Terek, keretek, poszterek

Amikor tesóm Tapolcán és környékén dolgozott, egyedül maradtam Vesz­prém­ben, és a lakásban igyekeztem helyet felszabadítani. Ennek az eredménye az lett, hogy az ágyaknál megbomlott a szimmetria, és a két felfúrt polc között maradt egy üres hely. Akkora hely, ami egy festménynek vagy képnek pont elég.

Semmiképp nem akartam festményt, mert az egy állandó, komoly dolog. Helyette viszont lehetne egy szabványos méretű keret, amiben kedvem szerint cserélgethetném a képeket. Tavaly április 17-én meg is rendeltem a Patronboltból egy A2-es méretű, alumínium poszterkeretet. A keret aztán felkerült a falra, és ott állt üresen egészen az előző szombatig.

poszter helye
A keret helye a két polc között

Akkor jutottam el végre Veszprémben a Dokumentum Centerbe. A fekete-fehér poszteremet azonnal ki is nyomtatták, a színesre várni kellett hétfőig, ezeket Kati kedden elhozta. A képek pedig egytől eddig bekerültek a keretbe, igaz csak egy fotó erejéig.

A fekete-fehér poszter ötlete egy póló boltból származik. Egy működő CSS kódrészlet szabad szoftveres áthallással. A betűtípus a Lobster Two, ami a SIL Open Font License 1.1 szerint szabadon felhasználható, köszönjük szépen Pablo Impallarinak. Egy kevés kerning kellett a jó kinézethez, a zárójelek és a pontok szürkék, és máris kész a poszter. Jól néz ki a fehérre meszelt falon.

freedom
freedom { border: none }

A színes poszterek egytől egyig a Zen Pencils oldalról vannak. Gavin Aung Than mindenféle motivációs és elgondolkodtató idézethez rajzol jobbnál jobb posztereket és egyoldalas képregényeket. Az oldalra való feliratkozás után néhány nap elteltével levélben kaphatunk három ingyenes posztert, amin Ralph Waldo Emerson idézetek vannak.

Emerson sorozat
A három poszter egymás mellett sorrendben

Első Emerson
Az első Emerson poszter

Második Emerson
A második Emerson poszter

Harmadik Emerson
A harmadik Emerson poszter

Az utolsó poszter szintén a Zen Pencils oldalról van, ez az egyik legnépszerűbb darab, külön rendelhető hatalmas méretben és pólóra nyomtatva is. Az eredetileg publikált kép sem olyan kicsi, hogy felnagyítva A2-es méretre nagyon ronda lenne.

Buddha
Buddha bölcsessége

Ez az utolsó poszter tetszik a legjobban, és a narancssárga színek nagyon jól mennek a függönyhöz, így a fényképezés után ez maradt a keretben.

Buddha a helyén
Buddha a keretben

Illetve ez maradt volna a keretben, ha nővérem nem veti fel, hogy mivel én háttal ülök a képnek, ő pedig szembe vele, ezért neki kell hogy tetszen, ezért a második Emerson kép, a piros maradt bent a keretben :D.