kewlap01

A címben szereplő rövidítés a Kell egy weblap tanfolyamot rejti. Ez a tanarurkerem.hu által életre hívott 1 hónapos interaktív tanfolyam, ami most a támogatóknak köszönhetően ingyenes. A 01-es kódú tanfolyam a webmester alapozó, és mint ilyen az alapvető kérdésekre keresi a választ. A válaszokat természetesen a résztvevők adják meg, a központi anyagok amolyan étvágygerjesztők, a hallgatók fognak a témáról blogolni, tweetelni, kommentelni stb.

Ma, tehát október 5-én lesz az első előadás, jelentkeztem én is. Létre is hoztam egy külön kategóriát, hogy a többi hallgató ne vesszen el az egyéb bejegyzésekben. 17 órakor lesz az első elő előadás az UStreamen, kíváncsian várom. Sok minden függ az első élményektől, de valószínűleg a tanfolyam többi kurzusán nem fogok részt venni, egyrészt bőven elég nekem az az összeg, amit a GDF-re kell fizetni, másrészt a többi kurzus erősen Drupal specifikus, amivel különösebben nincs baj, de egyelőre nem érzem szükségét, hogy a Drupal ismereteimet mélyítsem.

Tehát majd kiderül, hogy mit, merre meddig. A többi hallgatót pedig itt üdvözölném, és sok sikert és kitartást ehhez a kurzushoz valamint a szakma többi részéhez :)!