Serj Tankian

Serj Tankian

Egy korábbi bejegyzésemben már megemlítettem, mint a System of a Down frontemberét. Akkor az örményekről volt szó, úgy általában, és lehet hogy van benne valami, hogy ők voltak az elsők, akik a világon elsőként államvallássá tették a kereszténységet, és aztán elsőként is szakítottak a Római Katolikus Egyházzal :). Az 1900-as években már alapvető politikai jogokat követeltek maguknak, míg a török nép többsége egy hatalmas birodalmon álmodozott. Sajnos óriási árat fizettek a követeléseikért és a törökök nagyravágyásáért. Még mindig fizetik, de most legyen szó az címben szereplő úriemberről.

Serj Tankian 1967. augusztus 21-én látta meg a napvilágot Bejrútban, Libanonban. Szerintem nem kell ecsetelnem, hogy örmény családja miért vándorolt ki… 5 éves volt, mikor a család Los Angelesbe költözött, itt tanult tovább mint marketingszakember, az eGames alkalmazottja volt, mielőtt megalakult System of a Down. A System most határozatlan idejű szüneten van, ezért Serj kiadott egy saját albumot.

Elect the Dead

Elect the Dead. 2007. október 23-án adta ki. Nekünk másra is kell akkor megemlékezni, fogalmam sincs van-e valami kapocs a kettő között. A dobok és vonósok kivételével minden hangszert ő játszott fel, tehát gitár, szinti, plusz ének. Énekhangja az egyik legjobb a szakmában, valami hihetetlen. Az otthoni stúdiója valami ilyesmi:

Serj stúdiója

Itt aztán össze lehet rakni a cuccot… De nem csak a dallamok az, ami miatt le a kalappal az úriember előtt. Költőként is megállja a helyét, és a politikától sem riad vissza, valamint minden eszközt megragad az erőszak ostorozására.

“A béke megteremtésével már megdönthettük volna a Bin Ladent támogatókat, és/vagy mindazokat a támogató akciókat, mint amit tegnap láttunk, és megtörnénk az iszlám szélsőségesek erődjét. Másrészről, hogyha lebombázzuk Afganisztánt, vagy valamelyik más országot, és nagy valószínűséggel rengeteg civilt megölnénk eközben, akkor sokkal több mártírt kényszerítenénk, hogy a halálba menjen a megtorlás megtorlása közben. Amint azt tegnap láttuk, nem lehet megállítani valakit, aki kész a halálra.”

Ezek a zárógondolatai a 2001. szeptember 12-én írt esszéjének, amit ki is rakott a System of a Down oldalára, és a Sony azonnal leszedette, hogy megvédje az elvakult amerikaiaktól. Az esszét persze most már lehet eredetiben olvasni a neten.

A következő videó is az előző gondolatmenethez kapcsolódik, nekem nagyon tetszik:

Körülbelül ennyit tudunk Serj Tankianról. Talán még annyit, hogy vegetáriánus, és a sztárságot teljesen fölösleges időpazarlásnak tartja. Ő csak egy egyszerű, művelt költő, zenész, aki meg szeretné változtatni a világot. Én szurkolok neki!