Kalapács alatt

Az aukció a vásárlás öröme mellett a játék örömét is nyújtja. No persze egy szegényes tét elrontaná a játékot. Ezért kétélű fegyver a Vatera Vera vírusmarketing kampány. Talán rakjuk is magasabbra a lécet, mint a KISS gitárnak kikiáltott gityó + másolt koptató kombó.

Chi Chengre még talán emlékeztek, korábban írtam róla, bár már felébredt, de még mindig nem épült fel az autóbalesete utáni kómából. A családja szorgosan emelgeti az először 25.000 dolláros célösszeget, de úgy tűnik a 100.000 dollárt közelítve kicsit kifulladtak az adakozók. Most indult be viszont a nagy gőzös. Kijött a Kornban játszó Fieldy keze alatt formálódott A Song for Chi, amiben számtalan világsztár közreműködött, szerintem zenei történelem a darab. Aztán volt egy Deftones által rendezett jótékonysági koncert. Egy? Citromos lópatkót! A nagy érdeklődés miatt rögtön kettőt adtak, szintén sztárvendégekkel, szintén történelmi gyanús közös munkáról van szó.

Most pedig megmutatják a Chi barátok, hogyan is kell csinálni egy igazán rockos aukciót. Szemezzünk csak végig a kínálaton (az árak a jelenlegi legmagasabb ajánlatot mutatják mai árfolyamon átváltva és kerekítve):

  • Repjegy Helsinkibe, plusz backstage jegy a HIM újévi showjára, kaja és szállás szintén fedezve: 239.500Ft
  • Egy nap Mark Hoppussal (Blink-182) egy stúdióban, saját számon dolgozva: 679.970Ft
  • Metallica által dedikált ESP KH-102 LTD gitár: 401.800Ft
  • Deftones által dedikált ESP gitár (Chi Cheng aláírása is rajta van): 238.400Ft
  • John Dolmayan (System of a Down) saját Tama szerkója: 97.500Ft (becsült értéke ennek a 10-szerese)
  • Daron Malakian (System of a Down) által dedikált Gibson gitár: 132.462Ft (becsült értéke ennek a kétszerese)
  • My Chemical Romance által dedikált ESP gitár: 196.043Ft
  • Velvet Hammer aranykártya (korlátlan belépés rengeteg zenekar koncertjére): 213.705Ft (becsült értéke ennek a fele)
  • 2001-es Fender Precision basszusgitár Mike Dirnt (Greenday) és Chi aláírásával: 97.138Ft (becsült értéke ennek a kétszerese)

És még jó pár gitár, pl. egy Killswitch Engage által dedikált Jägermeister gitár :D, számtalan poszter, CD, egyéb csecse-becse. Érdekes, hogy mire licitálnak jobban az emberek, biztosra le merem fogadni, hogy a Fall Out Boysos poszterért és a Christina Aguilera fotóért nem ad ki senki pénzt. Gyógyulj meg Chi!