Alacsony kockázatú kiadás

Nem egészen fél év blogolást kellett kihagynom egy rosszul megtervezett felújítás miatt. A felújítás célja az lett volna, hogy az oldal a professzionálisabb megjelenésével segítse először a szakmai gyakorlati hely, utána pedig a munkahely keresést. Először az első határidejéből csúsztam ki, aztán a második is hamarabb következett be, mint ahogy az oldal elkészült volna. Egy ideje már a levont következtetésekkel tervezem a hasonló átállásokat, érdemes a tanácsokat másnak is megfogadni.

Jez Humble, a Continuous Delivery című könyv társszerzője, négy egyszerű elvben foglalja össze a szükséges lépéseket:

  • Az alacsony kockázatú kiadások növekményesek
  • Az üzembe helyezés és kiadás legyen szétválasztva
  • Törekvés a kiadások méretének csökkentésére
  • Optimalizálás a helyreállítás érdekében

Az első elv alatt azt kell érteni, hogy a rendszer különböző részeit soha ne egyszerre változtassuk meg, hanem szépen egymás után. Attól lesz egy kiadás növekményes, ha az új kiadáshoz szükséges dolgok (fájlok, adatbázis) együtt élnek a régiek mellett, nem pedig lecserélik azokat. Ha az összes új alrendszer megfelelően működik, akkor cserélhetjük le a régi alrendszerekhez szükséges állományokat, szolgáltatásokat.

A második elv alatt azt kell érteni, hogy az üzembe helyezésnek jóval a kiadás előtt meg kell történnie. Ebben az esetben már az éles környezetben tesztelhetjük a szolgáltatást, és ha hiba van, akkor azt még azelőtt ki tudjuk javítani, mielőtt a felhasználóknak kiadtuk volna.

A harmadik elvnél a kiadás méretének csökkentésével egyre kevesebb idő kell a kiadás végrehajtásához, így a kiadásokat gyakrabban végezhetjük. Ennek előnyei: gyakrabban végezzük magát a kiadást, így ebben is gyakorlottabbak leszünk, a hibakeresés könnyebb lesz, hiszen kisebb a kiadás mérete, amiben a hibát meg kell találni, valamint a visszaállítás is könnyebb lesz, hiszen kisebb a kiadás.

A negyedik elv arra figyelmeztet minket, hogy az alacsony kockázatú kiadáshoz szükséges egy hatékony katasztrófa elhárítási terv is. Rendelkeznünk kell egy olyan tervvel, ami alapján már elfogadható állapotba tudjuk hozni a rendszert belátható időn belül. Ha a helyreállítás gyors és problémamentes, akkor a rosszul sikerült kiadás nem jelent gondot.

Magas kockázatú kiadás: udionline.hu

A honlapom átalakítására nagyon rossz tervet dolgoztam ki még december elején. A saját gépen lévő fejlesztői verzión akartam az összes változtatást véghezvinni, majd a végén szinkronizálni az éles rendszerrel. Ezek a változtatások: kategorizálni az összes bejegyzést, frissíteni a WordPress verziót, HTML5 alapúra alakítani a megjelenést, CMS funkciókkal bővíteni a blogot, az oldalakon található információkat átszerkeszteni az új CMS rendszerre.

Ez szépen elhúzódott, mialatt a Roots téma 3 major verziót váltott, csatlakoztam a Magic Fields csapathoz rengeteg hibajavítást eszközölve, és több WordPress biztonsági frissítés is érkezett. Egy ilyen kiadásnak hatalmas a kockázata, nem is jutottam el a kiadásig, 5 hónap után változtatni kellett a terven.

Jelenleg a honlapon friss WordPress, HTML5 megjelenés és újrakategorizált bejegyzések vannak, ezek tesztelése és finomhangolása folyik. Ha ezzel készen vagyok, utána következik növekményesen az új CMS szerkezet beüzemelése. A fenti elvekkel már teljesíthető lesz a teljes fejlesztés.

Alacsony kockázatú kiadás: ubuntu.hu

Az ubuntu.hu fórumán viktorbp felvetése nyomán elindult az ötletelés a portál megújításával kapcsolatban, és az alacsony kockázatú kiadás elveinek alapján összeállítottam egy lehetséges fejlesztési tervet. Még nem nyílt rá lehetőség, hogy a tervet gyakorlatban is kipróbáljuk, mert a fejlesztői környezet még nem áll rendelkezésünkre.

Az alacsony kockázatú kiadás különösen hasznos lehet az önkéntesek által fejlesztett projektekben, mivel ezekben nagyon szűkösek az erőforrások, így bármiféle kockáztatás csúnyán megbosszulhatja magát. A fejlesztés inkrementális lenne, hiszen a megszokott funkciók egészen a fejlesztés végéig elérhetőek lennének, az üzembe helyezés és kiadás el van választva egymástól, és a nagy fejlesztési ív fel van bontva néhány kisebb részre. Egyedül a helyreállítás nincs kidolgozva, hiszen az éles VM-re nincs rálátásom.

Alacsony kockázatú kiadás: wesnoth.fsf.hu

Nem sokkal az ubuntu.hu terv elkészítése után felvázoltam a wesnoth.fsf.hu oldalon is egy fejlesztési tervet, szintén a fenti elveket követve. A helyzet itt annyiban más, hogy szinte egyedüli fejlesztőként nagyobb szabadságom van a terv megvalósításában, de ez nem azt jelenti, hogy fölösleges erőforrásaim lennének. Sőt az alacsony kockáztatás itt különösen fontos, hiszen a portál fejlesztésétől várom a közösségi élet fellendülését.

Jelenleg egymás mellett használható a phpBB3 fórum és a Drupal 6 fóruma, ami kielégíti a növekményes kiadást, az üzembe helyezés elsőbbségét és a kis méretű kiadásokat. A fejlesztés többi része is hasonlóan végiggondolt. Ennél a projektnél ráadásul minden hozzáférésem adott, hogy egy teljes helyreállítást is tudjak végezni, ha szükséges. Úgy gondolom a fenti elveket tükröző terv betartásával sikeres fejlesztést hajtatok végre.