Ügyintézés

Az ügyintézés az egy olyan dolog, amire fel kell készülni, mert időt és energiát rabol. “Szabadságot vettem ki, mert ügyintézek”, “nem értem rá, mert ügyintéztem”, “elfáradtam, mert egész nap ügyintéztem” gyakran hallani ezeket. Én ma délután két helyen voltam csak, és 2 óra alatt meg is fordultam, de mint kiderült hiába.

Először a könyvtárban bolyongtam egy könyv után, amit tesómnak kell megszereznem. Ő tegnap bediktálta a szerzőt és címet, és én is megnéztem azt ma az egyetemi könyvtár katalógusában. A 2/2-re Kati is és én is azt hittem, hogy mindkettőnek bent kell lennie, szóval nagy reményekkel indultam neki. Aztán bent a könyvtárban már kétségbe estem és Kováxtomot találtam meg GTalkon, de mint kiderült a “Szabadp” nem a polcot jelöli, ahonnan leemelhetném a könyvet. De megjegyeztem a kódot 82FRY, mert ilyenek vannak a könyvek gerincén, így meg is találtam az irodalomtudományi részt, ahol viszont a könyv nem volt. Így végül az ügyfélszolgálatos néninél kötöttem ki, aki szintén az egyetemi katalógustól érdeklődött, de neki egészen mást mondott a 2/2: 2 példányból kettő kikölcsönözve. Ami egy kicsit logikátlannak tűnik, de ha továbblinkeltem volna a 2/2 szövegen, akkor a részleteknél felfedezhettem volna két dátumot, és az alapján már rájöhettem volna, hogy majd május 20-a után elég bemenni.

Ezekből a következtetés az, hogy alaposabban is előkészülhettem volna, mielőtt felmászok a második emeletre, és egy életre megjegyeztem az ETO számokat, amikről ugyan tanultunk gimiben, csak hát… Ugyanis az ETO számok adják meg a könyv témáját, amik ki vannak írva a polcokra és egy átfogó alaprajzra, ami viszont csak a könyvtár egyetlen oszlopán található. Azt az alaprajzot is simán felrakhatnák netre, és akkor az ETO szám és tervrajz alapján simán meg lehetne találni a keresett könyvet.

A könyvtárból távozván a ruhatáros néni éppen mesélte egy kollégájának, hogy a fia vett neki karácsonyra egy előfizetést, az 4000 Ft-jába kerül neki, de az rengeteg, annyit nem beszél le. Hallgatózni nem szép dolog, de átvezetőnek éppen kapóra jött, ugyanis a T-Mobilhoz vezetett az utam. A régi telefonom már nem az igazi, ezt tervezem lecserélni. Ott kaptam egy jóképű számot (547), ami másnak nem tetszett annyira, mert fél órát kellett várnom. De aztán a srác kedvesen és gyorsan elintézte a Webshop jelszavamat, kitörölte a régit, és mondta, hogy a 1777-es számon a 4-es menüpont alatt megadhatom az újat.

Hazaérve hívtam is a központot, ahol a gépi hang kedélyesen elkalauzolt, de ahogy hallottam van olyan menüpont, hogy Domino jelszó megváltoztatása. Nem tudom ehhez a menüponthoz kell-e a korábbi jelszó, mert ha nem, akkor ezt seggen ülve is megtehettem volna, ha tudom hol kell. Mindegy, van új jelszóm, amit remélhetőleg nem felejtek el, megyek is fel serényen a T-Mobil webshopba, hogy megnézhessem milyen kedvezményeket kapok régi Dominósként készülékcserére. Semmilyent. Miután belépsz, a korábbi “készülékcserés kedvezményekért lépjen be” szöveg helyett a “készülékcsere csak előfizetéses ügyfelek számára lehetséges” szöveg fogad. ÉS EZT NEM TUDTAD VOLNA AZELŐTT MONDANI, HOGY FÉL ÓRÁT VÁRTAM AZ ÜZLETBEN? Mert akkor most csak simán dominós csomagban lévő telefont kell kérnem vagy független telefont vennem. Majd kiderül.

Arról még nem is beszéltem, hogy az elektronikus index bevezetése ellenére jövő héten mégis fel kell venni az indexet. Ami érdekes lesz, mert a tárgyaim beírásához nem is vettem fel…