Kereslet, kínálat

Széles terpesz, rock & roll! Vagy hányás. Persze akinek nem ingere ne vegye magára. Azért furcsa, mikor a mellkast szorító érzés először akkor lép fel, amikor a basszus megzavarja a szívritmusom, mert csak a következőt lehet hallani/érezni:

Zzzzzzz Zzzzzzz Zzzzzzz

Pedig zenész létemre viszonylag könnyen ismerek fel számokat, de ma este csak akkor, amikor a táncoló tömeg elkezdte énekelni őket. No mindegy, a mellkasi fájdalmon már VENen is segített, hogy eltávolodtam a rezgés epicentrumától, most sem volt másképp. Egészen addig, amíg a második kólám végéhez nem értem, akkor megint kezdődött. Végülis kértem egy harmadikat, és csak nem múlt el egészen addig, amíg búcsút vettem Olivértől és Petitől a meki előtt. Dúrva, hogy már pszichoszomatikusan jelentkezik az alvás akarás nálam.

No de nem erről szerettem volna írni. Hanem arról, hogy a DC-ben többnyire két fajta ember marad egyedül. Lányoknál az, aki fehér nadrágban/szoknyában, falatnyi felsőben illeti magát a színpadon. Fiúknál pedig az, aki a haverokkal szemben táncol, illetve magában próbál brake lépéseket bemutatni egy pörgősebb szám során. A tanulság? Kereslet és kínálat! A DC-ben, azaz a Diák Centrumban nincs különösebb kereslet fullos nőcikre. Az apró, szerethetően hibás, elvileg okos lányok a kelendőek, aki túl szép, hogy okos legyen, az menjen a Mythosba. A DC-ben, azaz a Diák Centrumban nincs különösebb kínálat magabiztos, sikeres férfiakban, akik iránt epekednének a lányok, ezért a show jellegű magánszámok nem nyerőek. Egyetemi kereslet, egyetemi kínálat. Hogy benne vagyok-e ebben? Egyelőre nem. Egyelőre nem is célom. Az egyelőre viszont már régen múlt időben zajlik…