Adomány

Ha zenészekkel beszélgetsz, valamikor biztosan előkerül a tehetség mibenléte. Isteni adomány vagy ördögi teher? A sötétben, színpadoktól távol, kínkeserves gyakorlásokkal töltött órák alatt inkább a patás villáját érezzük a vállunkon, és mikor kilépünk a fényre, a világot jelentő deszkákra, csak akkor érezzük magunkon a teremtő áldó kezét. És nem csak mi. Olyankor minden ember szívében megcsillan a remény: tényleg létezik valami igazságos és jótét lélek odafönt.

Az első adományozott Paul Potts. 6 évesen döntötte el, hogy kántor lesz, és mivel az iskolában szekálták, a kórusban töltötte szabadidejét. 16 évesen vette meg az első opera lemezét, és azonnal beleszerelmesedett. 2000-ben a megtakarított pénzén és egy kvízjáték nyereményéből eljutott Olaszországba, ahol 3 hónap alatt operákat és az olasz nyelvet tanulta. 2007-ben jött el az ő ideje a Britains got Talent műsorban. Egy duci, kicsit butának kinéző mobiltelefon eladó mesés története.

És idén, 2009-ben jött el a másik bizonyság, hogy az ilyen műsorok igenis szükségesek. Susan Boyle, 47 éves munkanélküli, aki születéskori oxigénhiánya miatt kisebb agykárosodást szenvedett ugyanazt, ha nem nagyobb csodát vitte véghez, mint Paul Potts. Az ő ragyogása újabb bizonyíték, hogy a tehetség bizony adomány, főleg az olyan embereknek, akik átlagos vagy átlagnál kisebb jelentőséget kaptak az élet színpadán.