VEN minden évben?

Levlistára kaptam levelet, gondolom sok más egyetemi polgártársam is kapott ilyet, miszerint minden évben lesz VEN. Kicsit megrökönyödtem a címen, nem is olvastam végig a levelet teljesen, mert sok benne a fölösleges vetítés, hagyományőrzés, felsőoktatás átalakulása, önzetlen egyetemszeretet. A lényeg az, hogy a bachelor és mester szakok hallgatói csak 3 évet vannak az egyetem, ezért sűrítik nekik a jót, valamint az egyetemi polgárság inaktív a csapatokban való részvételben.

Kicsit szkeptikusan nézek mindenfajta kezdeményezést ami a HÖKtől jön, talán a magyarországi politikai helyzet utáltat meg minden olyan szervezetet, ami emberekből áll, méghozzá fölöttünk, de egyáltalán nem biztos, hogy a helyzet magaslatán. Ezzel kapcsolatban is csak annyi kétségem lenne, hogy hígul a felsőoktatás, és rengeteg olyan arc van az egyetemen, aki nem is ide akar jönni, de ide vették fel, megveti Veszprémet, jobban szereti Győrt, Pestet, és igazából csak iszik, de nem tesz semmit. Persze ezeken kívül vannak a hétköznapibb emberek, akik a minden nap a pulcsijuk alatt rejtegetik az S-es pólót, de annyira szorítja őket, hogy egy egyetemi rendezvényt már semmi kedvük megmenteni, csak lenullázni megfáradt szellemüket. És árulja már el kedves HÖK, ha ősszel lenne AKÓ, tavasszal meg VEN, akkor mennyivel lenne több a tanítási órák száma, illetve mennyivel lenne rövidebb a rendezvény? Ha a 15 hetes félévben egyszer van egy szünet, akkor az emberek többsége inkább hazamegy, és kipiheni magát, nem pedig aktívan csapat imázst épít. De ha ezek nem is, belépők, szponzorfelületek, és bérleti díjak lesznek minden évben, bármennyire is lapos a rendezvény. Nemde?