Legnagyobb fájdalom

Az északiak tudnak valamit. A dán készítésű Hitmanből van már 4 rész és 1 film, és most vetünk egy pillantást a finnek által kreált Max Paynere, amiből eddig van 2 játék, 1 film, és télen jön a 3. játék. Bár kétségtelen, hogy a játékokból kiburjánzott filmek listáján alulreprezentáltak az európai ötletek, de a fegyveres, harmadik személyes nézetű játékokból kétségkívül nincs más. És egyik filmet sem Uwe Boll ráncigálta fel zsíros, szakadt vásznára.

Max Payne

Az első részben Max Payne egy érdekes figura. Állandóan ilyen furcsán vigyorgó képet vág (amit a játék cselekményének írójáról mintáztak), kivéve amikor meghal. A fekete bőrdzseki, párducmintás ing, a fehér póló fölött viselt nyaklánc és makkos cipő inkább komikus, mint félelmetes hatást kelt. Ezen kívül gyakran előveszi humorát, de mégis súlyos küldetése van, plusz az egész irodalmi vonatkozás, ami végig van vezetve a történeten együtt nagyon összetett képet festenek.

A játék 2001-ben készült el. Kétség kívül a 99-es Mátrix lassított golyós felvételei hagyták rajt a legnagyobb nyomot. A játék motorja éppen ezért erre van kihegyezve, de a többi részletet mintha elhanyagolták volna. Az arcok néha úgy néznek ki, mintha egy zsákot húztak volna az emberke fejére, és a járművek kiábrándítóan kockásak. A játék közben nem tudtam eldönteni, hogy vajon az emberkékre alkalmaztak-e rongybábú fizikát, mert gyakran látni három ugyanolyan pózban elhunyt embert, viszont néha nagyon is alkalmazkodnak a halottak a helyszínhez.

A korláton lévő fickó már nem mozgott, végső nyughelyre talált a furcsa pózban.

A játékélményre nem lehet különösebb panasz. Az elején érdemes időt szánni a bullet-time és a vetődés megfelelő beállítására, különvéve felelnek meg igazán a célnak. Az ellenségek általában csoportosan vannak jelen, ilyenkor meg kell az egész harcot komponálni, egyrészt nem akarunk túl sok életet veszteni, másrészt a lassítás sem tart örökké. Az időkésleltető képességünk egyébként csak akkor jön vissza, ha embert ölünk, de ez a plusz túl kevés ahhoz, hogy egy teljes slowmo mészárlás után ugyanannyi legyen a szintünk. Ezért jobbára jól megtervezett vetődéseket hajtunk végre: a levegőben le tudunk szedni egy embert, de az ugrás végén érjünk fedezékbe, mert amíg hősünk feláll, nem tud lőni.

Ugye ember tervez, és gyakran a másik tulajdonságát, halandóságát is megmutatja, ezért hamar rászokunk a nagyon sok mentésre. Itt elárulnám, hogy a játékban van gyorsmentés, az F5-tel mentünk, F9-cel visszatöltünk. Erre csak a MaxPayne2-ben jöttem rá, így az egyet végig úgy toltam, hogy kiléptem a főmenübe és úgy mentettem el. De se az egyben, se a kettőben nincs erre felhívva külön a figyelem, amiért kap egy pici mínuszt. Az emberek érzékenyek az egyes testrészekre, ezért érdemes a fejekre célozni. A főnökök kicsit furcsán vannak megoldva, mivel sokkal több lövés kell beléjük, mint az átlagos emberekbe. Ezt rá lehetne fogni golyóálló mellényre, de mikor a távcsövessel 4 fejlövés után terül el a pacák, na az kicsit kiábrándító.

Az egész hangulat káprázatos. Az elején kisstílű gengszterháború zajlik, ízes, füstös, szerethető Al Capone hangulat. Aztán kezd eldurvulni a dolog, mikor megjelennek a gyertyák, pentagrammák, és nagykabátos napszemüveges zsoldosok, akkor a főhőssel együtt várja az ember, hogy a boss tényleg átalakul valami ördöggé, és a játék átmegy zombigyilkolásba. De nem. Végig maradunk a valóságban és emberek között, ami nagyon keserű társadalomkritika is egyben. Kétségkívül a történet és a hangulat viszik a játékot, így amikor mindenre fény derül hiába nyílnak meg új nehézségi szintek, nincs az embernek sok kedve végigküldeni még egyszer. Talán majd mielőtt megjön az új rész…

Max Payne 2

A második rész már a Rockstar Games gondozásában jelent meg, akik hamar felfigyeltek a játékra, már az első rész PS2 és XBox változatát is ők programozták (elvileg a PS2 verzió rondább és néha belassul). A Rockstar már letett néhány dolgot az asztalra, és fel is vett onnan egy keveset, így rögtön lett pénz színészek felkérésére. Az eredeti baráti alapon dolgok helyett Timothy Gibbs színész adja az arcát Max Paynhez, és egycsapásra megkomolyodik a figura.

A játék motorja sokat javult. A grafika kiegészült a különböző torzításokkal, így Max rémálmaiban hullámzik a szoba, és a bullet-timenál besárgul a kép. A fizikát a Half-Life 2-ből ismert Havoc adja, de messze nem kap akkora szerepet, mint ott. Néha hozzájuthatsz dolgokhoz, ha felrobbantasz vagy lelöksz valamit, de semmi komoly. Kicsit zavarba ejtő, hogy a meglőtt testek egyáltalán nem véreznek. Ez már az elején egy lassított bejátszásnál kínossá válik, és később sem lesz jobb.

A játékélmény is sokat fejlődött. A lassítás már nem csak vámpír módjára vérrel telítődik, hanem idővel magától lesz teljes, így sokkal több lehetőség nyílik a filmes mészárlásokra. Néha kapsz társakat is, akiket a második alkalommal már meg is gyűlöltem, mivel szépen hátba lőttek. A helyszínek gyakran ismétlődnek, és túl monoton az egész. Nagyon sok raktár van ládákkal, és már a könyökömön jött ki a sok építési terület.

Újdonság, hogy néha Mona Sax kezét is irányíthatom, habár sajnos nem vezethetem oda, ahova igazán szeretném… Max Paynehez hasonlóan ő is más modellt kapott, és a korábbi kicsit hétköznapi latino helyett egy kívánatos amazont kapunk. A többi szereplő esetében Vladimirnál nagy az eltérés, mivel az első részben egy kopasz orosz gengszter volt, most meg hosszú hajú szőke öltönyös pimp lett.

A történet ismét viszi a pálmát, ügyesen váltogatja az időt, és csak a legvégén áll össze minden. De akkor nagyon. Annyira, hogy a készítők listáját gondolkodva és bambulva néztem végig. Az újrajátszási értéke ennek sem a legjobb, bár most kaptunk egy túlélő módot, amikor is történet nélkül csak aprítanunk kell az ellent. A játék egy mestermű, szerintem mindenkinek legalább egyszer végig kell vinnie.

Max Payne (film)

A filmadaptációk mindig bajosak. Általában sosem tetszik a rajongóknak, és nem is tetszhet, hiszen mindenki máshogy viszi végig a játékokat. A Max Payne-t is lehet fájdalommentes mészárlóként vagy ügyes mesterlövészként kivégezni. Bár mindenképpen könnyebb úgy, hogy erős és jól megírt cselekménye van.

Mark Wahlberg jó választásnak bizonyult, bár kitörölhetetlenül Matt Damonos, ahogy az elején lebeg a vízben. Natasha Sax szerepében tűnik fel Olga Kurylenko, aki már a Hitmanben is ügyesen játszotta az olcsó csajt. A bérgyilkos testvére Mona Sax sem az igazi angyali arc, bár Mila Kunis kétségkívül az lehetne, de ügyesen olcsóvá teszik őt is a fekete szemfestékkel, tetováltnak tűnő szájjal és hátrakötött hajjal. De ez így van rendjén, mert így legalább Max felesége tűnik a legtutibb választásnak. A pozitív diszkriminációt el lehet viselni, de miért Ludacris bling-bling rappert kell a komoly nyomozó szerepébe rakni?

A történet ügyesen bontakozik ki, bár már mindent előre tudunk, mivel végigcsapattuk a játékot. Csak hajszálnyi változások vannak, bár mikor az elején bevágott úszkálós rész visszaköszön, akkor erősen féltem, hogy vége lesz a filmnek. De nem lett, és körülbelül ott és úgy lettek elvarrva a szálak, ahogy a játékban. A folytatás bármikor lehetséges. A kérdés az, hogy érdemes-e, mivel télen jön az új rész, teljesen új történettel.