Telefoncsere

Az első, és legfontosabb, hogy a számom nem változik! Ugyanazon a jó öreg számsoron tudtok elérni, mint eddig, csak ezentúl nem fog a telefonom a zsebemben kikapcsolni, így nagyobb az esély rá, hogy beszélni is tudtok velem :).

Először álljon itt egy kis megemlékezés a régi telefonomnak. Fogalmam sincs, hogy mikor kaptam, apa szerint egy külföldi úthoz kellett, hogy tudjam őket hívni, és arra biztosan emlékszem, hogy Stadthagenben már velem volt. Az első naptári bejegyzés 2004. március 29.-én készült, méghozzá egy TV műsorról, szóval az biztosan nem utólagosan került bele. Akárhogy is ma 2009. június 24. van, tehát több, mint 5 évet húzott ki az oldalamon a készülék.

Alcatel 535

Rengeteg sztori van, ami hozzá kapcsolódik, az egyik legemlékezetesebb, hogy érettségi után beborozva 3-szor átdobtam a zakóm ujján, mert a belső zsebbe akartam rakni. A porvédője akkor veszett el a Gösserben :). Ahhoz képest, hogy legszebb korom teljes kommunikációját rajta keresztül bonyolítottam, és néha egy-egy zeneszámnál összerezdülök, mikor az SMS hangjához hasonló kerül elő, nem fogok különösebben könnyeket ejteni. Kimentem belőle a fontos naptárbejegyzéseket, aztán szevasz.

Nos, az új telefon! Mivel a kikapcsolósdi már egy ideje jelentkezett, ezért kb. két hónapja nézegettem telefonokat. Először azt hittem 5 éves hűséges T-mobil használóként olcsón kapok egy vadító cuccot, aztán ki kellett ábrándulnom, hogy Dominósként semmit nem kapok. Előfizetős nem akartam lenni, mivel az nem éri meg nekem. November 22-i 3000 forintos feltöltésből még mindig van 700 forintom, nincs az az előfizetés, ami ezt a kicsi igényt kielégíti. Aztán ahogy nézegettem a telefonokat, úgy nőttek az igényeim, majd megnézve az árakat kicsit elhúztam a számat. 40 és 50 ezer forint között van olyan telefon, ami a szívemhez nagyon közel állt volna, a fémházas Nokia Classicok nagyon bejönnek. Ha 5 évet kibírnak, akkor évente egy 10-es a telefon, ami nem egy rossz vétel. De aztán átgondoltam, hogy mire használtam a régi telefonom, és rájöttem, hogy a drága cuccok felét nem használnám ki. Így lentről kezdtem el nézni a mobilokat, amelyik megtetszett, azt vettem.

A Nokia 5000 és Nokia 3110 Classic az, ami alsó kategóriás, de picit többet nyújt. Az előbbin 3,5 jack van a fülesnek, és 240×320-as kijelzővel vakít, az utóbbi bővíthető tárhelyes kisebb kijelzővel és kisebb jackkel. És itt jött a csavar! A T-Mobil webshopban a 3110-es drágább, a 20-ast érinti, azonban a PhotoHall kínálatában ugyanolyan Dominós csomagban az árak megfordultak és az 5000-es kóstál többet. A 3110 pedig nem annyiba kerül, mint a T-nél az olcsóbb, hanem még kevesebbe is! Dominó csomagban a Nokia 3110-est 15-ért birtokba vehettem a PhotoHallnál!

Nokia 3110

Ezután a képlet egyszerű, megvan az áru, meg kell rendelni. Neten rendeltem, egyetlen regisztráció után, és az átvétel helyeként a veszprémi PhotoHall üzletet jelöltem meg (kártyás készüléknél csak boltba lehet rendelni a cuccot). A rendelés leadása után kb. fél órával már csörgött is a jó öreg Alcatel, amin az üzletből kerestek, hogy másik boltból kell átkérni a telót, csütörtökre meglesz. Ezt nevezem! Majd pedig ma, szerdán kaptam még egy hívást, hogy a készülék megérkezett. Az előbb átmentem, megvettem, kész. Ennél kényelmesebb megoldást nehezen tudnék mondani. Hogy a vásárlást is leírjam picit: vicces, ahogy az üzletben a pult alá, egy üveglap mögé van rejtve a monitor és végig lefele néz a fickó, mikor gépel. A vásárláshoz csak a személyim kellett és a szóbeli “esküm”, hogy nem vettem egy éven belül készüléket. Kaptam egy szerződést, amin sikeresen elgépelte a bácsi Tapolcát, így a szerződés szerint Tapolcson lakom, ami egy betű híján akár Kapolcs is lehetne :).

Az új telefonban van sztereó Bluetooth, MicroSD-vel bővíthető, 1,3 MP-es kamera van benne, szerintem szép és szolid. Más nem is kell. A kijelző 128×160-as, az előbbi készülékem 128×128-as volt, nem fogom különösebben kicsinek találni. Ugyanez vonatkozik a készülék méretére, kicsivel keskenyebb, de a többi mérete megegyezik az előzővel. Elvileg képes H.264-es videók lejátszására, ami önmagában nem rossz, de a kis felbontású kijelzőn biztosan nem fogok filmet nézni. Néhány hangulatos videoklip azért felmehet majd a MicroSD kártyára (amit még be kell szereznem). Java és Flash Light 2.0 képes, így ha gondolnám, fejleszthetnék rá.

Mindent összegezve a lehető legolcsóbban hozzájutottam egy olyan telefonhoz, ami az előző nyomdokába léphet. Kicsivel vékonyabb, kicsivel nagyobb kijelző, és rengeteg új képesség a készülékbe rejtve. Egyelőre szívja magába az áramot, kimentem a régi készülékemből ami kell, utána átveszi a helyét. Szerintem jó választás volt, hogy kibír-e 5 évet, mint az elődje, az majd idővel kiderül.