Németország 2011

A nyári németországi kukoricaporzásnak nagy hagyománya van a baráti körünkben, már-már legendás. Gergő mondta, hogy tavaly sem tudta ki az az Olivér, akiről mindenki beszél. Most is Olivér segített nekünk újoncoknak a jelentkezésben, állítása szerint utoljára, mert mindig sok kavarás van a pályázás és az indulás körül. Most sem volt ez másképp, kiutazás előtt egy héttel tudtuk meg a végső időpontot, ami nekem nem volt gáz, mert a vizsgaidőszaknak már vége volt, egyéb teendőim pedig engedtek egy hónap csúszást. Az utolsó hét tehát a szükséges cuccok megvásárlásával telt, de csak módjával.

Legelőször 100 Eurót váltottam Tomi és Kata segítségével, majd jött egy szombati ruhás nagybevásárlás. Aztán még visszamentem Veszprémbe, váltottam még 70 Eurót (30 volt otthon), és hazajöttöm után pénteken bevásároltunk a Tescóban. Az összes cucc egészen szombat 5-ig úgy hevert anyuék ágyán, ahogy a fenti képen látszik, majd kb. fél óra alatt bekerült egy nagy bőröndbe, egy sporttáskába és egy hátizsákba. Búcsúzkodás, bepakolás, néhány kör Tapolcán a többiekért, majd szépen elindultunk. Az út egészen kellemes volt, én sokat tudtam aludni. A németországi szakasz már izgalmasabb volt, mivel Petinek gajra ment a váltója, de így is viszonylag időben megérkeztünk.

Kipakolás, helykeresés, óvatos ismerkedés, szunya. Másnap felvettük az adatokat és a munkát a főnököktől. Itt még érződött valami profizmus, a személyik lassan kerültek elő, lecseszés. A szerződéseink ugyanolyan lassan kerültek elő, hoppá-hoppá, nem mind precíz, aki német. A Stationsleiter előadást tartott, mindenki kapott egy szép piros kötényt benne egy világos és egy sötét védőszemcsivel, majd beosztások kihirdetése. Szerencsére a lazább főnökhöz kerültem. Illetve nem is tudom mennyire szerencsés ez, mivel így a szigorúbb főnök elég sok újat tudott mondani a különböző munkafolyamatokról, amikor átmentünk hozzá segíteni.

A fontosabb munka kétségtelenül a porzás volt. Papírzacskót reggel felrakni a virágra, majd dél körül leszedni, és sűrű rázogatások közepette rátenni a hajas terményre. Ezzel nem is volt gond, a bajok akkor kezdődtek amikor mást kellett csinálni. Egyik napon vaddisznó kergetés volt a program, ekkor látszott először, hogy a király meztelen. Nagyjából 10 km mélyen Franciaországban volt a terület, amihez egy Google Mapsből nyomtatott térkép segítségével próbáltunk elnavigálni. Wolf vitt minket elől, de nem igazán értem miért, hiszen minden rossz választásnál Tanja helyesbített a walkie-talkie-n, akkor miért nem ő ment elől? Majd a földön Tanja kiadta a parancsot a kapálásra, de az irány Wolfnak nem tetszett, ezért utána 10 percig tartott az újrarendeződés, ami után nekem fogalmam sem volt, hogy merre és meddig kellene haladni, így szintén 10 perc tanácstalan kapálgatás után próbáltam keresni egy új sort, amikor mondta Wolf, hogy menjek ki inni. Mire én udvariasan megköszöntem, hogy inkább én dolgozni szeretnék, csak fogalmam sincs merre, mire végre kinyögte, hogy most mindenkinek szünet van. Ó, vagy úgy! Mert a fél óra céltalan kapálgatás tulajdonképpen csak addig kellett, amíg kifeszítették a maradék kerítést.

Nagyjából hasonló szervezettség volt a porzást kiegészítő összes többi tevékenység során is. Egyszer parancsba kaptuk a 4. blokk mögötti rész megkapálását, amit előttünk Dinuék már megcsináltak, így szépen visszasétáltunk az irodához, ahonnan Tanja már rohant ki, mert biztos valami baleset történt, azért jöttünk vissza. Hát nem, de legalább megmutatta az 5. blokkot, ami ugyan tömény szopás volt, de még senki nem csinálta előttünk. Az más kérdés, hogy utána még egyszer megcsináltuk… Össze-vissza mentünk aztán más birtokokra kapálni (akár betonra is), egyszer otthagytak minket Wolffal együtt, máskor pedig Wolf szépen rámutatott azokra, akiket magával szeretne vinni, mire Tanja közbeavatkozott, hogy már tegnap megvolt a beosztás, mi csak ne meneküljünk. A hagyományos villanypásztor kapálás idén is megvolt, azonban míg tavaly 6 ember, addig idén 2 ember kapálta, el is húztuk ügyesen 3 napon keresztül :). A végére maradtak még olyan munkák is, mint mosogatás, hús sütés, kocsi mosás stb.

A társaság nagyon változatos volt, de úgy érzem a kisebb nézeteltérésektől eltekintve nagyon jól összejöttünk. Volt köztünk sportember, szavaló, zenész, mérnök, gépész, magyar tanár, közgazdász, infós és még sorolhatnám. De egy egyetemistáknak hirdetett munkán ez csak természetes. A lengyel kollégák is nagyon jó arcok voltak, meglepő mennyire illik rájuk a statisztika/sztereotípia, hogy jó keresztények. Az „ora et labora” jelmondatból ugyan néha kimaradt a munka, de annyi baj legyen :). Nagyon jól éreztem magam a 4 hét alatt, szépen lassan telt, valószínűleg azért, mert nem akartam, hogy vége legyen.

A végére pedig marad a rideg valóság. A németországi út összesen 132.638 HUF-ba került nekem. 45.330 HUF a pénzváltás, 26.331 HUF a különböző fogyó cikkek bevásárlása, 36.977 HUF a ruhák, 24.000 HUF az útiköltség. Összesen 1059,5 EUR-t kerestem, a megmaradt költőpénzemet hozzáadva 1095 EUR-t hoztam haza, ez mai árfolyamon 298.976 HUF. A költségeket levonva még így is egészen szép a nyereség 4 hétre lebontva, arról nem is beszélve, hogy kikapcsolódás és buli volt. Anya megjegyezte, hogy a képletben nincs benne az ő idegeinek leépülése, de ez már csak így megy :P. Nagyon szívesen mennék jövőre is, de ez attól függ, tudok-e végre valamilyen végzettséget és rendes munkát szerezni.