Budapest, te csodás

Budapest egy külön országrész. A vízfejű Magyarország sajátossága, de az ok nem is olyan érdekes mint a tény. Vidéki szempontból egy félelmetes dolog, amitől jobb tartani és idő kell a megszokáshoz. Az áprilisi munkahelyváltás óta szokom, egész jól sikerült alkalmazkodnom a szokatlan, vagy egyenesen furcsa dolgokhoz.

Valószínűleg a legnehezebb dolog mind közül a közlekedés. Más-más kihívása van a tömegközlekedésnek és az autós közlekedésnek. Az autós közlekedéshez elengedhetetlen a GPS. A sávokat nem mutató Google Maps nagyon meg tudja nehezíteni az életet, mert sokszor nem az a sáv vezet abba az irányba amire az ember logikusan gondolna. A Waze egészen addig működik csak, amíg el nem visz egy olyan elkerülhetetlenül bedugult csomóponthoz, ahol az embernek esélye sincs átsorolni abba a sávba ahová a Waze vinne. Köztes megoldásként tökéletes az évente egyszer ingyenes iGo Szülinapp.

A többi pedig csak gyakorlás. Az embernek elég egy hét budapesti vezetés és rögtön újra megtanulja azokat a dolgokat amiket a jogosítvány megszerzésekor az oktató elmondott ugyan, de a fővároson kívül soha nem kell használni. Ilyen például hogy a kocsisor végét előre meg kell becsülni, és ha nem férnék be az előttem haladó mögé úgy, hogy a keresztforgalmat ne akadályozzam, akkor nem gurulok oda. Vidéken ez annyira ismeretlen forgalmi helyzet, hogy Székesfehérváron idén felfestették a kereszteződéseknél a kikanyarodó területet, hogy az araszoló autós ne akadályozza a ki- és bekanyarodást. Budapesten nincs ilyenre szükség, az első anyázás után megtanulja az ember. 🙂

A tömegközlekedésnek is megvannak a buktatói. Az ember a megállók nevére fel tud előre készülni, azonban arra nem fog semmilyen információt találni, hogy egy aluljáróban a 4-5 kijáratból melyiket válassza. Szintén csak gyakorlás és memorizálás. A metró ajtók nyílásának irányát is érdemes megtanulni, rengeteg tülekedést el lehet kerülni, ha az ember tudja melyik oldalon nem fognak ki- és beszállni az emberek. Maguk az utazó emberek egészen elviselhetőek. Ugyan három hónap után élőben láttam egy metróst telefonlopást, de azóta semmi.

Az emberek viselkedésében van valami jellemzően budapesti, ez bármelyik elkapott beszélgetésből meglátszik. Ehhez is hozzá lehet szokni, idővel kiismeri az ember hogy meddig tart a látszat és hol kezdődik a valóság. A külsőségekre nem érdemes hagyatkozni, de szerintem érdekes dolog, hogy soha életemben nem láttam annyi Helly Hansen ruhát, mint amennyit Budapesten. 🙂