Web bekötés

Tegnap bekötötték a netet hozzánk Veszprémben. Valahogy nem lehetnék olyan büszke rá, mivel már 3 éve élek itt. A 3 elmúlt év alatt elég sokszor jártam az egyetemi M épületben a gépteremben, amit lehet, hogy meg is szűntetnek, mivel az utóbbi időkben csak 8 gépet kapcsoltak be, idén pedig 16 óráig lehet gépezni, nem a korábbi 21 óráig. A tendencia tehát az, hogy mindenkinek van az albiban, koliban netje, akinek nincs, az meg könyvtárban fér hozzá.

De nézzük az itthoni net történetét. Apa megrendelte neten még vasárnap. Ez neki is, és nekem is feltűnt, hogyha az interneten keresztül rendeled meg magát az internet hozzáférést, akkor a bekötés kedvezményes. A megrendelés persze így költséghatékony, de logikusnak már kevésbé mondható. Mindegy, fel is hívták apát még hétfőn, hogy szerdán fél 2 és fél 4 között jönnek. Apának délután szülőije volt, de előtte még hazajött, hátha alá kell írnia valami szerződést. Aztán hívták apát szerdán, hogy háromnegyed 4-re itt vannak, apa gyorsan megkérdezte, hogy alá kell-e írnia valamit, mert ha nem, akkor ő visszamegy a szülőire. Így is történt, aztán még apa hívott, hogy 1 órán belül itt lesznek, ne aggódjak. Nem aggódtam, de kinyomtam a gépemet, és benyomtam apáét, mivel az közelebb van a csatlakozóhoz, azon pedig passziánszoztam. Úgy két órát :). Aztán apa hívott, hogy itt van már Veszprémben, mindjárt mennek a szerelők, ő megy routert venni.

Routert végülis nem vett, de ideért mikor a szerelők lent voltak. Felhívták fél 6-kor, hogy nem tudnak bejönni. Aztán kiderült, hogy rossz csengőt nyomtak, ezért nem engedtem be őket. Mindegy. Első nekifutásra kijelentették, hogy nem tudják bekötni a netet, mivel a lenti dobozban nincsenek megszámozva a kábelek. Aztán egy telefon után kiderült, hogy az egész házat bekábelezte a cég, így a falban már UPC kábel megy. Srác kikapta a csatlakozót, tényleg van mögötte UPC kábel. Gyorsan vágott egy koax kábelt, beüzemelte a modemet, és az én gépemen gyorsan beállította a netet. Beállította volna, ha a kábelek normálisan lennének megszámozva. A mi lakásunk a 6-os, ezzel szemben nem a 6-os csatlakozó megy a mi lakásunkba. Aztán apa mondta, hogy át lettek számozva még az építéskor a lakások, mi 8-asként vettük a lakást. Az sem jó. Ezért lement az egyik srác, és szépen dugdosta a kábelt, míg a másik itt fent nézte, melyiknél jelez a modem. Végül meglett a kapcsolat az 5-ös szám alatt.

Tehát ha mindenki jól végezte volna a dolgát a bekábelezéskor, akkor tulajdonképpen 10 perc alatt el lehetett volna intézni, de így sem tartott talán fél óráig. A beszerelés gyorsnak mondható. Aztán az egyik srác kiszúrta a gólytáboros pólómat, és hát ő is pont patronáló volt abban a gólyatáborban. Aztán a szakomra rákérdezve kicsit értetlenkedve firtatta, hogy “Akkor mit keres rajtad az a póló?!” elmagyaráztam neki, hogy a TK-nak is ugyanilyen pólója van. Akkor esett le neki, hogy nem csak mérnökkarból áll a világ :). Aztán volt még egy kis vita a szerelők között, hogy a tandíj nélkül olyanoknak is fizetik ezek a jó munkás emberek az egyetemet, akik nem oda valók. Hát ez van…