Nívó

Ma voltam a nemzetközi tanulmányok szak 5. hagyományos Nívó-díj átadásán. Nem egy rossz hagyomány, a legjobb tanulókat tényleg ki kell emelni, mert az, hogy olyan magas átlagot érnek el, az azt jelenti, hogy… South Parkos hosszú kivárás… nincs életük!

De ez a mostani más volt. Egyrészt a helyszín más (Hotel Magister konferenciaterme), valamint az előadó is más volt. Szekeres Imre honvédelmi miniszter előadását hallgathattuk a honvédségről. Nem mondom, hogy elsőrangú, leplezetlen, forradalmian őszinte, mert persze egy úttörő, modern integrációnak is lehet nevezni minden alakulat parancsnokságának egy kalap alá helyezését, de lehet ugyanazt ember és anyagi hiánynak is nevezni. Valamint, ha egyik mondatában megerősít minket, hogy az iraki tűzszerészek világszínvonalúan képzettek, utána a másik mondatában mégis miért fedi fel, hogy ezek után megtiltotta, hogy a bázison kívül tevékenykedjenek?

De a probléma nem ez. A probléma az, hogy a szak felszólalóit összehasonlítva az előadóhoz, hát bizony kiderül, hogy a szak annyira sem karcolja a valóság, és komolyság határát, mint lúdpaplan a fordítóeke vasát. Persze, Szilágyi nagyon vicces figura, de egy ilyen volumenű rendezvényen bohócnak hat hadaró beszédével, és a hétköznapi szavaival “asszem”. Gergón már elsőben láttuk, hogy nagyon távoli világban él. “Hogy mit is képvisel ez a szak…” – nagy csönd, mert a marketing szöveget jól át kell gondolni – “…tradíciót, versenyképes tudást, és piacképes diplomát”. Majd kiderül. Valamint az a nagyon is átlátszó és számító beszólás, mikor a meghívott vendég párhuzamot von a kanadai jávorszarvas és a teherszállító gép hangja között, hogy mi is szívesen hallgatnánk jávorszarvas bőgést, hát az azért poénnak is rossz. Légyszi Imi, vigyél ki engem a nívósokkal Kanadába! Imi talán vette a lapot, talán nem, de nagyon tetszett, hogy tessék eljönni Pápára, májusban érkezik a teherszállító :).

És a szaktársak. Cimborák, bajtársak, kollégák, hadd ne soroljam tovább. A fentiek miatt gyakran érzem, hogy nagyon mellényúltam, és én nem ide tartozom, de akkor ránézek az előttem ülő két csajra, és miután észreveszem, hogy az egyik rózsaszínnel jegyzetet emel ki, a másik pedig fehér textíliát hímez(!!), akkor azért rájövök, hogy nem olyan rosszak az esélyeim :).

A száraz sírást lezárva egy üdítő filmecske a végére. A Nívó-díj átadásról mindig az a mondat jut eszembe, amit az alábbi úriember mond: “Nagyon vigyázni kell! A nívóra!”