Akkor szép az élet…

A bejegyzés címét Kovács Tamás blogjáról kölcsönöztem, ami most újult meg, szóval nem csak a plágium gyanúsítás elkerülése miatt linkeltem be, hanem tessék megnézni!!! Mellesleg ő magyar szakos, szóval ha elfáradtatok az én szűk kis szókincsemtől, akkor Tominál fel lehet frissülni :).

Na szóval, akkor szép az élet, ha zajlik. Így hangzik a mondtat teljes terjedelmében, és talán így van, de ezt most nem érzem át. Körülbelül olyan, mint amikor ma elindultam egyetemre, az ablakon át csak úgy beragyogott a nap, és mikor kiléptem a szikrázó napsütésbe az eső is hullott rám. Szóval távolról nagyon úgy fest a dolog, hogy minden szép, de a bőrömön mégsem érzem át az eufóriát. Aztán miért nem?

Talán azért, mert mikor valakitől megkaptam msn-en valamire válaszként, hogy “mert kocka vagy”, akkor már gépeltem is be, hogy “anyád!”, de nem küldtem el, mert azt mégsem kellene. Aztán később ugyanez a hölgy Kocka Úrnak nevezett, csak úgy poénból, és ezen már én is tudtam mosolyogni. Nem tudom, Jani megszólítása, hogy “Tiszteletbeli Infós” jobban tetszik valahogy. Ja persze a fent megemlített hölgy csupán a képzelet szüleménye, hogyha a valósággal bármilyen hasonlóság előfordulna, akkor azért úgyis kapok :P. Szóval kocka vagyok. Ha anyázok ha nem, ezen a héten be kell, illetve akár be lehetne fejezni két nagyobb flash projektet, amiken már ősz óta dolgozok. Az egyiken kicsit szenvedek is, gondolom kitaláljátok, hogy az lesz az, amit nem be kellene, hanem be lehetne fejezni. És azzal le is lenne tudva. A másikat szivesen csinálom. Nem a programozás nehézsége határozza meg, hogy mivel szeretek foglalkozni, hanem azt, hogy kikkel és hogyan csinálom. Szóval ha ez a kettő megvan, és anyának is begépelem amit kell, akkor utána viszonylag szabad leszek az informatika terén, és habár be van ígérve másik két feladat, azért lesz időm mással foglalkozni. Ezeket a más dolgokat nem írom most ide, mert sikítva menekülnétek :).

Szóval zajlik az élet. Ez a hét a következő képpen fest: ma programozás orrba-szájba, holnap megyek haza szerepelni a gimi kultúrális bemutatójára (nem publikus, hogy milyen érzésekkel), aztán este gépelek anyának. Szerda reggel irány Vp., programozás hajnalig, csütörtökön programozás, jön Oli, addigra jó lenne, ha kész lenne a feladatok java, pénteken este haza, próba nem lesz, szóval annyira nem kell hazasietnem. Szombaton megyünk Balatonalmádiba Kamara Találkozóra, délután valamikor hazaérek, jön Oli, és addigra pöpecnek kell lennie a cuccnak. Vasárnap Diablurás délelőtt, az is jó lenne, ha addigra kész lenne, mert akkor le lehet tudni a vasárnap reggeli családi vitákat vele. Aztán ha ez mind sikerül, akkor jön egy újabb hét ami a 11-es számot viseli, tehát vészesen közeleg az év vége, és betemethet a vizsgaidőszak. Hurrá.

Szóval akkor szép ha. Márpedig zajlik, egy ilyen hétre nem lehetne azt mondani, hogy elheverészem. De akkor mi a baj? Pont azt szeretem az életemben, hogy ilyen zsúfolt, meg sok minden egymásnak teljesen ellentmondó dolgot csinálhatok, és akkor miért nem vagyok boldog? Talán nem is kellene annak lennem. Pont ezen a blogon találtok egy olyan bejegyzést, amiben a jókedvűek elnyomásában élő társadalmunkat bírálom. Nem tudom melyik bejegyzés az, ha van kedvetek keressétek meg. Talán 1 éves lehet. Ami azt is jelenti, hogy fejlődök. Szóval le kell szögezem, hogy ez nem jó, pedig annak kellene lennie, de majd biztos az lesz.

Pillanatnyilag nem tudom mitől lesz jó, talán csak tőlem lehet jó. Mármint, hogy tőlem függ, hogy jó legyen. És arra is rájöttem most, hogy ezt úgy kell elérnem, hogy higgyek magamban, hogy én jó vagyok, nem úgy, hogy keressek hibákat és azokra megoldásokat. Hát jah, most itt tartok. Újabb mérföldkövet sikerült leraknom egy nagyon hosszú értelmetlen szöveggel, van ebből itt már egy-kettő, és lehet őket összehasonlítani. Azt mondják öt év alatt megváltozik az ember személyisége. Szóval még egy-két ilyen borzadáj, aztán meglátjuk mi sül ki belőlem :).