Bornapok és miegymás
Jó lenne, ha lokálpatrióta módjára agyon dicsőíthetném a tapolcai bor- és ünnepi napokat, de sajnos csak módjával tehetem. Még úgy jó 4-5 évnek el kell telnie, hogy Tapolcára is kb. annyi ember özönöljön mint Utcazenére, vagy Völgybe. De lehet, hogy csak én nem látom átütő sikerét, mert pont itt élek. Ezért is fogom a mindennapjaimba beoltani a beszámolót.
Szerdán volt a 0. napi (ha nevezhetjük így) koncert a templomban, egy orgona és egy trombita művész jött el. Anyámat elvittem a postára 6-kor, aztán megbeszéltük, hogy elmegyünk 2-en, mert apát és nővéremet nem lehet kimozdítani. Aztán úgy fél 7 fele kinéztem, hogy akkor megyünk-e. Anyám és apám sehol, nővéremet kérdezem, kiderült, hogy kimentek mamához, szóval a koncertre egyedül kellett volna mennem, de inkább tanultam.
Csütörtökön délután volt a hivatalos megnyitó, délelőtt segítettem címkét nyomtatni anyámnak, aztán kiautóztam apuhoz hegyre, hogy levigyünk 4 szerves műtrágya zsákot egy másik pincéhez. Autóval persze. Csak addig vittük a zsákokat kézben, amíg be/ki raktuk a csomagtartóból. Elégedett vagyok magammal, mert egész jól bírtam egyedül elvinni 2 zsákot. Ami azért számít jónak, mert nyáron semmit nem mozogtam, és hát gömbölyödik a pólóm eleje, hogyha nem figyelek. De ez azért jobb ahhoz képest, hogy 1.-ben ledobtam 6 kilót és még 70 alá is süllyedtem. Most úgy 75-ön tartom a súlyom. Szeptembertől újra kezdődik az egyetem, és most már tudom, hogy hogyan működik a rendszer a kondiban, plusz a futást is megkedveltem, nem lesz itt gond.
Délután megebédeltem, aztán irány a zeneiskola, mert hogy 3-ra voltunk berendelve. Az ing kigombolva, kitűrve még nem annyira meleg, meg árnyékban igyekeztem menni, szóval még tűrhető volt. Úgy fél órát vártunk a többiekre, meg úgy egyáltalán mire próbáltunk valamit, meg beszélgettünk. Úgy néz ki, hogy Béla bá gatyába akar rázni minket, és én szurkolok, hogy sikerüljön. Hogy a januári minősítő jól sikerüljön, meg hogy a 25 éves jubileum is szépen lemenjen abban reménykedek de nagyon. Hogy utána mi lesz, az majd kiderül… Fél 6-ra volt kiírva a menet kezdete, mi át is értünk, majd vártunk negyed órát, a táncosok valahogy ráértek 45-re jönni, aztán végül 6kor indult a menet. Rendőrautó elöl, mi utánuk a lovak előtt. Ami nagy segítség, hogy menetzene közben ne kelljen még az aknákat is kerülgetni. Úgy negyed 7-re fent voltunk sörsátornál, ásványvizet kaptunk, izzadtunk rendesen, mert végig sütött a nap, szóval megint itt a meleg. Fél 7-re lepakoltunk, aztán 45-re visszaértünk Kalimutura. Még mindig nagyon dúrván játszanak, igaz most Lajossal bevállaltak egy jokert, mert hogy Bubba tudna klarinétozni, de akkor hiányzik a rezes. Szóval BabLaj szaxizott is. Estére várták a rendezők az R-Got, én nem vártam. Mikor mentünk haza, akkor igyekezett a kisebbség a sátor fele, az ingyenes sz(t)ar vonzza őket rendesen. Mondjuk engem megnyugtatott, hogy kutyás rendőr járkál a sátornál, szóval remélem megússzuk mindenféle incidens nélkül.
Ma délelőtt segítettem a Kazinczyban bútorokat pakolni, kis fél órás testmozgás, aztán haza tanulni. Dél körül pihenés képpen megint géphez ültem, és most írom ezeket a sorokat. Délután 16:30-tól Kollátor János festőművész kiállításának megnyitója lesz, aztán 17:00-tól egy színházi komédia lesz a sátorban. Illen még itten nem vót! De tényleg! Nem elékszem mikor volt rendes színházi előadás Tapolcán. Aztán 19:00-tól a Resignation játszik mindenféle rock zenét, egész jók, bár nem tudom, hogy énekest cseréltek-e, vagy pedig fejlődött valamit. Aztán 20:00-tól Morality! Nem, nem vagyok elfogult, ha valaki szereti a metált és a rock-ot, akkor nézze meg őket! 4 sajátot fognak játszani, meg ahogy hallottam a Mindig pénteket is :). Nem vagyok benne biztos, hogy elcsípem őket, mert 6-tól zenekari próba lesz nekünk :(. Aztán 21:00-tól újabb populáris fővárosi sztárvendég a Back II Black zenél.
A többi műsort nem mesélem el részletesen, elolvashatjátok Tapolca Város gyönyörű honlapján a Sport/Kultúra rovatban. És igen, ha ebben valami élt éreztek, akkor ebben a következőkben megerősítelek titeket.
Tavaly a bornapok külön voltak a 20.-i ünnepi rendezvényektől, most talán az 5 napos “ereszd el a hajamat” során több bor fogy. Nem tudom mennyire kellene erőltetni, hogy Tapolca egy borközpont legyen, mikor ott van Badacsony, ott vannak a Szent György-hegyi napok és a többi. Minden jel arra mutat, hogy erőltetik ezt a dolgot, idén fel van állítva egy nagy kivetítő amit a boros standok előtti padokról lehet látni, tehát nem kell bemenni a sörsátorba, hogy a műsort lássa valaki poharazgatás közben. Ami amúgy jó ötlet. Meg vannak a hagyományos programok is, mint például a nemzetiségi nap, vagy a pörköltfőző verseny. A nemzetiségi megnevezésre egyik általános iskolai tanárom kitért, hogy csak az a nemzetiség, amelyiknek van hivatalos országa, a többi az kisebbség. Nővérem olyan pólóval jött haza a német kisebbségi önkormányzat táborából, amelyiknek a feliratából kihagyták a kisebbségi szót. Azért nem kellene… A roma kisebbség is lehet hamarosan nemzetiség, – egy szélsőjobboldali mondattal élve – mivel “Szűz Mária országa azoké lesz akik teleszülik”. Elég katasztrofális képet nyújt, meg hát szélsőséges is, és lehet hogy szomorú valóság lesz úgy 50 év múlva, de azért még ne pánikoljunk és tényleg ne az End Lösung-ban keressük a megoldást.
Ezek a hagyományos rendezvények jó dolgok, csak azt nem értem, hogy miért kell most 3 sz(t)ar vendéget idehozni Bornapokra. Persze a választ tudom. Krisztián is tudja szerintem a választ, mivel elszólta magát szereplés előtt, hogy “a tanács nem arra van” mikor a polgármesteri hivatal elé kellett mennünk. És elnézve a FIDESZ országos ténykedését tényleg egy masszív néppárt lesz (vagy lett?), és Tapolcán most már lassan személyikultusz kezd kialakulni a bebetonozott polgi körül. Még a végén dicshimnuszokat kell szavalnunk és érdem lesz az, hogy az egyszerű kertészmérnök 12 (ha nem több) éven át volt polgármester és hogy felvirágoztatta kicsiny városunkat. Magyarország még tanulja a demokráciát. Oké, de még meddig? Én tanulom, az rendben van, de mást sajnos el lehet vakítani Szikora Róberttel.
Ilyen szomorúan nem fejezünk be bejegyzést, szóval nézzetek ki a sörsátorhoz, Stari sör korsóban 250, és jó programok vannak, haverokkal el lehet sörözgetni, és akadnak szép kislyányok is :). Nem tudom én mikor és meddig leszek kint, a nyelvvizsgás készülődés rányomja nagyon a bélyegét a dolgokra, szombaton lenne Tótiban egy sátrazás, azt is vissza kellett mondanom. Nővérem ma megy fel Vp-be, ő ott tanul, én majd csak 21.-én, mert 19.-én és 20.-án zenekari szereplés. De ez így jó, hogy van mindenféle dolgom, nem unatkozok. Tanulás közben kikapcsolódás gyanánt fejlesztgetem a honlapom, meg játszok néha. A fejlesztés irányát ti is láthatjátok már, a mostani bejegyzésnek van címe és címkéi, a többinek is beírom majd visszamenőleg. Jó kis nosztalgiázás lesz :). A játékról is majd bővebben lesz szó, hogyha lesz időm rá.