Napsütés, tenger, cápák!

Melyik évszak lenne a legjobb arra, hogy megnézzem és írjak a Cápa tetralógiáról? Hát persze hogy a nyár! A Balaton parton legfeljebb a harcsákkal vívhatunk heroikus küzdelmet, ezért ha idén már csak félelemből sem mentek a Földközi-tengerre, hanem kis országunkban maradtok, már megérte a bejegyzés.

Jaws (1975)

A klasszikus, a legendás, a 3 Oscart nyert alkotás. Pont. Steven Spielberg rendezéséhez John Williams zenéje párosul, a forgatókönyv pedig Peter Benchley bestseller alkotásból készült, ami már maga is néhány korábbi irodalmi klasszikusból dolgozik, nyomokban Moby Dicket és Az öreg halász és a tenger motívumokat tartalmaz. Magát a szörnyet csak a film felénél pillantjuk meg, addig csak elképzelni tudjuk a méreteit. A katasztrófa nem csak közvetlen rombolását mutatja be a film, hanem azt is, hogyan zajlik ez le az emberekben. Kötelező film.

Jaws

Jaws 2 (1978)

Szerintem Spielberg látta, hogy az első filmnél vért izzadva sem lehet jobbat készíteni, ezért nem ő rendezte már a folytatást. Ez meg is látszik rajta. Az új cápát már a nyitójelenetben megismerjük, rögtön be is kap két búvárt, utána pedig a part közelben két hölgyet is elfogyaszt, szigorúan az emancipáció jegyében. Mondjuk nem sok értelme lett volna rejtegetni az új gyilkost, de így kicsit hirtelen és puritánnak tűnt a felbukkanása, bár ügyes húzás volt megégetni a fejét, így kapott egy egyedi, félelmetesebb kinézetet. Az emberi szál különösebben nem bonyolult, a korábbi főhősünk paranoiás lesz, méghozzá olyan mértékben, hogy elfelejti mindazt, amit az előző részben egy szakkönyvben olvasott és elkezd egy mozdulatlan árnyékra lövöldözni. Majd leváltják, majd a gyerekei bajba kerülnek, majd megöli a cápát. Nem tudom miért, de a film vége annyira gyorsan és simán következik be, nem is tűnik fel, hogy 116 percig futott a szalag. Felejthető film, de lesz még rosszabb!

Jaws 2

Jaws 3 (1983)

Ha a film elején nem látom a Universal feliratot, azt hinném, hogy Disney alkotásról van szó. Mike, az idősebb fiú tengerbiológus lesz, és egy víziparkban kap állást, amibe hogy-hogy nem, a tengeri kapu zárása és a látogató kapu nyitása előtt beúszik egy cápa. A gyilkos hal a szerelőt meg sem emésztette, rögtön igazságot szolgáltat két kincsrabló búváron és sárga gumicsónakjukon. Ez a hirtelen gyilkolászás már az előző résznek sem jött be, a film végére nem maradt ennél nagyobb rémület, most is valahogy így járunk. Megfognak ugyan egy cápát, de az a kiállításon helyhiány miatt megpusztul, erre egy másik gigantikus példány lendületbe jön. Ami történetesen az anyja a kicsinek és most jön megbosszulni őt. Ennél gyerekesebb és fantáziátlanabb megoldással ritkán hozakodnak elő a forgatókönyv írók, nagyon gagyi.

A dagadt mama támadásában bent ragad néhány turista a víz alatti labirintusban, szegényeknek marad-e levegőjük? A bátor kamerás és társa igyekeznek beterelni a szörnyet egy alagútba, mindez olyan lassan és szépen megy, mintha egy jámbor bálnáról lenne szó. Egészen addig, amíg el nem szakad a sértetlen és tesztelt kötél, majd a cápa elsüti a Jónást várják a halban poént és egészben mélytorkozza a srácot. Ennél hülyébb jelenet már nem jöhetne, pedig érkezik, ugyanis az állat olyan erős áramlatot csap a farkával, ami meggörbíti az acél zárat, majd kényelmesen kitolat a csőből. Ezután nem kispályázik, és simán betöri a víz alatti vezérlő ablakát és a főnököt igyekszik megölni. Az ablakon persze nem fér be teljesen, de azért megesz egy technikust. Szegény az utolsó áldozatával sem tudja leöblíteni a kamerás srácot a torkából, ezért a szájából kilátszik a gránátot szorító kéz! A végét innentől már sejthetitek.

A gagyiságon a szereplők sem tudnak mit segíteni, Mike barátnője idegesítően elvakult biológus, az ő ötlete volt a kicsi cápát élve befogni, majd miután a támadásban 5 ember elhunyt, ő kétségbeesetten keresi a kis delfinjeit. A film pedig van olyan szánalmas, hogy a delfinek happy endjével zár.

Jaws 3

Jaws 4 (1987)

A sorozatot záró résznél nem akartak nagyot kockáztatni a készítők, rengeteg dologban visszanyúltak az eredeti részhez. A kisebbik fiú nagy változáson ment keresztül, egy vidám, hangos fickó, aki apja nyomdokaiba lépve Amity rendőrségébe áll. Érdekes fordulat, hiszen a harmadik részben megtudjuk, hogy fél a víztől, ezért Karolinába ment egyetemre, és visszahúzódó srácnak tűnt, valamint abban a részben félidőben el is tűnt a barátnőjével. Most még kevesebb ideig szerepel, ugyanis megeszi egy cápa! Karácsonykor. Mike pedig jön, vigasztalja az anyját, aki érzi, hogy ezt a cápát személyes bosszú hajtja. Ami megint egy érdekes fordulat, hiszen a második részben a biológus pont ezt tagadta az apának. Az anya szerint egyébként cápa végzett a férjével is, igaz ugyan, hogy szívinfarktus vitte el az öreget, de a félelembe halt bele! Ilyen szintű paranoián a levegőváltozás segít, viszik is az anyát magukkal a Bahamákra.

A Bahamákon aztán Mike nem adja fel tengerbiológus PhD-ját, továbbra is a vízben dolgozik, az anya azonban egy jóképű fickóval hamar ledolgozza a gyászt és a félelmet. Megérkezik aztán a cápa, ami ugyan nem szereti ezt a meleg vizet, de a bosszúért mindent! Mike egészen addig eltitkolja új játszó pajtását, amíg az a kislányra nem támad, ekkor az anya elveszti a fejét (a benne lévő ésszel együtt), elköti fia hajóját és megy. Hogy hova, azt nem tudjuk, csak ad-hoc módon megy, aztán kiderül, hogy nem megölni akarta a dögöt, hanem feláldozni magát. Na ezt add össze! Nők. Aztán repülőn megérkezik a fia, szeretője, meg a jamaicai vicces fickó, majd egy igen érdekes és csaknem nevetséges módon megölik a cápát. Mégis ez a film nekem jobban tetszett, mint a második vagy harmadik rész. Ebben végre volt (vagy lett volna) megfelelő emberi szál is. Gyászoló anya (akinek pont olyan fekete, halott szeme van, mint a cápának), karácsony, Bahamák, új szerelem, hitetlenkedő majd rettegő fiú, őrült anya mind-mind mélyítette a filmet. Ha kicsit jobban kidolgozzák ezeket, talán az első résszel is összevethettük volna.

Jaws 4

A margóra még megjegyezném, hogy az intro stáblistáján feltűnik a Judith Barsi név. Ő alakítja Mike kislányát. Ő valóban magyar származású, Benkő Mária és Barsi József lánya, őt a klasszikus módon az utcán fedezték fel, sikeres gyermekszínész lett, de apja nem volt éppen sikeres. Ivott és agresszív volt, majd lelőtte lányát és feleségét, felgyújtotta a lakást, majd magával is végzett. Judit 10 éves volt ekkor. Közép-Európai történet Hollywoodban.