is, szóval furcsa :?. Mindegy, Titáék megjöttek 8:45 körül, Gáborék leértek 10 körül talán. Gábornak volt egy ötlete, hogy menjünk le Szigligetre Strand-diszkóra. Belementem, és most már tudom, hogy ez lett a végzetem. De hát egyszer élünk, nyár van, mikor legyek ennyire szabad, ha nem most. Szigligetre Ádám apukája vitt le, őt Ádám már úgy keltette fel, de aranyos volt, és levitt minket. Szigligeten a buli nehezen indult, a sör meg 320 volt! Találtunk ismerősöket szép számmal: lent voltak Nándiék, Nyuszi, Vercz Robi és még sorolhatnám… Azért jó volt a buli, egészen addig amíg le nem verték a szemüvegem és rá nem léptek. Az eredményt fönt láthatjátok. Az úgy -20 a számlámról lefele :(. Nem akarom hogy szüleim állják, de az fix, hogy nem fér meg együtt a szemüveg meg a teljes Völgy bérlet. Szóval ha nem lesz munkám Völgyben, akkor csak egy vagy két napra nézek le. Ez van sajna. No, de ez még nem ok arra, hogy elszomorodjunk, a java csak most jön!

Úgy indultunk el, hogy 5-kor jön vissza busz, kiderült hogy az 6:40-kor indul, de Gáborék barátjánál addig elfekhettünk volna. Ez volt a terv. A terv úgy módosult, hogy sikerült kifognunk 3 talpig bunkó úriembert. A sörpadoknál nem volt gond, csak szóban mérlegelték egymást. Kimentünk strand elé, én elkaptam Kankó Zsoltit, és úgy fél óráig mesélt az X-Boxról, amit nagyon élveztem, és elég sok mindent megtudtam, szóval jó kis duma volt az! Előtte persze találkoztam Annával, Petivel és Marcival, leugrottak ők is. Miután Zsoltiért jött a taxi, megnézem merre is lehet az én két cimbim, erre mondja Balassa, hogy már rég elmentek Petiékkel 8O! WTF?! Kicsit azért jobban meglepődtem ennél, de hát mást nem tudtam tenni, sétáltunk Szigligeten, és közben beszélgettünk a politikáról. Értelmes egy srác, az is jó kis séta volt. Aztán ugye mikor elértünk az utcájukba akkor úgy 5:30 volt. 6:40-ig semmi kedvem nem volt üldögélni a buszmegben, meg hát ha máshol szállok fel, akkor olcsóbb. Elindultam gyalog Tapolca fele! Egy csomó gondolat futott át az agyamon, ideges is voltam, hogy hogy lehet szó nélkül hátrahagyni egy havert, stb. stb… A táj csodálatos a felkelő nap fényében, meg jó idő is volt, eszembe jutott, hogy régen futottam, szóval úgy 1 km-et futva tettem meg. Még jó hogy voltam Vadkempingen, tudtam merre van Raposkán ivókút, az nagyon jól esett! Akkor volt 6:30. Megnéztem a megállóban a busz mikor ér ide Szigligetről, és 7:06 volt feltüntetve. Az fél óra, addig meg simán hazaérek gyalog. Haza is értem, 7:30-kor már reggeliztem. 8-kor ágyban voltam. Ami lehet hogy rossz ötlet volt, minden alaposabb folyadékpótlás nélkül, mert mikor 11:30-kor felkeltem, rosszabbul voltam, mint mikor hazaértem a gyalogtúráról. Azért összekaptam magam. Egy órakor meg csörög a telefon, Gábor keresett. Éppen süti sütésben segítettem anyámnak, később hívtam vissza. Poén, nem emlékszik semmire :D! Na, de arra azért emlékezett, hogy kötekedtek, meg kimentünk, meg Petiék. Aztán azt is el tudta mondani, hogy amíg én Zsoltival beszélgettem Ádámot megütötték! Peti persze vágta a szitut, és rögtön mondta Ádámnak és Gábornak hogy akkor be a kocsiba, és haza. Így hagytak engem Szigligeten :). A vicces, hogy Gábor nem tudott felkelni, de eszébe villant, hogy UDI!!! Szóval felhívott, hogy hazaértem-e :D. Így azért más a szitu, szóval az amúgy is elszálló haragom teljesen szétoszlott. A szemüveg sajnos nem állt helyre így magától :?.

Szóval így telt az elmúlt hetem és hétvégém :). A következő héten nővérem végig táborban, szóval nyugi lesz itthon, rendezgetem majd ügyes-bajos dolgaimat. Továbbra is szép nyarat nektek, meg óvakodjatok a nagy arcú 30 fele közeledő seggfejektől! Vagy gyúrjatok 8)!