Sors vagy sorsolás?

Előre tudtam, hogy erről a témáról írni fogok a hétvége után. Talán rendelhetnék egy I’m blogging this pólót figyelmeztetve a környezetem, hogy naplózva lesznek az események, persze átszűrve a néha igenis szita jellegű emlékezetemen. Vagy talán tényleg kezd értelme lenni A List Apartot olvasni, ahol is arra ösztönzik az embert, hogy a weben fellelhető szövegek elkészítésébe is öljünk annyi energiát, mint a kódra, vagy dizájnra. Valamint ez a tervszerűség félelmetesen passzol a mostani témába.

Mondhatnám azt, hogy népszerű téma a sorsban való hit, de mióta hátat fordítottam a vallásoknak nem nagyon kutatom, hogy ki miben hisz. A görögöknél megvolt a sors fonala, valamint a keresztény úr útjai is kifürkészhetetlenek, és az újvonalas hókuszpókuszokban is gyakran előfordul, hogy ismerd meg önmagad, mert semmi sem történik véletlenül. Maga a Mátrixban is ez a téma, a döntéseket már meghoztad, már csak meg kell érteni, hogy miért hoztad ezt. Persze a Mátrix nem mai film, jövőre lesz 10 éves, csak én láttam idén először, már biztosan lerágott csont.

Olivér megmondta, hogy hasonlítok apukájára abban, hogy mindenkinek segíteni próbálok, aztán én leszek az, akit átbasznak, és más is mondta, hogy képtelen vagyok nemet mondani, ami vicces, mert pont annak a személynek kellett volna nemet mondanom néhány évvel ezelőtt, és megspóroltam volna egy-két dolgot, de azért rendeződnek a dolgok bennem. Kicsit nehezen megy, mivel gyakran arra sem emlékszem, hogy mit ettem tegnap, így már csak a lesüllyedt érzelmek, sérelmek maradnak beágyazva a mélybe, amiket már nem is értek, gyógyítani pedig még inkább lehetetlen vállalkozás. Elég nagy kitérő lett, de így már biztosan megértitek a múlt hétvégi sztorit.

Történt az, hogy megkeresett egy úriember, hogy tudnék-e neki flash segítséget nyújtani. Az MSN ablakom bárki előtt nyitva áll, a személyes segítségnyújtás kicsit nehezebb, főleg hogy Isaszegre kellett mennem. Az előző bejegyzésben írtakból kiderül, hogy elvállaltam, amit nem mindenki tenne meg, ketten féltették is a vesémet rendesen :). De a dolgok jól sültek el, egy hihetetlen rendes családnál jártam, és a hétvége inkább volt egy vendégeskedés, mint munka. Sors vagy sorsolás volt, hogy a 10 milliós lakosságból kedves, őszinte emberekhez kerültem? De tovább is van, mondjam még? Isaszeg felé belehajtottunk egy csúnya gödörbe, aminek közvetlen következménye egy esti vaksötét kerékcsere lett, majd vendéglátóm visszatérve a helyszínre, hogy jelentse az esetet kapott egy bírságot, mivel nem volt nála a kötelező biztosítást igazoló lap. Ilyenkor felmerül, hogy egy kötelességtudó állampolgár, becsületesen munkálkodó dolgozó és csupaszív apa, aki ráadásul kihívja a rendőrséget bejelentve a közútban lévő kárt, miért érdemel a sorstól rendőrségi eljárást. Valamint szintén megmagyarázhatatlan, hogy angyali kisfiúkat miért kell többször műteni. Sors vagy sorsolás?

Hazamenet a vonaton találtam egy fülkét, amiben egy idősebb (ez csak később derült ki) férfiember ült. Elindulás előtt a kalauz végigjárta a vagont, ilyenkor még nem szabályszegőt keresve, de hanem kedvünket szegve értesített mindenkit, hogy a vagon amiben helyet foglaltam az út alatt nem lesz fűtve. Ezután vagy 3 perccel a fülke világítása is kialudt. Aztán hogy forduljon a kocka induláskor a lámpa életkedve újra fellángolt, valamint a velencei tónál már feltűrtem a pulcsim ujját, és Székesfehérvárnál már ingben ültem az elvileg fűtetlen, gyakorlatilag forró ülésen. A téma az utcán hever, és igen nagy számban. A hétvégén történtekre rátett még egy lapáttal fülketársam 1 órás mobilbeszélgetése, melyből egy mondatot idéznék: “Korábban még két alkoholista munkanélküli tudott építkezni, ma már két diplomás nem tud felújítani egy házat.” Anya is hasonló véleményen van, mikor arról mesél, hogy nekik sem volt könnyű, de igazán nem tudja, hogy nekünk hogyan lesz. Ez a helyzet nem csupán a velem utazó úriembert érinti, aki Mezőkövesdről Veszprémbe jár dolgozni 260 km-t megtéve, és 5 órát eltöltve a vonaton, de nem költözik el, mert édesanyja egy felújítatlan házban lakik, aminél segíteni kell, hanem még több millió embert kis hazánkban. Sors vagy sorsolás?

Persze mindez álszentnek hathat, mivel semmi probléma nem történt velem az út során, 5 csillagos ellátásom volt, ráadásul még pénzt is kerestem, szóval jóllakott óvodáshoz méltó mosollyal dicsérhetném a saját sorsomat. Ha van egyáltalán. Tanulmányaimból a hétfői amerikai irodalom zh témáját a Hawthorne által írt The Scarlet Letter-t emelhetném ki, valamint talán Nietzschét. Egyik rosszabb, mint a másik, tudom :). Az irodalomért nem nagyon rajongok, csupán néhány gondolat marad meg bennem, ebből a műből pedig az, hogy minden annak tűnik, ahogy nézzük. Nietzsche is ezt sugallja, mikor felborítja a korábbi világnézetet. De hiába is borítod ki a bilit, aztán válogatod a színe vagy a szaga szerint, az még mindig egy kupac szar. Ezért a címben szereplő kérdést megválaszolva, véletlenszerűen hullik az autópályára a szikla, soha nem tudjuk mikor kell kikerülni őket, és továbbhaladni. És soha nem is fogjuk tudni.

Az ember általában csak akkor vág le ördögien briliáns szólót, mikor beint neki az égi karmester. Meg is lepett, hogy ezt a témát ezekben a világosszürke hétköznapokban boncolom. Le is kopogtam az íróasztalom alsó felén bal kézzel felfele háromszor, amit apa a saját asztala mögül egy érdeklődő nézéssel nyugtázott. Egész jól veszem az akadályokat, és viszonylag keveset filózok rajtuk, azon pedig még kevesebbet, hogy hol van bennem a hiba. Ami nagy változás egy-két évvel korábbi önmagamhoz képest. És ez jó :). Tehát csak azt tudom tanácsolni mindenkinek: tehetsz ellene, vagy érte, de akkor is csak az esti alvással tudod igazán elfeküdni a hajad…