2011 – célok, tervek

Ma, azaz január 5-én kiderült, hogy az “ezentúl minden jobb lesz” típusú fogadalmak semmit nem érnek. No nem azért, mert a “jobb” egy gumifogalom, hanem mert ha bármikor beüt a “rossz”, akkor máris úgy érezzük, hogy összedőlt az egész, pedig még hol van december 31. Sok pici, de pontos fogadalmat kell tenni, és az sem árt, ha valahova kifüggesztjük, hogy aztán jövőre vállon veregessük, vagy éppen szemen köpjük magunkat (durvább szilveszteri bulikon más kombinációk is elképzelhetők). A rövid és pontos megfogalmazás segít abban, hogy nagyrészt objektív legyen a célkitűzés, másrészt egy kaparós sorsjegy gyorsaságával lehet eldönteni, hogy nyert, vagy nem nyert. A sok kicsi persze csak akkor megy sokra, ha egy célt szolgál, ezért mindenképpen kell egy kitűzött cél, stratégia, avagy szakdolgozat előtt álló korosztályomnak súgva: tételmondat.

2011-ben újra rendszert kell bevezetnem az életembe!

Ideje belenézni a tükörbe, és kimondani azt, hogy nem azért nem mennek a dolgok, mert a bölcsészkar és a webfejlesztés között lebegek, hanem mert teljesen szétestem. Tehát bármit is tartogasson számomra a vizsgaidőszak megmaradt 10 vizsgája, ezen mostantól el kell kezdenem dolgozni. Mégpedig a következő pontok segítségével:

Jobb időbeosztás, csak olyat, ami előrevisz
Ugyan szüleim már sugallják, hogy erőforrásaim elérték végső határukat, azért én kapaszkodom az utolsó szalmaszálba, hogy minden amibe belevágok sikerülhet. Még mindig rengeteg holtidő van az életemben: céltalan böngészések, minden ebédhez/vacsorához teljes estés film. Ezeknek kukában a helye. Céltalan böngészés ellenszerét már egyszer megtaláltam, kb. fél óra alatt át tudom nézni egy egész napi hírforrást és leveleket, ezen túl nincs a neten más, ami segíthet engem! Filmekből már bőven bepótoltam a lemaradást, 2010-ben megnéztem az összes klasszikust, amiket illik látni, innentől már válogatni kell.
Naptár, emlékeztetők, teendők lista
Be kell látni, hogy az a memória, amire korábban olyan büszke voltam, már a múlté. Olyan szinten mélyre süllyedtem ezzel kapcsolatban, hogy szinte minden zh-nál, vizsgánál elsüthetném a klasszikus egyetemista, kínai nyelves poént. Arról nem is beszélve, hogy az ősszel és télen talán minden honlap tervemmel átléptem a határidőket. Egyszerűen ilyet nem engedhetek meg magamnak.
Ép testben ép lélek
A számok nem hazudnak, legyen az a mérleg vagy a derékszíjon a lyukak. A tavalyi akcióm sikeresnek mondható, a családban év végén mindig mázsálás van, tavaly 89 kiló voltam január 1-én. Most újra 94 kg vagyok. Mintha beleestem volna a sokat emlegetett yo-yo hatásba, ezen is segíteni fog egy állandó rendszer.
“Szabadság, itten hordozák véres zászlóidat!”
Be kell látni, hogy a jövő nem pusztán a web, hanem az ún. felhő (cloud computing). Az előnyei és kényelme megkérdőjelezhetetlen, viszont nagyrészt a veszélyeivel is tisztában vannak az emberek. A Google “don’t be evil” szlogenje talán támadható, de kétségkívül csak akkor, ha azonos szinten tudjuk hozni a szolgáltatás minőségét. Még akkor is, ha nem a webfejlesztés irányába visz az utam, 2011-ben szeretnék jobban foglalkozni a témával. Hiszek benne, és jövőt is látok benne.

Ennyi 2011-re a kis listám. Bármi is történjen velem, tartható és alkalmazható, ezért 2012-ben nyugodt szívvel pontozhatom majd ez alapján az évemet. Mindenkinek sikeres és boldog új évet kívánok!