Ip Man

Ip Man vagy Yip Man nevét nem angolosan kell ejteni, mert nem egy képregény szuperhősről van szó. Ip Man volt az első, aki nyilvánosan tanította a Wing Chunt, majd tanítványai révén világhírnévre tett szert, pl. Bruce Lee is tőle tanult. Előtte mesterről mesterre szállt a technika titka, ami a történészeknek elég sok fejtörést okoz, a Wing Chun kialakulásakor is általában Ip Manra hivatkoznak, bár az ő műveiben egy picit sok a fantázia. Nagyjából ugyanennyi költészetet találunk a róla készült, nevével fémjelzett trilógia részeiben is.

Ip Man (2008)

A film úgy kezdődik, mint minden rendes kungfu film. Foshan városában mindenki kungfuzik, egymással versenyeznek, hogy ki a jobb, és természetesen a legjobb és legbölcsebb egyben a legszerényebb is, és csak unszolásra hajlandó harcolni. Ebből aztán nagyon aranyos, könnyed, jellemezően keleti helyzetek lesznek, előbb egy másik iskola mesterét, majd egy hivalkodó északi banda főnökét teszi helyre a mester.

Majd kitör a 2. sino-japán háború, és Ip Man vagyonát és házát elveszik a japánok. A mester szénlapátolásra kényszerül, hogy családjának valami kis ételt tudjon vinni. Már itt érződik a szomorú hangulat, de ez még csak a kezdet! A munkásokat egy zsák rizs reményében toborozzák egy másik feladathoz, ami mint kiderül, harcművészet lesz. A kínai munkások japán katonák ellen harcolnak, minden legyőzött japán katona egy zsák rizst ér. Ip Man csak a második toborzásra mond igent, mivel egyik barátja nem jött vissza az elsőről. Rögtön lát is egy küzdelmet, amiben egy ismerős mester a már jól bejáratott egy-az-egy elleni minta küzdelem után (az újoncokat bátorítani kell) három karatést próbál legyűrni, de sikertelenül. A korábbi kiérdemelt rizst ugyan elvinné, erre a japán parancsnok dilettáns altisztje hátulról fejbe lövi. Ip Man erre kivetkőzik komoly és higgadt önmagából, és követeli magának a következő helyet a sorban, majd a küzdőtéren 10 ellenfelet kér magának, akiket meg is kap. Egy 2 perces nagyon gyors és durva küzdelemben a legbrutálisabb módon össze is veri őket, majd a 10 kiérdemelt zsákot otthagyja, és csak azt az egy véres zsákot viszi el, amire a másik mester vére folyt, hogy hazavihesse azt a gyászoló családnak. Ez a nagyon gyors és hihetetlen erejű néhány jelenet rögtön kimozdítja a nézőt, és feledteti a korábbi könnyed szórakozást. Itt komoly dolgokról lesz szó.

ip-man

Aztán annyira mégsem, Ip Man ezek után soha nem megy vissza szenet lapátolni, helyette a már ismert északi banda által zaklatott gyár munkásait tanítja kungfura. Ez újból a megszokott téma, de szerencsére már nem olyan habkönnyű módon tálalva. Természetesen a banda tagjait legyőzik, Ip Mannak viszont ki kell állnia a japán parancsnokkal. A küzdelemnek bármi is legyen a vége, a felsőbbrendű japán nép nem veszíthet. A végét nem árulom el, tessék megnézni ;)!

Ip Man 2 (2010)

A második rész Ip Man életének arra a szakaszára koncentrál, amikor Hong Kongban nyit kungfu iskolát. A korábbi recept folytatódik, nagyon bohókásan kezd a film, klisé a komoly mester és a nemtörődöm tanítvány kezdeti kalandjai. Aztán jön egy nagyon szépen koreografált, de kissé túlságosan színpadias harcjelenet, amikor a többi iskola engedélyezi Ip Man új iskoláját.

Ip Man 2

A film közepén jönne a menetrendszerű komoly témába váltás, de sajnos ez most nem sikerül. Ugyanis az a szitu, hogy egy angol bokszoló becsmérli a kínaiakat, majd a becsületért vívott harcban meghal az egyik mester. Ip Man bosszút esküszik és a következő összecsapáson ő áll ki a nagyot ütő angol szájhős ellen. Ezek a küzdelmek nem valami sok izgalmat kínálnak, mivel a bokszoló fickó ugye csak üt, viszont mégis neki kell fölénybe kerülnie a forgatókönyv szerint, ezért fájdalmasan szánalmas percek telnek a ringben. Nagyon rossz a film vége, az első felében viszont vannak jó poénok és szép küzdelmek.

The Legend is Born: Ip Man (2010)

Az első két részben főszerepet játszó Donnie Yen a második után azt nyilatkozta, hogy soha többet, mert csak újabb bőrt akarnak lehúzni a sorozatról. Ehhez tartja is magát, ezért más irányt vett ez a rész, és az előzményeket igyekszik feldolgozni egy fiatalabb színésszel (láttunk már ilyet). Bárcsak Sammo Hung Kam-Bo is úgy tett volna, mint a főszereplő, mert elég zavaró, hogy ebben a filmben is feltűnik, illetve kitűnik a talán egyetlen pocakos kungfu sztár. A fiatal Ip Mant Dennis To játsza, rendkívül jól, érdekesség hogy ő idén 39, ehhez képest nagyon jól adja a tinédzsert. A filmben még harcolni látjuk Ip Chun-t, aki az igazi Ip Man legidősebb fia.

Ip Man 3

Ip Mant gyerekként íratják be a kungfu iskolába, idős mestere viszont meghal, Ip Man pedig Hong Kongba kerül egy elit iskolába, ahová külföldiek is járnak. Itt megsértik kínai érzéseit, ezért helyrerak egy angol ficsúrt, aminek híre megy kínai körökben. Egy idős eladó megkéri, hogy mutassa meg a stílust, amivel harcol, majd idős kora ellenére csúnyán helyben hagyja a fiatal Mant. Az öregtől aztán eltanulja a technikát, amit az otthoni mestere nem tart tisztának, ezért nem szabad használnia. Ip Man testvére közben megörökli a kungfu iskolát, a japánok egyre szemtelenebbül terjeszkednek, és közben egy aranyos szerelmi szál is meghúzódik a háttérben. Érdemes megnézni ezt a filmet, nem csak a remek harcjelenetek miatt, hanem a történet is elég mély és összetett.

Mindhárom film közül talán az utolsó a legjobb. Ugyan ez is elég lazán és gazdag fantáziával kezeli az életművet, de a legtöbb valós elem itt található meg. A másodikat nagyon nem érdemes erőltetni, a feléig jó, utána csak ki kell bírni. Az elsőt pedig a közepébe beszúrt kőkemény jelenet teszi felejthetetlenné. A továbbiakban valószínűleg maradok a harcművészeti témájú filmeknél, bár nem Ip Man tanítványaival megyek tovább, Bruce Lee filmjei egyáltalán nem tetszenek :(.