Fordulópont

Az IMF jelenleg a rendes évi felülvizsgálatát végzi, a magyar kormány pedig két legyet egy csapásra feldobta egy újabb együttműködés lehetőségét, aminek a befektetők örülnek, az IMF nem tud semmit, a kormány pedig dicsőséges győzelemnek mutatja be a segítségkérést. Különösen tetszik a bejelentés melletti naptár, miszerint a mai napon nincs kiemelt esemény.

nincs kiemelt esemény

Valóban nincs, egészen nyugodtan, sőt kis mosollyal az arcomon vettem tudomásul, hogy ez sem jött össze, de a propaganda még működik. Számomra nem is ez jelentette a fordulópontot, hanem a szakmai gyakorlattal kapcsolatos tájékoztató a GDF-en. Hétköznap volt, távosok szerencséjére 5 órakor, egy gyakorló teremben, ami 30 főre van kalibrálva, de úgy látszik az érdeklődés mértékét sejtették előre, mert csak néhány embernek kellett állnia. Összesen 35 perces volt az előadás, ebbe belefért néhány hasznos információ, és egy állkoppanós is: január 8-ig jó lenne szakmai gyakorlati helyet találni!

A jó lenne ebben az esetben azt jelenti, hogy 8-a után a főiskola fog megpróbálni helyet keresni, és nekik is kell az idő, hogy februárban már tölthessem a gyakorlatot, mert májusban szakmai vizsga, addig el kell végezni a 360 órát. Az ijesztgetés megvolt, hogy most mennyire nehéz lesz nekünk helyet találni a válság miatt, de a félelemhez már hozzá vagyunk szokva, minden távoktatásos előadás előtt riogatnak minket, hogy mennyi mindent milyen kis idő alatt kell nekünk előadni. Ehhez képest én eddig sikeresen levizsgáztam mindenből, de a január 8. miatt picit aggódom. Úgy érzem ez lesz számomra az igazi fordulópont.