Vizsgajelentkezés és a zh-k örömei

Hétfőn még a történethez hozzátartozik, hogy fél 12kor sikerült följelentkeznem a vizsgákra, de azért sikerült tervszerint. Délelőtt lett volna kettő gyakorlatom, az szépen elúszott. Annyira nem gond… gondoltam akkor. Délután 2kor volt egy pszicho beugróm, picit idegesített, hogy elég sokan puskáztak, én meg megint nem, de hát ez van… Végül is sikerült, szóval majd mehetek vizsgázni, ez a lényeg. Zh után, csak a hallgatók 3/4-e maradt előadáson, amit megint kicsit furcsálltam 8O. Persze előadás közben megeredt az eső, úgy rendesen, szóval szépen csontig áztam (miért is ne mindig a szorgalmas, becsületes emberek szívják meg :x). Egy kis frissítő eső nem ártott volna, ha mondjuk 1 hete nem lettem volna már megfázva és nem fájt volna a torkom.

Gyors zuhany, ruhák szárítóra, teakészítés, átöltözés, irány N-be egy angol irodalom pótlóra. Persze az idő gyönyörű! N 104-ben senki, fel akartam hívni egyik csoporttársam, hogy mi van, nem veszi föl. Átléptem gépterembe, nővéremnek rendezgettem még a vizsgáit, stb… Este hazaértem hulla fáradtan, Móni visszahívott, kiderült, hogy volt irodalom, csak éppen az E kamarában :x. Uff óriási, Bús tanárnőnek ne kelljen sokat mászkálni! Egy nap két hiányzás, ami nem lenne különös gond, ha nem utólag vettem volna föl a tantárgyat, így elvileg 2 órán év elején nem voltam sehol. Az óra sem volt sehol az órarendemben, de lehet, hogy ez nem hatja meg a tanárnőt és összeadva a számokat, azt mondja, sajna a 4 hiányzásra nem ad aláírást. Hétfőn kiderül, vajon megírhatom-e a zh-t, vagy köszöni szépen.

Szerdán szociológia zh volt, kedden, szerdán arra készültem. Na meg angol szódolgozatra, ami elmaradt, és hát azért sem voltam ideges. Á dehogy > . Kb. 400 szóból írtam volna, de ehelyett tanulhattam volna a szociológiát, miből szerezhettem volna megajánlott jegyet. Talán azért így is sikerül. Hétfőn kiderül. Csütörtök átlagosnak mondható, 10től fonetika zh, abból egész jól állok, rosszabb esetben is 4es, abból nincs para. 12től Mészár Norbival elmentünk footbagezni. Hát hiába, a srác idén megnyerte a Sunshred Opent, tud egy picit. Azért én is beadtam egy új trükköt: Whirl :D. Jókat nevettünk 3 kisebbségi srácon, ahogy próbálták osztani az észt. De azért nem kötekedtek, úgyhogy nem volt semmi bajom velük. Délután 4kor egy angol stil. D zh, Csilla rendes volt, mert csak megírtuk és mehettünk haza. Este színház, Müller Péter új musicaljét néztem meg másodszor. Most is nagyon tetszett.

Május 19.-ei bulit Olivérnek lemondtam, jövő héten 6(!) zht írok. Ja, és megfogadtam hogy június végéig, ill. vizsgaidőszak végéig nem iszok alkoholt :). Azért ez nem semmi! Vizsgaidőszak iszonyúan közel van. Most hétfőn írok amerikai történelem zh-t, aztán egy héttel rá már vizsgázok belőle. Naon zsír. Hát akkor kitartást nekem!